6. fejezet

Itt is lenne a következő rész, ami nagyon remélem, hogy tetszeni fog! Kicsit nehézkesen jött létre, mert a borzasztó hétvége után hétfő reggel a monitorom is becsődölt, úgyhogy most egy régit használok, amin már a betűk is homályosak és megfájdul a fejem. :D Mindegy is, az íráshoz megfelel, szóval itt a fejezet, szerencsére időben. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Abellana

(Kristen)

Habár a felhőkarcolók ablakai elsötétültek, odalent rengeteg kocsi fénye világított. Valaki gyertyákat gyújtott a konyhában, és az üvegen keresztül beszűrődött a hangulatos világítás a szobába. Így hát jól láttam, ahogy Rob elégedetten elmosolyodik. Nyilván kedvére volt most ez az áramszünet.

- Bocs, mondani akartál valamit? Csak nem menni készültél? – gúnyolódott Rob, majd felnevetett a saját kis tréfáján. Vagy csak ennyire örült, hogy nem tudok elmenekülni.

- Nagyon együttérző vagy – morogtam.

- Ugyan már, Kristen. Komolyan azt hiszed, hogy olyan szörnyű lenne velem összezárva egy szobában egész éjjel?

- Egész éjjel? – hüledeztem. – Még mit nem! Ha azt képzeled, hogy itt maradok veled reggelig akkor elment az eszed!

Rob csak a szemeit forgatta. – Ja, persze. Mi a terved, leugrasz a legfelső emeletről? Kinyissam az ablakot? De ha akarod, neki is futhatsz, hátha betörik.

- Hogy bírnak téged elviselni a nők? – tettem fel a költői kérdést. Persze jól tudtam, hogy ezt magam sem gondolom komolyan. A nők biztosan elviselik minden hülyeségét, csak hogy az ágyába jussanak.

- Eddig még egy sem panaszkodott – felelte Rob a féloldalas mosollyal, miközben észrevétlenül közelebb lépkedett hozzám. Mielőtt észhez térhettem volna, már megint azt csinálta. A falhoz szorított. Egész testével hozzá préselt, miközben két keze a csípőmre kúszott. Ajkaival a fülemhez hajolt és leheletfinom csókot nyomott a fülcimpám alá. – Tudni akarod, hogy milyen lenne velem. Majd felrobbansz a vágyakozástól, ahányszor a közeledbe kerülök – suttogta.

Jobb keze feljebb csúszott az oldalamon. Hüvelykujjával alig érezhetően végigsimított a mellem alján, de épp csak mintha véletlenül tenné. Észrevettem, hogy mennyire kapkodom a levegőt. – Ne csináld ezt – kértem erőtlenül. De ő nem hallgatott rám. Ajkait végighúzta az állam vonalán, mígnem már csak pár milliméterre voltak a számtól.

- Ő is ennyire felizgat? – suttogta kegyetlenül, de nem várt választ. – Csak bele kell egyezned, Kristen. Egyezz bele, és én most azonnal megteszem amire vágysz.

Meggyengülten nyöszörögtem az érintései alatt, miközben Rob még szorosabban hozzám simult. Ellenkezni szerettem volna, de a végső erőim is porba hulltak, mikor ajkai az enyémekhez értek.

Meglepő éhséggel és vadsággal csókolt. Nyelve türelmetlenül hatolt be a számba és én gondolkodás nélkül utat engedtem neki. Teljesen elvesztettem minden irányítást önmagam felett, egyszerűen Rob bábuja lettem. Keze még erősebben megmarkolta a csípőmet, miközben édes nyelve rá talált az enyémre. Forró hullámok járták át minden porcikámat, a gerincem pedig jólesően megborzongott. A testem elszakadt az agyamtól és magától cselekedve még szorosabban simult az engem csókoló férfihoz.

Aztán hirtelen vége lett. Már nem éreztem magamon az ajkait. Döbbenten ziháltam és félve nyitottam ki a szemem. Rob elégedett pillantása az arcomat fürkészte. – Te teljesen megőrültél? – vontam kérdőre dühösen. Becsapva éreztem magam. Én csaptam be magam. Mindvégig azt próbáltam hazudni a saját józan eszemnek is, hogy nem érdekel Rob. Erre most itt van a bizonyíték, hogy milyen szánalmasan gyenge vagyok. Az ajkaim még mindig bizseregtek.

