12. fejezet

Sziasztok!
Először is, köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket. Ezt tegnap kezdtem el, és elég nehézkesen jött össze, mivel ez csak amolyan átvezető rész ahhoz, ami majd a következőben történni fog. De végül mégis csak sikerült időben összehozni, szóval jó olvasást hozzá! :D
Abellana

(Kristen)

Teljesen kiürült az elmém és az ösztönök vették át az irányítást felettem. A testem úgy válaszolt Rob minden egyes mozdulatára, mintha bele lett volna kódolva, hogy ezt kell tennie. Egyik keze besiklott a ruhám szoknyarésze alá és erősen a combomba markolt, mire én belenyögtem a csókunkba. Mindent elködösített a vágy, csakis erre tudtam gondolni. És most nem is számított más, csak egy valamit akartam. Önkéntelenül simultam hozzá még jobban és elégedetten éreztem meg, hogy ő rá is nagy hatással van a kis akciónk. Eddig tarkóján nyugvó kezemet előrevezettem a mellkasára, majd egyre lejjebb haladtam és már majdnem elértem a nadrágja szélét, amikor…

- Mit művelsz? – ziháltam, mikor ellépett tőlem és nem éreztem többé meleg testét az enyémnek feszülni.

Rob hirtelen és nagyon dühösen az arcomba mászott. – Ezt teszed velem minden nap – morogta. – Minden egyes nap mikor nem hagyod el őt, csak felhúzol aztán félbe hagysz mindent. Én játszadozom az emberekkel, Kristen, nem pedig fordítva.

Fájdalmasan felnyögtem. Nem lehetett volna, hogy ezzel később hozakodjon elő? – Megmondtam, hogy nem egyszerű a helyzet – mondtam, miután kicsit lenyugodtam. – Szakítok vele, amint csak tudok. Végleg.

- Csodás. Értesíts, mikor sikerült végrehajtani – felelte gúnyos mosolyával, amitől hirtelen dühbe gurultam.

- Megértettem, hogy ez a dolog csak a testi kapcsolatról fog szólni, de azt senkitől nem viselem el, hogy bunkóskodjon velem – rivalltam rá.

- Soha még csak a közelében sem jártam annak, hogy bunkó legyek veled – felelte szárazon. Ebben nem voltam olyan biztos, mint ő, de végül is megenyhültem. Nem akartam vitázni.

- Nem lehetne, hogy egyszerűen csak folytassuk a meghitt ünneplésünket és többet ne beszéljünk Garrettről? – javasoltam. Rob rábólintott a dologra, és úgy folytattuk az estét, mintha mi sem történt volna. Valahol legbelül még örültem is, hogy leállított, mielőtt olyat teszek, amit később megbánok.

Mivel későn érkeztem haza, az alvás kicsit sokáig húzódott. Vagy legalábbis biztosan sokáig húzódott volna, ha nem ébreszt fel egy telefonhívás, másodpercre pontosan fél kilenckor. Az Observertől hívtak, és hivatalosan is közölték velem, hogy felvettek és hogy holnap nyolckor kezdek. Nagyon megörültem, de ez rögtön el is múlt, amikor eszembe jutott, hogy mennyi kellemetlen dolgon kell túlesnem a mai napon. Először is fel kell mondanom az Affiniában, utána pedig – és ez az igazán fontos – szakítanom kell a főnök fiával. Tuti, hogy ezek után a szállodában pletykálni fognak rólam. Sőt, talán már akkor elkezdték, amikor Robbal láttak.

Nem túl nagy lelkesedéssel keltem ki a kényelmes ágyikómból, pedig nagy volt a kísértés, hogy ott maradjak a takaró alá bújva, mondjuk úgy egy évig. De legalább tudtam, hogy ma estére már túlleszek mindezen.

Szépen lassan elkészültem és még egyszer utoljára elmentem az Affiniába, ahol beszéltem a főnökömmel és kiléptem. Nagyon meglepődött, és úgy tűnt nem is örül neki túlzottan, de megértette, hogy már igazán szeretnék az újságírással foglalkozni.

- Nagy kár, hogy nem maradsz nálunk tovább, de azt hiszem mi úgyis látjuk még egymást, hiszen a fiammal jársz – mosolygott rám Martin barátságosan, miközben kikísért. Nem feleltem, csak próbáltam én is kipréselni valami mosolyfélét magamból. Kínos.

Hazafelé csakis az járt az eszemben, hogy vajon jól cselekszem-e. Önző módon esélyt sem adtam Garrettnek. Talán éppen Ashnek van igaza, és az egész dolognak Robbal csak fájdalom meg sírás lesz a vége. De lebénított a gondolat, hogy úgy éljek ezután, mint eddig is. Egy szörnyű kapcsolatban. Egy kis kalandozás talán még nem árt meg. Talán…

Mikor hazaértem, azonnal megpillantottam Ashley-t. A konyhában volt és éppen szitkozódva söpört a kukába egy serpenyő odaégett valamit. Na igen, nem a főzőtudományáról volt híres. – Áh, szia! – tekintett fel, mikor meghallotta az ajtó csukódását. – Merre jártál?

- Bent voltam a szállodában. Most már hivatalosan is végeztem ott – jelentettem be.

- Ez szuper, Kris – mosolygott rám kedvesen. – Figyelj, azt hiszem mára elegem van a konyhai kísérletezésből. Nem ülünk be valahova ebédelni?

Azonnal rábólintottam az ötletre, úgyhogy el is sétáltunk az egyik kis olasz étterembe, ami itt volt a sarkon túl. Nem volt olyan gyönyörű, napos idő mint tegnap, de azért az egyik kinti asztalhoz ültünk le. Rögtön rendeltünk is, és természetesen Ashley azonnal faggatni kezdett, mikor magunkra maradtunk.

- Milyen volt a tegnap este Robbal? – kérdezte cinkos mosollyal.

- Bonyolult – sóhajtottam. Ash kérdőn megemelte a szemöldökét. – Jól éreztem magam vele, de tudom, hogy nem mindig lesz vele olyan könnyű dolgom. Ráadásul ha nem állít le tegnap este, akkor kis híján…

Legjobb barátnőm szemei elkerekedtek. Nem is csodálom, hisz nem ilyennek ismert. Én sem magamat. – Akkor most mi lesz? Végre szakítasz Garrettel?

- Igen, már elterveztem. Ma délután beszélek vele.

- Hát, sok szerencsét. – Ezután kihozták a kaját és mi pár percig nem is beszéltünk, így a gondolataim szabadon csaponghattak.

- Szerinted ettől gonosz vagyok? – kérdeztem őszintén érdeklődve. Tudni akartam, hogy Ash mit gondol rólam.

- Sehogy sem tudsz jól kijönni a dologból, Kris, ez az igazság – vont vállat. – Ha vele maradnál, az már mártírkodás lenne. Így legalább mindkettőtöknek lesz esélye olyat találni, akivel tényleg jól érzitek magatokat. Szerintem jó döntést hoztál.

Hálásan Ashre mosolyogtam, hiszen mint mindig, a szavai most is megnyugtattak és eloszlatták a kétségeimet. Tényleg így lesz a legjobb mindkettőnknek, és ezt Garrettel is meg kell értetnem. Az ebéd hátralévő részében már csak fecsegtünk mindenféléről, főleg az első munkanapomról, ami miatt már eléggé izgatott voltam. Habár amikor hazafelé tartottunk, Ashley megemlített valamit, ami még inkább lázba hozott.

- Szóval ha ma délután szakítotok, utána beszélsz Robbal, igaz? – kérdezte.

- Hát… gondolom igen – bólintottam. Ash úgy nézett rám, mintha még valami információra várna. – Mi van?

- Jaj, Kristen! – bökött oldalba. – Hát akkor ma este…? Tudod... – célozgatott, és nekem kellett pár pillanat, mire leesett, hogy mire gondol. Te jó ég. Ezen még nem is igazán gondolkodtam.

- Öhh… nem tudom – makogtam. – Lehet. Gondolom. Azta. – Kezdtem bepánikolni. Ashley viszont majdnem sikítórohamot kapott és tapsikolni kezdett.

- Ez olyan izgi – nevetett.

- Jaj, ne idegesíts – nyögtem fel fájdalmasan. – Nem akarok most még ezen is izgulni, most egyelőre a szakításon kell túlesnem.

És tudtam, hogy nem halogathatom tovább. Amint felértünk a lakásba, felhívtam Garrettet. – Kris? – vette fel két csöngés után, kellemes meglepetéssel a hangjában.

- Szia, Garrett – motyogtam. – Szeretném, ha ma találkoznánk. Már ha ráérsz, természetesen.

- Hát persze – felelte vidáman. Ajjaj. – Nagyjából egy óra múlva végzek. Átmenjek?

- Mit szólnál, ha inkább én mennék? – ajánlottam. Nehogy már házhoz jöjjön a szakításért.

- Rendben van. Akkor egy óra múlva nálam! – Letette, én pedig kifújtam az egész beszélgetés alatt bennem rekedt levegőt. Belesajdult a szívem a gondolatba, hogy fájdalmat fogok neki okozni. De enm volt más járható út.

Minden percben az óra mutatóját lestem és rettegve vártam, mikor eléri azt a bizonyos pontot. Egy óra múlva mégis erőt vettem magamon, lementem, és fogtam egy taxit. Elgondolkodtam, hogy vajon hogyan fogadja majd ezúttal Garrett. Lehet, hogy jobban, mint a múltkor. Talán legbelül már számított is rá.

Ezt a gondolatot viszont el is vetettem, miután megérkeztem és egy lelkes csókkal fogadott. – Örülök, hogy felhívtál, Kris – mondta mosolyogva, mintha csak régi ismerősök lennénk, akik összejönnek beszélgetni egy kicsit. Ezek az apró dolgok is ráébresztettek arra, hogy tényleg véget kell vetnem neki.

- Azért hívtalak, mert szeretnék veled beszélni.

- Van ennek valami köze a múltkori beszélgetésünkhöz? – kérdezte gyanakodva. Csak bólintottam, mire az arca elsötétült.

- Tudom, hogy szeretted volna, ha megpróbáljuk, de nekem ez nem megy. Sajnálom.

- Azért mert van valaki más? Az akivel a hétvégén voltál?

- Nem csak erről van szó – sóhajtottam. – Akkor sem működne ez a dolog kettőnk között, ha ő nem lenne a képben. Ha úgy érezném, hogy meg lehet még menteni a kapcsolatunkat, akkor megpróbálnám, Garrett. Komolyan.

Dühösnek tűnt, és először azt hittem, rám haragszik. – Ki az? – kérdezte hátat fordítva nekem, miközben keze ökölbe szorult.

- Nem ismered. És különben is, nem történt köztünk semmi. Vagyis semmi olyan, amire gondolsz – helyesbítettem. Hiszen ő nyilván azt hiszi, hogy lefeküdtem vele. Nem tudhatja, hogy a kiszemeltem egy birtoklásmániás, aki nem hajlandó osztozkodni.

Garrett pár percig csendben maradt és emésztgette a mondandómat. Én kíváncsian vártam a reakcióját, és közben csak szórakozottan vettem észre, hogy odakint eleredt az eső.

- Nem gondolod, hogy kínos lesz, ha ezentúl összefutunk a szállodában? – kérdezte egyszer csak.

- Nem fogunk – feleltem. – Ma mondtam fel. Állást kaptam az Observernél.

- Teljesen új élet, mi? – morogta.

- Azt hiszem – mondtam halkan. – Figyelj… nem akarom, hogy dühösen váljunk el. Remélem, hogy találsz majd valakit, aki viszont fog szeretni téged, úgy ahogyan megérdemled.

- Ne haragudj, Kristen, de azt hiszem kénytelenek leszünk dühösen elválni. Ugyanis most nem érzek semmi mást, csak dühöt és csalódottságot.

- Sajnálom – hajtottam le a fejem bűntudatosan. Tényleg sajnáltam. Sóhajtva felálltam. – Remélem, hogy egyszer megbékélsz majd velem és a döntésemmel, Garrett. Ha lecsillapodik a dühöd, meg fogod érteni.

Ő nem válaszolt, és tudtam, hogy itt az ideje távoznom. – Viszlát, Garrett – suttogtam, majd kiléptem a lakásból. Azt hittem meg fogok könnyebbülni és jobban érzem majd magam a szakítás után, de mégsem így volt. Viszont azt tudtam, hogy ezt kellett tennem.

Mikor leértem, már szakadt az eső. Gyorsan leintettem egy taxit, és hezitáltam egy pillanatra, mikor megkérdezte, hogy hova vigyen. Egy pillanatomba telt átgondolni a dolgot és végül bediktáltam neki Rob címét.

(Rob)

Az egész délutánt a dolgozószobámban töltöttem, viszont valamiért csakis a tegnap este járt a fejemben. Hatalmas volt a kísértés, hogy ne álljak le, mikor egyre hevesebbé váltak a dolgok köztünk Kristennel, de ebből nem engedtem. Csak és kizárólag magamnak akartam. Dühbe gurított a gondolat, hogy ez a Garrett hozzá ér, magához öleli vagy éppen megcsókolja. Mindeközben megőrjített a vágyakozás és a türelmetlenség. Néha azon kaptam magam, hogy másra sem gondolok.

Gondolataimat egy kopogás zavarta meg. – Gyere be – mondtam halkan, de az illető így is meghallotta. Megfordultam a székemmel és láttam, hogy Patty nyitott be.

- Mr. Pattinson, itt van Miss Stewart – jelentette be mosolyogva. Kikerekedtek a szemeim. Felpattantam és Patty azonnal félreállt az ajtóból, mielőtt még letarolnám szegényt. És valóban, az előszobában ott állt Kristen. Elázva ugyan, de még így is gyönyörűen.

- Nem számítottam rád. Minek köszönhetem a látogatásod?

És ekkor végre kimondta. – Szakítottam vele.

11. fejezet

Sziasztok! :)
Megint sikerült egy hosszú fejezetet összehoznom, ráadásul Rob szemszöggel is, úgyhogy remélem örültök neki. :D Egyébként nem akarom sokáig húzni a dolgokat, mert akkor eleve az egész történetet is csak a végtelenségig nyúznám, és ezt nem tervezem olyan hosszúra, mint a TS-t. Szóval hamarosan beindulnak a dolgok, ahogy azt majd itt is olvashatjátok. Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket, bár kicsit rosszul esik a kevés visszajelzés, de próbálom emlékeztetni magam, hogy nem ezért írom a történetet. Azért még mindig reménykedek, hogy talán egyszer kapok kicsivel több kommentet. :D Az új részhez pedig jó olvasást :)
Abellana

(Kristen)

- Óh! – leheltem meglepődve. – Hát te meg hogyan…?

Nem tudtam befejezni a mondatot, csak hápogtam össze-vissza. Kicsit hamarabb jött el a pillanat, amit amúgy sem vártam. Az újratalálkozás Garrettel.

- Megkérdeztem Ashley-t, hogy mikor jössz vissza és hogy meglephetnélek-e. Beleegyezett, azt mondta, neki úgyis van valami találkozója – magyarázta.

- Értem – sóhajtottam. – Fura, mert éppen beszélni akartam veled. Míg nem voltam New Yorkban, gondolkodtam kettőnkről és…

Garrett nem várta meg a mondandóm végét, két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és hirtelen hévvel magához ragadott és megcsókolt. A meglepődöttségtől nem túl nagy aktivitással viszonoztam a csókot, és amint eltávolodtak tőlem az ajkai, kibontakoztam a karjaiból.

- Garrett, ne csináld ezt, komolyan mondanom kell valamit – néztem rá kissé szúrósan.

- Hát jó, hallgatlak – vont vállat még mindig mosolyogva. Basszus, ez nehéz menet lesz…

- Szóval ahogy mondtam, gondolkodtam kettőnkről. És akárhogy is próbálkozunk, ez már nem működik. Talán soha nem is működött. Úgyhogy szerintem…

Garrett megint félbeszakított. – Azt hiszem tudom, mit akarsz mondani, Kristen – pillantott rám szívszorítóan. – De ne dobjunk el két évet csak így. Szerintem komolyan van rá esély, hogy összejöjjön köztünk a dolog. Én szeretlek!

- Hát nem érted? Éppen ez az! Olyan lányt érdemelnél, aki viszont szeret – bizonygattam. Garrett úgy nézett rám, mint akit pofon vágtak.

- Figyelj…

- Nem, te figyelj! Mit szólnál ha azt mondanám, hogy nem is a szüleimnél voltam a hétvégén? Voltak dolgok, amikben nem voltam teljesen őszinte veled – mondtam, megadva ezzel a végső ütést. Tudtam, hogy ez eléggé kegyetlenség, de végül is ez az ő érdekeit is szolgálta. Senki nem érdemel olyan párt, aki nem szereti igazán.

- Sosem kértem tőled számon a dolgaidat, Kristen. Éppen azért, mert a te dolgaid. Ha csak ezen múlik, akkor kezdjünk tiszta lappal – kérte kétségbeesetten. – Nem kérdezem, hol voltál az utóbbi két napban. Csak azt szeretném, hogy tegyük rendbe a dolgainkat.

- Az sem érdekel, ha valaki mással voltam? – kérdeztem csöndesen. Garrett arca fájdalmas grimaszba torzult.

- Nem – nyögte végül. – Szeretlek.

Lehunytam a szemeimet és két másodpercre azt képzeltem, hogy nem itt vagyok. Valahol máshol, valami szép helyen, ahol nem kell ezzel megbirkóznom. Ahol éppen nem töröm össze annak a férfinak a szívét, aki szeret, egy olyanért, aki sosem fog.

- Komolyan úgy gondolod, hogy ebből kisülhet valami jó? Hogy ezután nem csak szenvedünk egymás mellett?

- Komolyan gondolom – bólintott. – Megérdemlünk még egy esélyt.

- Jól van – fújtam ki a levegőt. – Ha te így gondolod, akkor talán tényleg meg kell próbálnunk még egyszer.

Garrett arca felderült és én megint borzasztóan éreztem magam. Ő szeret, én meg Rob után koslatok. Jobbat érdemelne nálam, de nincs szívem szakítani vele, ha ő ennyire meg akarja menteni a kapcsolatunkat.