Mintha csak hallotta volna a gondolataimat, megszólalt: - Nekem nem tudsz hazudni, Kristen. – Nem tudtam mit felelhetnék erre. Mérgesen ellöktem magamtól és a szoba legtávolabbi pontját vettem célba, ahol lerogytam a fehér bőrkanapéra. Őt persze nem érdekelte, hogy nem akarok a közelében lenni – vagyis akartam, de nem lett volna tanácsos – és leült mellém, szembefordulva velem.

- Egyet mondj meg – sóhajtotta. – Ha nem lenne barátod, akkor is ellenkeznél?

- Természetesen! – vágtam rá hipersebességgel, mire ő kérdőn felvonta az egyik szemöldökét. Nem hitt nekem. – Akkor is nemet mondanék, mivel engem nem érdekelnek az ilyen… kapcsolatok.

Rob gúnyosan felhorkant. – Hát hogyne. Kristen, az ártatlan és megbízható lány, aki épp az előbb csalta meg majdnem a barátját.

Felpattantam idegességemben, mert attól tartottam, hogy megpofozom. – Ne próbálj úgy tenni, mintha ismernél – sziszegtem. Rob kissé meglepődötten vizsgálgatta az arcom.

- Ahogy akarod – felelte végül. Kis ideig csendben maradtunk, így jól hallottam a zuhogó eső hangját. Nem érdekelt már ez sem, csak haza akartam jutni, bebújni az ágyamba, és nem gondolni Robra. El akartam felejteni, hogy mekkora hatással van rám. Azt akartam, hogy legyen egy normális kapcsolatom Garrettel. Meg akarom próbálni szeretni őt. – Kristen, figyelj… - kezdte Rob megenyhültebb hangnemben, de nem tudta befejezni, mivel hirtelen újra vakító világítás töltötte be a sötét szobát. Az épületek ablakai is újra apró, sárga pontokként vesztek bele az éjszakába. Véget ért az áramszünet.

Ránéztem Robra, és ő tudta, hogy ez mit jelent. – Elmegyek – mondtam rögtön, máris kifelé masírozva a szobából. Természetesen utánam jött.

- Várj, Kristen! Legalább engedd, hogy Rupert haza vigyen. Vihar van és most lehetetlen taxit fogni.

- Nem, Rob… szeretnék egyedül menni – mondtam. Látszott, hogy kezdi elveszteni a türelmét.

- Ne csináld már! Hihetetlenül makacs vagy – csóválta a fejét.

- Csak hagyj békén, Rob – sóhajtottam fáradtan. – Hazamegyek, méghozzá egyedül és kész.

Kiléptem a lakásból, amilyen gyorsan csak tudtam, és idegesen elkezdtem a liftgombot nyomogatni. Rob még utoljára utánam szólt. – Gondold át, amiről beszélgettünk, Kristen.

Nem feleltem, és szerencsére ő nem is várt választ. Két perccel később már lent voltam a szakadó esőben. Tényleg lehetetlen volt taxit fogni, az a lehetőség pedig, hogy a metrón üljek egy csomó emberrel miközben kavarognak a fejemben a gondolatok, elviselhetetlen volt. Tényleg egyedül akartam lenni.

Nagy sietséggel tizenöt perc alatt hazaértem, és teljesen elázva léptem be a lakásba. Meglepődve vettem észre, hogy máris elmúlt éjfél. Ashley-t nem láttam sehol, úgyhogy gondolom aludt. Ennek most örültem.

A vihar miatt egészen lehűlt a levegő, és a rám tapadó vizes ruháktól is vacognom kellett. Forró zuhany alá akartam állni, de már semmihez sem volt erőm. A szobámban ledobáltam magamról a csöpögő ruhadarabokat és felvettem egy száraz pólót és egy melegítő nacit, majd a vizes hajammal mit sem törődve az ágyba zuhantam.

Mikor felébredtem, úgy éreztem magam mintha egy percet sem aludtam volna. Reflexből azonnal ki akartam kapcsolni az ébresztőmet, de rájöttem, hogy nem az ébresztett fel. A fejem szétrobbanni készült. Mostanában keveset aludtam, úgyhogy most is megpróbáltam visszaaludni, hátha attól elmúlik. Egy idő után feladtam és kimentem a fürdőbe és bevettem egy fájdalomcsillapítót. Mikor vissza akartam menni a szobámba, Ash lépett ki az övéből, kicsit kómás fejjel.

- Miért vagy fent? – kérdezte meglepődve. – Nem csak negyven perc múlva kell kelned?