- Köszönöm – suttogta, majd közelebb jött és én nem tiltakoztam, mikor ajkai megérintették a számat. Azonban rögtön szétváltunk, mikor hirtelen kinyílt az ajtó.

- Óh, helló srácok – köszönt Ash meglepetten. Gondolom az zavarta össze, hogy ilyen helyzetben talál minket, miközben tudja, hogy szakítani akartam. – Mi újság?

- Minden a legnagyobb rendben – felelte Garrett, és vidáman közelebb húzott magához. Ashley szemei kikerekedtek.

- Hát ez… remek – nyögte ki végül.

- Mi jót csináltál ma? – érdeklődtem, hogy eltereljem a témát.

- A lapunk főszerkesztőjének a fiát kellett pesztrálnom – forgatta a szemeit. – Étterembe mentünk, aztán meg a Metropolitanbe, ahol felvágott azzal, hogy ő milyen sokat tud a művészetről. Olyan gazdag és nagyképű seggfej, mint… - Ashley hirtelen elhallgatott, mikor Garrettre tévedt a tekintete. – Na mindegy. Anyám közben megerőszakolta a hangpostámat az idegesítő üzeneteivel. Már megint összedobnak valamit este, és persze követelte, hogy ott legyünk. Te is jöhetnél, Garrett.

Az említett ekkor tanácstalanul rám pislogott. – Mit szólsz? Nem gond, ha elkísérlek?

- Dehogy – vágtam rá talán túlságosan gyorsan, és közben megpróbáltam összehozni egy mosolyfélét. Ha már egyszer próbálkozunk…

(Rob)

- Robert, drágám! Úgy örülök, hogy eljöttél – csapta össze a két tenyerét Michele, mikor megérkeztem a Greene-házba. Csillogó szemekkel mért végig, majd futólag a mellettem álló Tomra pillantott. – Megtanulhatnál végre normálisan kiöltözni, Thomas – morogta, majd elviharzott.

- A hideg kiráz ettől a nőtől. De egyszer őt is megkapom – vont vállat.

- Te beteg vagy – vigyorogtam. Tom szerette az érettebb nőket is becserkészni, meg úgy alapból bárkit. És ebből nem csinált nagy titkot. Én most csak egy valakit akartam megkapni, de őt nagyon. Észrevétlenül pásztáztam körbe a helyiséget, hátha meglátom. Úgy nagyjából ötvenen lehettek itt, és ez még egy kisebb parti volt.

- Hé, odanézz – bökött oldalba Tom, majd fejével a szoba másik vége felé intett. Egy külső szemlélő annyit láthatott, hogy Mr. Greene vidáman elbeszélget a lányával és egy párocskával. Én ebből csupán annyit láttam, hogy a nőt, akit csakis magamnak akartam, egy másik férfi öleli magához. Mikor egy másodpercre találkozott a tekintetünk, kibontakozott a barátja karjaiból, mondott valamit neki, majd elindult a mosdó felé. Természetesen azonnal követtem, és mikor befordult a ház egyik néptelen folyosójára, megragadtam a csípőjénél fogva és magamhoz húztam.

- Láttam vendéget is hoztál – suttogtam a fülébe, majd ajkaimmal lejjebb haladva finoman beleharaptam nyaka érzékeny bőrébe, mire ő felnyögött. Éreztem, ahogy ujjai a karomba mélyednek.

- Ashley hívta meg – zihálta nehézkesen, ugyanis én éppen a nyaka csókolgatásával voltam elfoglalva. – Nem mondhattam, hogy ne jöjjön.

- És az elbűvölő Miss Greene miért hív meg férfiakat, akikkel szakítani akarsz? – néztem a szemébe szúrósan.

- Mikor hazaértem, már ott várt rám. Gondoltam akkor már el is intézem a dolgot, meg is akartam tenni, de annyira akart még egy esélyt magunknak, nem mondhattam nemet – magyarázta.

Dühösen felmordultam, a kezem pedig ökölbe szorult, ahogy hátat fordítottam Kristennek. A következő pillanatban megéreztem, ahogy apró kezei végigsimítanak a hátamon és kissé ellazultam.

- Nemsokára észhez térítem – mormolta békítően. – Belementem az idióta „csak szex” ajánlatodba, de nem könnyű a helyzetem. Ő ugyanis szeret.

Nem akartam a barátjáról többet hallani, úgyhogy hirtelen megfordultam és rávetettem magam Kristen ajkaira. Mohón faltam őket, miközben éreztem, ahogy elernyed a teste a karjaim közt és készségesen csókol vissza. Máskor már rég kerestem volna egy másik nőt, de Kristenben volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Annyira akartam őt, mint még soha senkit. Mágnesként vonzott magához.

- Legalább ne olyan helyen csinálnátok, ahol bárki megláthat – csendült egy hang mögöttünk hirtelen. Kristen azonnal eltolt magától, de megkönnyebbülten vette észre, hogy csak Ashley az. – Garrett már tűnődik, hol lehetsz. Mondtam neki, hogy megkereslek.

- Jól van, megyek – bólintott Kristen, majd miután utoljára rám pillantott, már el is tűnt a szemem elől. Ashley visszafordult felém.

- Egy nap nagy fájdalmat fogsz neki okozni. És én a saját két kezemmel foglak megfojtani – mondta, majd sarkon fordult és a legjobb barátnője után iramodott.

(Kristen)

- Még mindig nem hiszem el, mennyire idióták voltatok – csóválta a fejét Ashley, mikor hazaértünk. – Akárki rajtakaphatott volna titeket, még Garrett is! Ráadásul egész nap nem volt alkalmam megkérdezni, hogy mi is ez a nagy idill köztetek. Tegnap még szakítani akartál vele!

- Hé, te voltál az, aki hagytad neki, hogy meglepjen mikor hazajövök!

- Miért, mit mondtam volna? – tárta szét a karját védekezve. – Nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy éppen egy másik pasival vagy és amúgy is véget akarsz vetni a kettőtök dolgának.

- Akartam is, és el is akartam mondani neki. De szerinte nem éri meg eldobni azt ami köztünk van, és ez még működhet. A francba, Ashley, őt nem érdekli, hogy kivel voltam és mit csináltam. Azt mondta szeret és meg akarja próbálni még egyszer.

- Elég szar helyzet – sóhajtotta Ash, majd lehuppant a kanapéra. Lerúgva a magassarkúmat, én is mellételepedtem.

- Egyébként még nem is tudtam elmondani, hogy holnap állásinterjúm lesz az Observernél – váltottam kellemesebb témára. Az utóbbi napokban leginkább csak a szerelmi életemről siránkoztam Ashnek, így nem is közöltem vele a nagy hírt. Kikerekedett szemekkel bámult rám.

- Micsoda? Erről én eddig miért nem tudtam? – kérdezte kissé sértetten.

- A lap tulajdonosa ott volt Houstonban és Rob bemutatott neki – vontam vállat. – Vérfrissítésre van szükségük, úgyhogy ajánlott egy találkozót. Ma a partin beszéltem vele telefonon, mielőtt visszamentem volna Garretthez. Holnap talán végre megkapom életem első igazi újságírói állását.

- Az Observernél, azta! Kris, ez csodás, úgy örülök! – borult a nyakamba Ashley.

- Azért még ne igyunk előre a medve a bőrére – figyelmeztettem. – De már most nagyon izgulok.

- Remek leszel, biztos vagyok benne – mosolygott rám, én pedig hálás voltam a szavaiért. Miután beszélgettünk még egy kicsit, ágyba bújtam. Szerencsére nem volt alkalmam elgondolkodni mindazon, ami ma történt, ugyanis azonnal álomba zuhantam.

Másnap délelőtt lázasan készülődtem az állásinterjúmra. Vagy hatszor átöltöztem és közben feltúrtam a szekrényem és mindent a feje tetejére állítottam a szobámban. Végül egyszerűen csak fogtam magam, átmasíroztam Ash hálószobájába, és kiszolgáltam magam a ruhatárából. Egy egyszerű, testhez simuló szürke ruhát vettem tőle kölcsön, aminek kifejezetten profi kisugárzása volt.

Mikor megérkeztem az interjúra, kiderült, hogy teljesen feleslegesen izgultam. Persze nyilván voltak elvárásaik, de úgy tűnik, hogy a Columbia hírneve még mindig nyom valamennyit a latban. Hazafelé akaratlanul is kielemeztem, hogy milyen voltam, de végül is úgy ítéltem meg, hogy egész jól szerepeltem.

Legalább a hét közepéig nem is számítottam semmi értesítésre, azonban meglepő módon nem sokkal azután, hogy hazaértem, csörgött a telefonom. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megpillantottam Rob nevét a kijelzőn.

- Halló – szóltam bele a telefonba remegő hangon.

- Azt hiszem én leszek az első gratulálód – hallottam meg elégedett hangját.

- Gratulálóm? Mégis miért? – értetlenkedtem.

- Beszéltem Jareddel. Megkértem, hogy azonnal értesítsen engem, ha vége az interjúdnak. Úgy tűnik, hogy elbűvölted őket. Tiéd az állás. Remélem tudod, hogy ez hatalmas dolog.