- A fejfájásomtól nem tudok aludni – feleltem, majd Ashley elugrott tőlem mikor egy hatalmasat tüsszentettem.

- Elkaptál valamit? – nézett rám aggódva.

- Szerintem megfáztam. Tegnap az esőben jöttem haza – magyaráztam.

- Honnan? – követelte a választ Ashley gyanakodva. Ajjaj, ez nem fog neki tetszeni.

- Robtól. De kérlek, ezúttal tartsd meg a szentbeszédet magadnak, tudom, hogy távol kellene tartanom magam tőle.

Ashley felsóhajtott, majd leültetett engem a kanapéra, hozzám vágott egy takarót és a konyhába ment teát főzni. – Most már tényleg el kell mondanod, hogy mi a franc folyik köztetek, Kris – mondta, miközben a bögrékkel csörömpölt. Nem nézett rám, és így nekem is könnyebb volt elmesélni neki az egészet a legelejétől a tegnap esti távozásomig. Ash döbbenten fogadta Rob szándékait.

- És te gondolkodni fogsz rajta? – kérdezte végül. – Talán te is azt akarod, amit ő?

- Én Garrettel szeretnék lenni, és ezt Rob is tudja. Megígértem magamnak, hogy adok még egy esélyt a normális kapcsolatnak. Amit Rob akar, az… nekem nem elég – vallottam be vonakodva.

- Hát persze, hogy nem! Egy lány sem akar olyan kapcsolatot, amiben egyáltalán nincsenek érzelmek – helyeselt Ashley.

- Mégsem tudom őt kiverni a fejemből – motyogtam halkan.

- Végül úgyis a te választásod lesz, Kris – simogatta meg a vállam együttérzőn. – Gondolkodj el rajta, hogy mi neked a legjobb.

A legjobb. Naná. Bárcsak tudnám. Ash belém diktált egy csomó forró teát és megparancsolta, hogy telefonáljak a munkahelyemre, hogy lebetegedtem és nem tudok bemenni. Mielőtt elment, még vagy ötször megkérdezte, hogy biztosan jól leszek-e, én pedig sűrű orrfújások és tüsszögések közepette bólogattam.

Furán éreztem magam, mert már nagyon régóta nem betegedtem meg és pláne nem töltöttem az egész napot ágyban. Délelőtt már épp sikerült volna aludnom egy kicsit, mikor kopogást hallottam. Bosszankodva álltam fel és léptem az ajtóhoz, majd döbbentem néztem az ott álló személyre. – Te mit keresel itt?

- Imádom a szívélyes fogadtatást – villantotta meg legidegesítőbb és legszívdöglesztőbb mosolyát, majd belépett a lakásba, nem is zavartatva magát. – Látni akartalak.

- Honnan tudtad, hogy nem dolgozom? – kíváncsiskodtam.

- Ne kérdezd meg és akkor nem kapsz olyan választ ami nem tetszene – tanácsolta. Gyorsan végigmért majd a szemembe nézett. – Csinos vagy – állapította meg olyan hangon, mint ahogy az ember kijelenti, hogy szerda van.

- Te vagy hazudsz vagy borzasztó ízlésed van – horkantam fel. A legkevésbé sem voltam csinos. Melegítőben és pólóban voltam, az orrom pedig olyan pirosan világított, mint egy jelzőlámpa.

- Kitűnő ízlésem van és hazudni sem szokásom – jegyezte meg szárazon. – Engedned kellett volna, hogy a sofőröm haza hozzon. A makacsságod miatt vagy most beteg.

- Köszi a kioktatást – grimaszoltam, Rob pedig lehuppant a kanapéra. A konyhába mentem és újabb bögre teát melegítettem magamnak, miközben az illem kedvéért megkérdeztem: - Megkínálhatlak valamivel?

- Nem, köszönöm – válaszolta ő is ugyanolyan illedelmesen. A bögrémmel a kezemben én is letelepedtem a kanapé végébe, a lehető legmesszebb Robtól. – Gondolkodtál már azon, amiről tegnap este beszéltünk?

- Jaj, Rob – nyögtem fel fájdalmasan. – Időm sem volt ezen gondolkodni. Sőt, nem is akarok. Jól megleszek a barátommal és kész.

- Igazán? És ami tegnap este történt? – Rob közelebb kúszott hozzám, de ha elkezdtem volna hátrálni, a padlóra zuhantam volna.

- Letámadtál én pedig teljesen lefagytam és képtelen voltam reagálni – vázoltam fel a helyzetet.