Pár pillanatig meg sem bírtam mukkanni. El sem tudtam hinni. Végül összeszedtem magam és próbáltam stabil hangon válaszolni. – Azt hiszem igazából neked köszönhetem. Végül is te mutattál be neki.

- Nem, Kristen, ez a te érdemed. Kivételesen nem volt benne a kezem a dologban.

- Megnyugtató – kuncogtam.

- Arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk a jó hírt. Meghitt körülmények között… - Hallottam a hangján, ahogy mosolyog, és a szavaitól nekem is illetlen képek kezdtek leperegni az agyamban.

- Pontosan mennyire meghitt körülmények között? – érdeklődtem félve.

- Nálam. Kettesben. Ahol senki nem zavar.

Kellett néhány pillanat, hogy újra normálisan tudjak levegőt venni. Basszus, mit művel velem már csak a hangja is… - Jó, legyen – feleltem.

- Nyolcra ott leszek érted – jelentette ki, majd letette a telefont. Hirtelen rám tört a vidámság. Nem csak, hogy ma végre munkát kaptam az egyik lapnál, de ami még izgatottabbá tett, hogy ma este találkozom Robbal. Nála. Kettesben.

Nyolcig még volt időm, amit leginkább azzal töltöttem, hogy fel-alá járkáltam a lakásban, miközben két énem vitatkozott egymással. Az egyik ostorozta magát, amiért nem próbálkozom Garrettel igazán, a másik pedig vágyakozva gondolt a ma estére. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy ma lefeküdjek vele. Na meg Rob is világosan kifejtette, hogy nem fog osztozkodni rajtam.

Kora este Ashley is hazaért, és rögtön nekem szegezte a kérdést. – Na, hogy sikerült az állásinterjú? Mikor tudsz meg valamit?

- Igazából Robnak köszönhetően már tudom is, hogyan sikerült. Megkaptam az állást.

Ash tapsikolva és sikongatva ugrott a nyakamba, én pedig nevetve öleltem vissza. – Gratulálok, Kris! – mondta hatalmas mosollyal.

- Kösz, Ash. Szerencsét hozott a ruhád. Így utólag remélem nem bánod, de kicsit kölcsönvettem – szabadkoztam.

- Ugyan, dehogy – legyintett. – Remekül áll.

- Arra gondoltam, hogy nem bánnád-e ha esetleg ma estére is kölcsönkérném…

- Persze, nyugodtan. Csak nem valami különleges programod lesz? – kacsintott.

- Ami azt illeti, olyasmi. Robbal találkozom. – Félve vártam barátnőm reakcióját. Azt gondoltam, talán ellenkezni fog, de nem szólt semmit, csak két szeme közt megjelent egy aggódó ránc. – Figyelj, tudom, hogy szerinted ez nem jó ötlet, de…

- Kris! – szakította félbe a mondatomat. – Két évig néztem, ahogy Garrett mellett tengődsz, Robot pedig kicsivel több, mint egy hete ismered, és máris ki vagy virulva. Úgy tűnik jót tesz neked egy kis kalandozás. Én csak nem akarom, hogy fájdalmat okozzon. Légy óvatos.

- Mást sem csináltam egész életemben, csak óvatoskodtam – forgattam a szemeimet.

Rob nagyon is pontos volt. Nyolckor felhívott, hogy a ház előtt vár, én pedig össze-vissza verdeső szívvel igyekeztem lefelé. Az első dolog, ami feltűnt, hogy nem a szokásos öltözékét viseli. Elhagyta az öltönyt és a nyakkendőt, ezúttal farmerben és kockás ingben volt, arcán pedig ott csücsült a napszemüveg és az ellenállhatatlan mosoly. Azt hiszem nem láttam még így, és meg kell mondanom, irtó szexi volt.

- Hmm… ha ebben a ruhában mentél az interjúra, nem is csodálom, hogy megkaptad az állást – mért végig, amint odaléptem hozzá.

- Kösz, azt hiszem – feleltem, mire felnevetett. – Hát a sofőröd hol hagytad?

- Bármilyen meglepő is, jól el tudom furikázni magamat. Amúgy sem üzletemberként vagyok most itt.

- Azt észrevettem – mértem végig én is, mosolyogva. Csak remélni tudtam, hogy nem nyáladzok túl feltűnően, az eléggé ciki volna.

- Mehetünk? – kérdezte végül Rob, és mikor bólintottam, kinyitotta nekem az ajtót majd ő is beszállt. Egész úton próbáltam észrevétlenül bámulni, bár nem hiszem, hogy sok sikerrel jártam. Mikor megérkeztünk, döbbenten vettem észre, hogy tényleg csak kettesben leszünk az egész lakásban.

- Hol a személyzeted? – kíváncsiskodtam.

- Kimenőt kaptak – felelte röviden. Míg ő elővett két poharat, én lassan az óriási ablakhoz sétáltam – ami gyakorlatilag egy üvegfal volt – és lenéztem a városra, ami fölött éppen lement a nap. Eszembe jutott, hogy egy hete pontosan ilyenkor még Garrettel vacsoráztam, mikor megkaptam Rob üzenetét, hogy látni akar. Úgy éreztem, mintha legalább hónapok teltek volna el azóta, és én csak szenvedek két férfi között.

Egy érintés rántott ki a gondolataimból. Rob végigsimított a derekamon, majd megéreztem ajkait a vállamon. Halkan felsóhajtottam. – Nagyon elgondolkodtál – jegyezte meg.

- Csak az új munkán – füllentettem.

- Apropó, gratulálok! – nyújtotta felém az egyik pohár pezsgőt.

- Nagyon stílusos – mosolyogtam.

- Hogy állnak a dolgok a… barátoddal? – kérdezte Rob hirtelen, különösen megnyomva az utolsó szót.

- Ma még nem igazán volt alkalmam beszélni vele – feleltem, és közben szembefordultam Robbal. – De ahogy mondtam, amint lehet, túlesek rajta.

- És miből gondolod, hogy nem fog megint az ellenkezőjéről meggyőzni? – mormolta, miközben eddig derekamon nyugvó keze lekúszott a csípőmre. Próbáltam nem kimutatni, hogy robbanás közeli állapotba kerülök minden apró érintésétől.

- Hajthatatlan vagyok, akárcsak te – mondtam. Rob felnevetett.

- Ennek örülök, ugyanis szörnyen türelmetlen vagyok már – súgta a fülembe, majd ajkai a nyakam oldalára vándoroltak, keze pedig még szorosabban húzott magához. – És ahogy látom, te is…

Felnyögtem, ahogy a fenekemnél fogva közelebb húzta a csípőmet magához, és nem bírtam tovább. Vadul kaptam ajkai után, és ő legalább olyan hevesen viszonozta a csókot. Keményen a falhoz nyomott, miközben kezeit mindenhol magamon éreztem, nyelve pedig érzéki táncba kezdett az enyémmel. Soha senki nem bánt velem még így, és meglepődve vettem észre, hogy nagyon beindít ez a vadság.

Próbáltam emlékeztetni magam a korábbi elhatározásomra, miszerint ma biztosan nem fekszem le Robbal, előbb szépen szakítok Garrettel. De nem számítottam rá, hogy ilyen hatást vált majd ki belőlem, és hirtelen minden korábbi elhatározásom a porba hullott…

10. fejezet

 Újra csütörtök! :) Ez a rész is egész hosszú lett, szóval remélem nem fogtok csalódni. Megköszönném a véleményeteket is. Egy kis megjegyzés, hogy átneveztem Rob sofőrjét, mert az első fejezetben teljes véletlenségből Rupertnek neveztem el. :D Csak hogy aztán nehogy valaki olyat képzeljetek el, akit nem kéne. :D
Abellana

(Kristen)

A döbbenet helyét lassan elégedett mosoly vette át Rob arcán. – Nézzenek oda… úgy tűnik tartogatsz meglepetéseket – nyalta meg az ajkait. A szívem őrült tempóban vágtázott minden egyes mozdulatától.

- Mondtam, hogy nem ismersz még engem – feleltem csábítónak szánt hangon. Fogalmam sincs mi ütött belém, de egyszerűen nem tudtam semmi másra gondolni. Csak arra, hogy igenis el akarom csábítani ezt a férfit, azt akarom, hogy ne csak egy lánynak lásson a többi közül. Azt akarom, hogy vágyakozzon utánam. Mindennél jobban.

- Csak nem kezded meggondolni magad? – kérdezte kíváncsian, fürkésző tekintettel, miközben lassan közeledett felém.

Nem tudtam egyértelmű választ adni. Tényleg kezdem meggondolni magam? Tényleg hajlok rá, hogy elfogadjam Rob „csak semmi érzelem” ajánlatát? – Most itt vagyok veled ahelyett, hogy New Yorkban lennék a barátommal. Ez jelent valamit gondolom – vontam vállat.

- Valóban? – kérdezett vissza a legszexisebb hangján. Mivel a medence szélénél voltam, Rob könnyen sarokba tudott szorítani, és én most az egyszer nem bántam. Testével a medence falához nyomott, két karjával pedig a szélén támaszkodott. A szívem még gyorsabb és még hangosabb lett, szinte már ő is tisztán hallhatta. – Le sem tudnád tagadni, hogy benned is épp úgy tombol a vágy – suttogta érzékien, miközben orrával végigcirógatta az állam vonalát és itt-ott apró csókokat lehelt a nyakamra. Pihekönnyű érintések voltak, mégis beleborzongtam a vágyakozásba.

Ajkai megálltak az enyémeknél, de nem csókolt meg. A mellkasom egyre sűrűbben emelkedett, ahogy kapkodni kezdtem a levegőt. Neki is éreznie kellett, mivel olyan szorosan összepréselődtünk, hogy egy papírlapot sem lehetett volna kettőnk közé beszorítani. – Szeretnéd ha megcsókolnálak, igaz? – mormolta. Ajkai lágyan súrolták az enyémeket beszéd közben. Egy hang sem jött ki a torkomon, így hát csak bólintottam. – Csak kérned kell, Kristen – mosolyodott el Rob, egyik keze pedig lejjebb tévedve a combomat kezdte cirógatni.

- Csókolj meg – ziháltam erőtlenül. Nem habozott teljesíteni a kérésem, valószínűleg ő is vágyakozott már erre. Puha ajkai szenvedélyesen kóstolgatták az enyémeket, néha apróbb harapásokkal fűszerezve a csókot. Nem bírtam magammal, a testem magától kezdett vonaglani a karjai közt.

Rob két kezével megragadott a térdhajlatomnál és széthúzta a lábaimat, hogy közéjük férkőzzön, én pedig automatikusan fontam őket a csípője köré. Felnyögtem, ahogy megéreztem árulkodó vágyát. Karjaim a nyaka köré fonódtak, miközben tüzes csókunk egyre csak mélyült. Soha nem tapasztalt érzések borzongatták meg minden érzékemet. Lehetetlenül vágyakoztam még többre, amit a gyomromban lévő hatalmas csomó is bizonyított.

Kis híján fájdalmasan felnyögtem mikor ajkai elváltak tőlem. – Mondj igent – suttogta a fülembe.

- Még nem tehetem – pihegtem. Időm sem volt elgondolkozni azon, hogy meg tudok-e birkózni egy olyan kapcsolattal, ami tényleg csak a testi dolgokról szól. Mi lesz, ha beleszeretek? És mi lesz Garrettel?

Robnak nem tetszett a válasz. Ajkai újra birtokba vették az én ajkaimat, miközben megmozdította a csípőjét és egyik keze felcsúszott a mellemre. Ó, te jó ég… - Mondj igent – ismételte.

- Ah, Rob – nyögtem fel. – Kérlek. Ezt majd New Yorkban beszéljük meg.

- Ahogy gondolod – lépett el tőlem kegyetlen mosollyal az arcán. Élvezte, hogy megőrjíthet. Már megint. De bizonyos szempontból jobb is volt így, legalább nem művelek valami őrültséget. – Türelmetlen ember vagyok, Kristen – sóhajtotta Rob. – De rendben van, majd a hazatérés után megbeszéljük. Lesz időd gondolkodni.

- Azért csak ne bízd el magad – mondtam kissé sértetten. Azt hiszi, hogy máris a markában vagyok.

Rob csak nevetett. – Az előbbiek bizakodásra adnak okot, nem így gondolod? – nyalta meg az ajkait a lehető legperverzebb és legszexisebb módon, miközben egyik ujjával végigsimított a csípőmön.

- Azt hiszem ideje felmennem – sóhajtottam ellépve tőle. Nem bírtam tovább a köztünk lévő szikrázást. Túl sok volt ez egy estére. – Majd holnap találkozunk, Rob. Jó éjt.

Ő azonban nem engedett. Két lépés után visszarántott magához és olyan csókban részesített, hogy teljesen megszédültem tőle. Rövid volt, de annál intenzívebb és élvezetesebb. – Jó éjt, Kristen – mormogta a szemembe nézve, én pedig majd’ elolvadtam. Lehetetlen volt kikerülni a bűvköréből.

Kimásztam a medencéből, és gyorsan magamra kaptam a ruhámat. A hajam szerencsére nem lett vizes, csak az alja egy kicsit. Miután váltottunk még egy utolsó pillantást, nagyot sóhajtva ott hagytam Robot és felmentem a szobába, bár biztos voltam benne, hogy nem fogok könnyen elaludni…

Mikor felébredtem, a napsütés teljesen elárasztotta a szobát. Kellett egy kis idő, míg az agyam feldolgozta a részleteket. Az idegen környezetet, és a tegnap este emlékeit… Gondterhelten felsóhajtottam és az órára tekintettem. Te jó ég! Fél tizenkettő volt. Fogalmam sincs mikor ébredtem utoljára ilyen későn, bár az tény, hogy csak hajnalban sikerült elszenderülnöm. Álmosan kikeveredtem a szobából és ijedten felsikoltottam, mikor megláttam, hogy valaki ül a nappaliban.

Rob vigyorogva mért végig. Csak egy fekete, pántos felső és egy nem sokat takaró rövidnadrág volt rajtam. – Halálra ijesztettél – bosszankodtam.

- Neked is jó reggelt – somolygott magában, majd belekortyolt egy csésze kávéba. Felém is nyújtott egyet.

- Mióta vagy itt? – kérdeztem, miközben letelepedtem mellé a kanapéra és én is beleittam a kávéba.

- Nem régóta – felelte. – Idefelé belefutottam Charlie-ba, gondolom emlékszel rá a tegnapi vacsoráról. Ma este lesz egy rendezvény itt, a hotel egyik termében. Vacsorával meg ilyesmivel. Meghívott minket. Lenne hozzá kedved?

Váó. Maga a tény, hogy van olyan, hogy mi, megdöbbentett. Ugyanakkor egyáltalán nem rossz értelemben. – Én benne vagyok – vontam vállat.

- Remek. Most viszont öltözz fel, elmegyünk ebédelni.

- Előbb lezuhanyoznék – mondtam, miután egy utolsót kortyoltam és letettem a csészét az asztalra. Meg sem várva Rob válaszát felálltam és a csípőmet riszálva elvonultam a fürdőszoba felé. Ő meglepett mosollyal nézett utánam.

- Ó, abban segíthetek – nevetgélt.

- Nagyon önzetlen ajánlat, de abból nem lenne valami nagy zuhanyzás – mosolyogtam vissza kacéran az ajtóból, majd előszedtem valami normális ruhát és bevonultam a fürdőbe. Csakis vigyorogni tudtam a kis flörtünk után. Most először büszke voltam magamra.

Nagyon gyorsan letudtam a zuhanyt és utána sietve felöltöztem és megfésültem a hajamat. – Kész vagyok, mehetünk – jelentettem ki, mikor visszatértem a nappaliba. Rob tudomásul vette és bólintott.

Nem a tegnapi étterembe mentünk, hanem egy kicsit modernebb helyre, ami a szálloda legtetején volt. A helyiség kör alakú volt, üvegfalakkal, így nagyszerű panoráma terült el az asztalok mellett. Amint leültünk az egyik két személyes, vörös asztalhoz, rendeltünk, majd a pincérnő magunkra hagyott minket. Most, hogy kettesben maradtunk, eszembe jutott valami, amit meg akartam kérdezni. Megköszörültem a torkom és Robra néztem.

- Kérdezhetek valamit?

- Már meg is tetted – mosolyodott el pimaszul, mire egy grimaszt kapott tőlem cserébe. – Kérdezz.

- Mit hisznek rólunk az emberek, akiknek tegnap bemutattál?

- Jaj Kristen, mégis mit hinnének… - forgatta a szemeit. – Felnőtt emberek, jól tudják, hogy nem a játszópajtásomnak akarlak. Habár ha úgy vesszük…

- Lehetséges, hogy ezt a gondolatot inkább ne fejezd be? – szóltam közbe, mire ő elvigyorodott. Az ebéd hátralévő részében gondtalanul folytattuk a csevejt, bár kerültük a komolyabb témákat, meg a tegnap éjszakai fürdőzést. Inkább a biztonságos talajon maradtunk.

Miután visszamentünk, Robnak akadt egy-két elintéznivalója, ami jól jött, ugyanis megígértem Ashnek, hogy felhívom. Mikor egyedül maradtam a szobában, felmásztam a hatalmas ágyra és kényelmesen elhelyezkedtem egy hosszú beszélgetésre. Ashley nagy vidámsággal szólt bele a telefonba, és alaposan kifaggatott mindenről. Nem voltam benne biztos, hogy elmondjak-e neki mindent, beleértve a tegnap éjszakát is, de nem bírtam magamban tartani. Ő persze ledöbbent.

- És most mi lesz? Szakítani fogsz Garrettel? – kérdezte rögtön.

- Nem tudom – sóhajtottam. – Nem hiszem, hogy ezek után el tudnám utasítani Rob ajánlatát. Viszont már épp hogy kezdtek normalizálódni a dolgaink Garrettel. És tudom, hogy ő szeret. Nem akarom megbántani.

- Magadat sem büntetheted azzal, hogy olyannal maradsz, akit nem is szeretsz – vetette fel Ash. – Eddig azt hittem, jobban jársz Garrettel, de most… nem is tudom.