- Egyetlen csóktól olyat éreztél, amilyet a barátoddal soha! Valld be! – Még közelebb jött, és most már tényleg csak pár centi választott el minket. Tudtam, hogy mi fog történi. Megint.

- Ne csináld, Rob – suttogtam. – Ha most megcsókolsz akkor nem tudok a számon át levegőt venni és megfulladok.

Elég hangulatgyilkos mondat volt, de Rob csak felnevetett és a következő pillanatban a tarkómnál fogva magához rántott és sokkal finomabban kóstolgatta az ajkaimat, mint tegnap este. Így talán még csábítóbb volt. Abba akartam hagyni, el akartam húzódni, de nem ment. Mert ha most elhúzódok, akkor vége lesz, és ki tudja mikor érezhetem ezt megint? Így hát viszonoztam ajkai lassú és gyöngéd játékát, elfeledkezve minden másról.

- El akarod fogadni az ajánlatomat, te is tudod – mormolta a fülembe, miután ajkaink szétváltak. A szemembe nézett és a következő szavakat meglepő ridegséggel mondta. – Hazudhatsz magadnak még egy ideig, de nem éri meg.

- Most menj el, Rob – hajtottam le a fejemet. – Nem hiszem, hogy jót tenne, ha többet találkoznánk.

Rob felegyenesedett, majd gőgösen rám nézett. – Ahogy gondolod. Viszlát, Kristen.

A következő pillanatban már be is csapta az ajtót, én pedig csak ültem ott tovább, mint egy rakás szerencsétlenség. Bántott ahogyan beszélt, valahogy mégsem hittem, hogy feladja. Sőt, legbelül reménykedtem abban, hogy másnap már tovább „zaklat” mintha mi sem történt volna.

Egész délután azzal voltam elfoglalva, hogy szidjam magam, amiért megint elcsavarta a fejemet. Mikor Ashley hazatért, rögtön a hogylétemről faggatózott, és én megnyugtattam, hogy a sok forró lötty meg a fájdalomcsillapító megtette a hatását, és reggelre talán már semmi bajom nem lesz.

- Akkor jó, ugyanis anyám megígértette velem, hogy holnap elmegyünk hozzájuk ebédelni. Mondtam neki, hogy te beteg vagy, de ragaszkodik a jelenlétedhez – magyarázta Ash.

- Gondolom elmehetek – vontam vállat. Egy ebédtől még nem lesz bajom. – Egyébként ma itt járt Rob. Fogalmam sincs, honnan tudta meg, hogy nem vagyok a munkahelyemen, de megjelent itt és megint megcsókolt.

- Kristen! – ütötte meg a vállam Ash. – Ha mindenféle dúsgazdag seggfejekkel akarsz smárolni, előtte legalább tájékoztasd a barátodat! Talán elfelejtetted, hogy neked olyanod is van?

- Nem felejtettem el – sóhajtottam. – De akárhányszor megjelenik az említett seggfej, az agyam vakációzni megy.

Ash csak a szemeit forgatta. – Na jó, inkább azt mondd meg, hogy akkor eljössz-e velem holnap! Anyám kinyír, ha nem!

- Persze, hogy elmegyek – feleltem megenyhülve. A nap hátralévő részében nem esett több szó Robról, aminek örültem. Egy forró fürdő után bebújtam az ágyba és máris mélyen aludtam.

Másnap már sokkal jobban éreztem magam és dolgozni is bemehettem volna, de mikor Chloe felhívott és megkérdezte hogyan érzem magam, azt válaszoltam neki, hogy mindenképpen kell még egy nap, hogy kifeküdjem a megfázást. Nem volt nagy füllentés, hiszen azért nem voltam annyira a toppon. Ashnek sem kellett aznap dolgoznia, úgyhogy elbeszélgettük a délelőttöt, na meg kicsit rendet raktunk a lakásban, mert eléggé ráfért már. Nem sokkal dél után együtt mentünk a szüleihez, akik Tribeca városrészének egyik legelőkelőbb házában laktak.

Mikor megérkeztünk, Mrs. Greene kitörő örömmel fogadott minket, amiben mégis volt valami kimért udvariasság. Bírtam Ash szüleit, de borzasztó sznobok voltak, főként az anyja. Csak azután vettük észre, hogy más is csatlakozott ma hozzánk, miután Mr. Greene is megölelgetett minket. Ashley édesanyja megszólalt és a másik vendég felé intett:

- Ha nem csal az emlékezetem, Robertet már ismeritek.