- Azt hiszem el kell vele beszélgetnem, ha hazaértem – fintorogtam. Nem voltam valami nagy szakítómester, Garrett előtt is csak egy fiúm volt, de ő is elég hosszú ideig. Végül békésen megegyeztünk, hogy nem maradunk együtt, mivel én New Yorkba utaztam tanulni. Nem volt nagy szívfájdalom, mivel már akkor sem voltam szerelmes.

- És az utolsó estén mi lesz a program? – terelte el a témát Ash.

- Lesz valami sznob „menő üzletemberek vagyunk és megdughatunk mindenkit” parti – feleltem.

- Ez a hivatalos neve? – nevetett a legkedvencebb barátnőm.

- Nem, de attól még igaz – mosolyodtam el én is.

- Vedd fel az ezüst rucit ma estére – javasolta. – Vadítóan szexi vagy benne, Stew.

- Néha attól félek, hogy éjszaka betörsz a szobámba és rám veted magad – aggodalmaskodtam.

- Attól félhetsz is – viccelődött Ash.

Sokáig beszélgettünk még, mindig ezt csináljuk, ha pár napra nem látjuk egymást. Tényleg úgy összenőttünk, mint a testvérek. Miután befejeztük a csevegést, hallgattam Ashre és elővettem az ezüstös ruhámat. Belebújtam és az egész alakos tükör elé álltam. Vajon elnyeri majd Rob tetszését?

Gyorsan magamra szóltam, amiért ilyeneken gondolkodom. Ezután egy órát szerencsétlenkedtem azzal, hogy lazán feltűzzem a hajam, majd belebújtam a magassarkúmba és a fürdőszobába masíroztam. Épp a szempillaspirállal bénáztam, mikor meghallottam az ajtó csapódását és Rob kiáltását.

- Elkészültél? – jött a hangja a nappaliból.

- Egy pillanat – kiabáltam vissza, és gyorsan befejeztem a minimális sminkemet. Kiléptem a fürdőből, és Rob azonnal megpillantott, ugyanis már a hálóban volt. Kifürkészhetetlen tekintettel pillantott rajtam végig. – Mi van?

- Semmi – felelte, kissé megrázva a fejét, mintha egy gondolattól próbálna szabadulni. – Jól nézel ki – mondta végül.

- Kösz – mosolyodtam el. – Te sem panaszkodhatsz.

Rob erre csak féloldalasan mosolygott, amitől egy pillanatra megremegtek a lábaim. – Mehetünk? – érdeklődött. Bólintottam.

A szállodának hatalmas konferencia termei, és egy bálteremszerűsége is volt, itt rendezték meg ezt a bizonyos elit partit. Amint beléptünk, Charlie és a felesége – ha jól emlékszem, Carla – máris üdvözöltek minket. Aztán elmentek tovább róni a tiszteletköröket, Rob pedig a fülemhez hajolt.

- Azt hiszem ma este sok alkoholra lesz szükségünk – morogta, mire én nem tudtam elfojtani egy mosolyt. Azonnal le is telepedtünk a bárpulthoz. Én száraz martinit kértem, Rob pedig whiskey-t. Mi sem lehet jobb megalapozása egy ilyen eseménynek, mint az ital.

- Remélem nem unatkoztál ma nélkülem – mosolygott rám csábítóan Rob.

- Nem, képzeld, nélküled is jól megvagyok – szegtem fel az állam. – Ashley-vel telefonáltam.

Ahogy megemlítettem Ash-t Robnak, eszembe jutott, hogy tegnap valami nagyon fúrta az oldalam. – Egyébként mivel vetted rá őt? Azt akarta, hogy Garrettel legyek és tartsam távol magam tőled. Erre tegnap erősködött, hogy jöjjek el veled.

Rob titokzatosan elmosolyodott. – Csak beszélgettünk. Ennyi az egész.

- Ugye nem mondtál neki semmi rosszat? – kérdeztem fenyegetően. Rob ekkor kemény pillantást vetett rám.

- Néha kicsit sértő, hogy milyen embernek hiszel – felelte mély, szigorú hangon.

- Te sem tagadod, hogy ha akarsz valamit, akkor mindent megteszel érte. Ezt tapasztaltam – horkantam föl. Elvégre itt vagyok vele egy tök idegen városban, egy tök idegen partin…

Rob egy ideig a padlót fixírozta és nem szólt semmit. Megitta a whiskey-t és lecsapta a poharat a pultra. – Gyere. Táncoljunk – mondta elutasítást nem tűrő hangon. Ha más mondta volna ezt, nyafogok egy sort, hogy én ugyan nem táncolok. De most volt valami Robban, ami… megijesztett. Egyetlen hang nélkül csúsztattam a kezem az ő felém nyújtott kezébe, és elindultunk a terem közepe felé, ahol már sok pár ringatózott a lágy dallamokra. Rob másik keze a derekamra kúszott és közelebb húzott magához, miközben elkezdtünk a zenére billegni.

- Most dühös vagy? – érdeklődtem halkan. Ő azonban elengedte a füle mellett a kérdésem.

- Ez a második táncunk. Az elsőn is ez a ruha volt rajtad.

- Emlékszel? – kérdeztem meglepődötten. A pasik nem szoktak ilyen részletekre odafigyelni.

- Semmit sem felejtek el könnyen – felelte a szemembe nézve. A pillantása olyan kemény volt, hogy sírni tudtam volna. Soha nem kívánnám senkinek, hogy Rob így nézzen rá. Úgy éreztem, megbántottam.

- Rob… - csuklott el a hangom. – Kérlek, ne haragudj rám.

Megint figyelmen kívül hagyta a mondandómat. Helyette ajkai hirtelen az enyémekre tapadtak, akaratosan és kegyetlen érzelemmentességgel. De még így is szédítő volt. – Az enyém leszel – nézett a szemembe szinte már erőszakosan, én pedig éreztem, hogy fojtogatni kezdenek a könnyek. Ebben a pillanatban tényleg félelmetes volt. Na nem abban a pszichopata értelemben, egyszerűen kaptam egy kis ízelítőt abból az oldalából, amiről mindig is gondoltam, hogy van neki. Az ijesztő oldalából.

Nem bírtam elviselni a köztünk tanyázó feszültséget, így a következő pillanatban én leptem meg őt. Kívánatos ajkaira vetettem magam, de az én csókom más volt. Két kezem közé fogtam az arcát és olyan lágysággal csókoltam, mint még soha. Lassan és érzékien. A szorítása erősödött körülöttem, én pedig megkönnyebbülve belevesztem a gyengéd csókba. Nem tudom meddig tartott, de utána már jobban éreztem magam. A fejemmel Rob mellkasához bújtam, ő pedig a nyakamba temette az arcát, és így táncoltunk tovább ki tudja meddig… közben csakis arra tudtam gondolni, hogy nincs ennél biztonságosabb és felkavaróbb hely. A karjai között lenni.

Mikor már jó ideje voltunk így, teljes csöndbe burkolózva, felemeltem a fejem és Robra pillantottam. – Elmehetünk? – kérdeztem halkan. Ő csak bólintott, megfogta a kezem, és kivezetett a teremből. El sem engedte, míg a szobám elé nem értünk. – Holnap… New Yorkban… elintézek mindent – mondtam. Tudtam, hogy a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Beszélnem kell Garrettel.

- Döntöttél?

- Azt hiszem – bólintottam, ezúttal a cipőm orrát bámulva. Rob nem felelt, csak újra megcsókolt. Intenzíven és vágyakozva, egyik kezével az arcomat tartva.

- Jó éjt, Kristen – suttogta végül, majd magamra hagyott, és én sokáig néztem a hűlt helyét. Felsóhajtottam és beléptem a lakosztályba. Amint a fejem párnát ért, a mai emlékeket végigpörgetve merültem lassan álomba…

A következő reggel sikerült korán felébrednem. Kényelmes, nem sietős tempóban rendbe raktam magam és felöltöztem. Fél órával később Rob is betoppant, és közölte, hogy vár minket a kocsi. Hazafelé tartva nem beszéltünk túl sokat, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Délre már meg is érkeztünk az Ash-sel közös lakásunk elé. Kiszálltunk a kocsiból, és Rob intett a sofőrnek. – Kérlek Dean, vidd fel Miss Stewart bőröndjét.

- Ó, ezt igazán nem… - akartam mondani, de Rob elhallgattatott, és kettesben maradtunk. – Figyelj… nekem meg kell beszélnem a dolgokat Garrettel. Csak egy kis időt kérek.

- Szóval benne vagy az ajánlatomban? – kérdezte féloldalas mosolyával.

- Azt hiszem menni fog, igen. – Rob elégedetten elmosolyodott, a következő pillanatban pedig visszatért a sofőrje. – Hát akkor… megyek. Gondolom hamarosan találkozunk.

Rob bólintott. Még vetettem rá egy utolsó mosolyt, majd felmentem a lakásba. Az ajtó előtt ott állt a táskám. Kinyitottam az ajtót és letettem a táskát az egyik szekrény mellé. Mikor felpillantottam, döbbenten vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. És nem Ashley állt a nappaliban…

9. fejezet

Sziasztok!
Legyen nagy örömködés, ugyanis ilyen hosszú fejezetet még életemben nem írtam... :D Van benne csábítgatás, őszinte beszélgetés, meg mindenféle. Köszönöm annak a hat embernek, aki megörvendeztetett pár sorral, örülnék, ha itt még többen írnátok. :) Jó olvasást az új részhez!
Abellana

(Kristen)

A felszállás után annyira igyekeztem kifelé bámulni az ablakon, hogy észre sem vettem, bekövetkezett a félelmem. Robbal kettesben maradtunk. – Szóval sikerült lenyűgöznöm téged? – kérdezte bársonyos hangján.

- Szerinted ilyen könnyű préda vagyok? – néztem rá tettetett magabiztossággal. Naná, hogy lenyűgözött. Minden pillanatban azt csinálja.

Rob felnevetett. – Ha az lennél, már rég megkaptalak volna. Persze nem panaszkodhatom, szeretem a kihívásokat.

- Hát ezért akarsz annyira? Mert kihívás vagyok számodra? – kérdeztem egy kis sértettséggel a hangomban.

- Ezt gondolod magadról? – emelte fel az egyik szemöldökét csodálkozva. – Nem, Kristen. Úgy gondolom több van benned, mint amit kifelé mutatsz. Nem hinném, hogy találkoztam valaha bárki olyannal, mint te.

Meglepett a hangja őszintesége. Átható tekintete az enyémbe fúródott, és én éreztem, ahogy elvörösödöm. Ha egyenesen a szemembe nézett, az mindig olyan volt, mintha látna mindent. Mintha olvasni tudna a gondolataimban. Közelebb hajolt, én pedig nyeltem egy nagyot és a légzésem felgyorsult. Mi a francért árul el mindig a saját testem?

- Birtokolni akarlak, amióta megláttalak azon a jótékonysági vacsorán. A magaménak akarlak tudni. Addig nem nyugszom – suttogta.

- Nekem ez sosem lenne elég – motyogtam ijedten a hirtelen jött sok őszinteségtől.

- Ne gondolkozz ezen, csak élvezd. Engedd el magad, Kristen – duruzsolta legcsábítóbb hangján, majd a tőlem pár centire lévő ajkai végre megérintették az enyémeket.

A csók vágyakozó volt és akaratos. A puha ajkak mozgásra kényszerítették az enyémeket, és én felnyögve üdvözöltem a közéjük besikló nyelvét. Ujjait a tarkómhoz vezette, majd ott finoman a hajamba markolt. A testem önmagától préselődött hozzá. Igaza volt. Egy pillanatra elengedtem magam és csak arra tudtam gondolni, hogy még! Áhítoztam az érintésére, egy részem azért könyörgött, hogy menjen tovább. De nem tette. Leállt, én pedig úgy maradtam, zihálva és a vágytól felforrva. Ahogy ránéztem, tudtam, hogy tisztában van vele, mit csinál. Szándékosan hagy feltüzelve.

Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, de nem hiszem, hogy az túlságosan előkelő viselkedés egy puccos magángépen. Ráadásul a következő pillanatban odalépett hozzánk egy csinos, fiatal lány. Makulátlan egyenruhájából épp csak hogy nem buggyantak ki a méretes idomai, laza kontyából pedig itt-ott lelógott néhány göndör, vörös hajtincs. Csinos lány volt, és meglepett a hirtelen jött irigységem.

- Jó újra látni, Mr. Pattinson. Hozhatok önöknek valamit? – villantotta meg tökéletes mosolyát Rob felé.

- Chateau Latour-t. Mindkettőnknek. Köszönöm, Kate – viszonozta Rob a mosolyt nyájasan. A nő vigyora még nagyobb lett, majd újra magunkra hagyott minket.

- Micsoda meleg fogadtatás – horkantottam gúnyosan.

Rob rám nézett, majd hirtelen felnevetett. – Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte kitörő örömmel. A büdös francba. Az lennék?

- Semmi okom a féltékenykedésre – motyogtam elvörösödve. Tisztára, mint akit rajta kaptak valami rosszaságon. Kicsit szánalmasnak éreztem magam.

- Valóban nincs – felelte Rob higgadtan. Néhány másodperccel később visszatért az utaskísérő két pohár vörösborral, majd újra kettesben maradtunk. Belekortyoltam a nedűbe, annak ellenére, hogy most jobb lett volna tiszta fejjel végigcsinálni az utat. Egy ideig csendben voltunk, aztán hirtelen elkezdett pittyegni a telefonom.

- Ugye nem bánod? – néztem Robra a legilledelmesebb arckifejezésemmel.

- Csak nyugodtan – legyintett közönyösen. Előbányásztam a mobilt a zsebemből és láttam, hogy Garrett üzent. Idegesen nyitottam meg az sms-t.

Hallom haza kell menned egy kicsit LA-be. Remélem semmi komoly. Nagyon élveztem a tegnapi napot, Kris. Írj majd.

A szokásos bűntudat cseszegetni kezd, ahogy válaszolok neki: Semmi komoly. Én is jól éreztem magam. Komolyan. Azt hiszem vasárnap látjuk egymást. Sajnálom, hogy elrohantam.

Elküldtem neki a választ, majd visszacsúsztattam a telefont a zsebembe. Tehát ezt mondta neki Ashley… hogy Los Angelesbe megyek. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha mindent elmondanék Garrettnek az egész helyzetről meg Robról. Legalább magyarázatot kapna a furcsa viselkedésemre.

- Szeretsz vele lenni? Érdekel még egyáltalán? – kérdezte Rob, kirántva engem a fullasztó gondolatokból.

- Két éve az életem része. Persze, hogy érdekel – feleltem kissé dühösen.

- De nem vagy belé szerelmes – mondta az arcomat fürkészve. Idegesen elfordítottam róla a tekintetem és inkább kifelé bámultam.

- Ehhez senkinek semmi köze – morogtam. Utáltam, mélységesen utáltam, ha valaki erről kérdezett. Senkinek sincs joga az érzéseimet firtatni. Rob gúnyosan felhorkant.

- És még te csodálkozol rajta, hogy nem hiszek a szerelemben – jegyezte meg, és már ő is kifelé bámult. Nem feleltem semmit, így hát jó ideig teljes csend telepedett közénk. Fogalmam sincs mennyi idő múlva megjelent Rob sofőrje.

- Minden simán ment, uram. Tíz perc múlva leszállunk – jelentette be, én pedig fellélegeztem. Fojtogató volt már a légkör.

- Rendben, köszönöm – biccentett Rob, majd felém fordult, mikor kettesben maradtunk. – A következő két napban ne beszéljünk a New York-i dolgokról. Csak engedd, hogy magával ragadjon, Kristen.

- Rendben van – suttogtam a kezeimet bámulva. Talán Ashnek igaza van, ez tényleg jót fog tenni. Erre az időre el kell felejtenem a gondokat.

Nem sokkal később valóban megérkeztünk Houstonba. Máskor érdekelt volna a város, de jelenleg csak az zakatolt az agyamban, hogy eltöltök két napot egyedül egy férfivel, akit csak néhány napja ismertem meg. Ez annyira nem én vagyok. Amint leszálltunk a gépről, már várt is ránk egy kocsi és azonnal elindultunk a szállodába.

- Kora este lesz egy megbeszélésem, vacsorával egybekötve. Szeretném, ha elkísérnél – nézett rám egyszer csak Rob.

- Biztos vagy benne? – emeltem fel kérdőn a szemöldököm, mire ő a szemeit forgatta.

- Ha nem lennék benne biztos, eleve meg sem kérdeztem volna – sóhajtotta.

- Nem tudom, hogy van-e nálam alkalmas ruha – mondtam szorongva. Fogalmam sincs, miket pakolt be Ashley.

- Emiatt ne aggódj. Legfeljebb veszek neked – vont vállat.

- Jaj, Rob… tisztára úgy érzem magam, mintha a Micsoda nőben lennénk – nyögtem fel fájdalmasan. Nem az a fajta voltam, aki elfogad mindenfélét. Ő persze csak nevetett a tiltakozásomon.

Alig negyed óra múlva megérkeztünk a Hyatt Regency szállodához. A hatalmas előcsarnokba lépve megint felmerült bennem a kérdés, hogy mégis mi a fenét csinálok én itt? Aztán eszembe jutottak Rob szavai. Engednem kell, hogy az egész magával ragadjon… hát, rajtam ne múljon. Mikor bejelentkeztünk, a recepciós nőci magához hívott két srácot, hogy felvigyék a cuccainkat és megmutassák a lakosztályokat.

- Nyugodtan barátkozz meg a hellyel, húsz perc múlva találkozunk – súgta Rob a fülembe mielőtt elváltunk, én pedig csak bólintani tudtam. Külön lakosztály… te jó ég. A fiú, aki az én csomagomat vitte, körülbelül velem egykorú lehetett. Mikor beléptünk a helyiségbe, letette a táskám az ágy mellé és megkérdezte, hogy mindent rendben találok-e. Csak szórakozottan bólintottam, ő pedig el is tűnt, mire feleszméltem. Kicsit furcsálltam, hogy nem kért borravalót.

Körbenézve mindenről a hatalmas szó jutott eszembe. Hatalmas tér, hatalmas ágy, hatalmas tévé a falon. A hatalmas ablakokon kitekintve pedig csodás kilátás nyúlt el. Nagyot sóhajtva próbáltam felfogni, hogy ez nem valami álom, majd a táskámhoz léptem, hogy felfedezzem az Ash által bepakolt cuccokat. Nagy megkönnyebbüléssel láttam, hogy van benne kényelmes farmer, valamivel elegánsabb fekete nadrág, néhány a jobb felsőim közül, és – az ég áldja érte – két ruha is. Az egyik az az ezüstös mini, amit a jótékonysági vacsorán viseltem, mikor Robbal találkoztam. Ezen kívül bepakolta a fekete magassarkút is, amit a szülinapomra vett. Hirtelen rám tört a szeretetroham legjobb barátnőm iránt.

Kimentem a mosdóba, hogy ellenőrizzem, még mindig tűrhetően nézek-e ki. Miután átfésültem a hajam, úgy határoztam, hogy igen. A maradék egyedüllétemet tényleg arra használtam, hogy megbarátkozzak a hellyel. Körbejártam a lakosztályt és az összes lehetséges szögből megvizsgáltam a kilátást. Furcsa volt nézni, ahogy odalent sétálnak az emberek… itteni lakosok, munkába igyekezve vagy épp onnan jövet, anyák a gyerekeikkel, beszélgető barátnők… élik a mindennapi életüket, miközben én fentről figyelem őket. Egy lány, akinek semmi köze a városhoz, azt sem tudja mit keres itt, csak hirtelen idetévedt.

Köddé váltak a gondolataim, mikor meghallottam az ajtó nyílását a hátam mögött. Rob lépett be. – Mindennel meg vagy elégedve? – kérdezte udvariasan.

- Persze – bólogattam.

- Sikerült megfelelő ruhát találnod?

- Igen – feleltem. – Mikor lesz ez a vacsora?

- Másfél óra múlva. De Houston érdekes város, azt reméltem addig elkísérsz egy kis sétára. De persze ha le akarsz pihenni, akkor…

- Nem – szakítottam félbe. – Mehetünk.

Már azelőtt kiszaladtak a szavak a számon, mielőtt belegondolhattam volna. Séta? Mi van?? Újabb alkalmat adjak rá, hogy elcsábítson? Persze nem volt mit tenni, ez sem volt nagyobb őrültség mint elutazni vele.

- Egyáltalán mióta szoktál te csak úgy sétálgatni? – kíváncsiskodtam, mikor kiléptünk a hotel ajtaján.

- Segít gondolkodni – vont vállat.

- Miről kell gondolkodnod? – feszítettem tovább a húrt. Rob gyanakvó pillantással méregetett.

- Szerinted tényleg ennyire rossz vagyok? Csak egy gazdag férfi akinek soha nem kell csinálnia semmit és nem érdekli más, csak a nők meg a pénz?

- Sosem mutatod ennek az ellenkezőjét, Rob – néztem a szemébe. – Sosem mutatod meg, hogy ki vagy valójában.

Rob elfordította rólam a tekintetét és a járdát bámulta, miközben lassan meneteltünk egymás mellett. A két szeme közt megjelent egy kis aggodalmaskodó ránc, elgondolkodott, talán mondani is akart valamit. De nem tette, inkább témát váltott.

- Szóval mit hisz a barátod a hollétedről?

- Ashley azt mondta neki, hogy hazautaztam egy kicsit Los Angelesbe. Kezdem magam szar alaknak érezni – sóhajtottam. Már megint azelőtt mondtam ki a szavakat, hogy egyáltalán belegondoltam volna. Kit érdekel a nyavalygásom…?

- Minden ember ezt teszi, Kristen. Önzők vagyunk mind. És ezért hibákat követünk el. Nem vagy ettől rosszabb, mint mindenki más, csupán ember.

Azta. Elképesztett, hogy ilyen szavakat hallok Rob szájából. Néha annyira… normális. És ilyenkor látok benne valami másféle vonzerőt is. Sokáig hallgattam a gondolataimba gubódzva, de a köztünk beállt csend nem volt kínos, miközben egymás oldalán lépkedtünk.

- Miért nem szeretsz beszélni róla? – kérdezte egyszer csak, mire én felnéztem. Nem tudtam mire érti. – A szerelemről?

Felsóhajtottam. Már megint ez a téma. Kényelmetlen volt erről beszélnem, most mégis megtettem. – Két év után mindenki elvárja, hogy halálosan szerelmes legyél a partneredbe. Hogy haladjon valamerre a kapcsolatotok. De én nem vagyok szerelmes. És nem halad a kapcsolatunk. Mégis úgy érzem, hogy mellette a helyem.

- Mert ezt várják el tőled – folytatta a gondolatmenetet.

- Éppen neked kéne ezt megértened – mondtam. – Azért vagy ott, ahol, mert ezt várták el tőled.

Rob hirtelen megtorpant, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy közeledünk egy határhoz, amit nem akar átlépni. – Hamarosan el kéne készülnünk a vacsorához. Menjünk.

Az arcát fürkésztem egy néma percig, keresve annak az embernek a jeleit, aki az előbb egy kicsit hajlandó volt megnyílni. Végül csalódottan felsóhajtottam. – Rendben – suttogtam, és elindultunk visszafelé.

Ezután csak semleges témákról esett szó köztünk, például hogy mi is ez az üzleti ügy, ami miatt ma lesz a vacsora, meg ilyesmik. Mikor megérkeztünk, Rob felkísért a lakosztály elé. – Úgy fél óra múlva kell ott lennünk a hotel éttermében, magadra hagylak elkészülni. Itt foglak majd várni.

- Hagyd csak, nem szükséges. Az étteremben találkozunk. Épületen belül úgy sem veszhetek el olyan nagyon.

- Biztos vagy benne? – kérdezte kétkedve.

- Meg foglak találni – bólintottam.

- Hát jó, ott találkozunk – felelte, majd a saját lakosztálya felé vette az irányt. Miután beléptem, megint feltúrtam a táskám a két ruha után. Összehasonlítottam a két darabot, és úgy határoztam, hogy nem az ezüst koktélruhát veszem fel. A fekete, testhez simuló költemény kicsivel hosszabb, és ezáltal illedelmesebb volt. Grimaszolva bár, de magamra erőszakoltam a magassarkút is, a hajamat pedig kiengedve hagytam, és elégedetten állapítottam meg, hogy nagyon is szalonképes vagyok. Minimális mértékben felkerült egy kis smink is, az csak dobhat a megjelenésemen.

Kicsit szorongva léptem ki a hotelszobából, és indultam az étterem keresésére, amit Rob mondott. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, a szálloda folyosóin ugyanis jókora táblák ábrázolták, hogy mi merre található. Mikor beléptem a helyiségbe, azonnal megpillantottam Robot az egyik asztalnál. Egy pillanattal később ő is meglátott. Az arcán megjelent valami új kifejezés, amiből egyszerűen nem tudtam olvasni. Vajon elfogadhatónak találja a kinézetem?

Felállt a székről, mikor odaértem mellé. – Nagyon csinos vagy – mondta egy apró mosollyal, amitől nekem viszont óriási vigyor kúszott az arcomra, hiába próbáltam titkolni.

- Köszönöm – próbáltam higgadtan felelni. Még le sem tudtunk ülni, mikor megjelent mellettünk két ember. Az egyikük egy öltönyös férfi, valószínűleg az ötvenes éveiben járhatott. A másik egy csinos, nagyjából vele egykorú nő.

- Robert! – kiáltott fel a férfi mosolyogva, majd megrázta az említett kezét. Láthatóan régebbi volt az ismeretségük.

- Charlie – üdvözülte Rob egy bólintással. – Hadd mutassam be egy kedves ismerősömet, Miss Kristen Stewart.

A férfi ugyanolyan barátságos mosollyal fordult felém is, majd bemutatta nekünk a feleségét. A további kötelező kézrázások és „örvendek a találkozásnak” után helyet foglaltunk. Én Rob és a bizonyos Charlie felesége között ültem. A két férfi elkezdett az ügyeikről társalogni, és nyilvánvalóan lefoglalta őket a saját kis üzleti világuk. Eközben a nő, aki Carlaként mutatkozott be – és szintén szimpatikusnak tűnt – felém fordult.

- Meg kell mondjam, meglepődtem, hogy női társaságban találom Robertet – mosolygott.

- Valóban?

- Igen – bólintott. – Nem szokta a magánéletét belekeverni az üzleti találkozóiba. Persze miért is tenné, hiszen köztudott, hogy még nem állapodott meg.

- Óh. Mi nem úgy vagyunk egymással. Mi nem… mi… - habogtam össze-vissza.

- Pedig azt kell mondjam, remekül mutatnak együtt. De bocsásson meg, nem az én dolgom, tudom jól. Néhány korty bor és máris beleütöm az orrom mindenfélébe – legyintett mosolyogva.

Remekül mutatunk együtt? Én Rob mellett? Képzeletben felhorkantam. Ezt elég nehéz volt elhinni. Vacsora közben tovább folyt a társalgás, és kellemes meglepetéssel nyugtáztam, hogy nem minden üzletember unalmas és érdektelen. Charlie és a felesége jó társaság voltak. Ráadásul nem sokkal később valaki más is csatlakozott hozzánk. Láthatóan ő is jól ismerte már Robot, aki Jaredként mutatta be őt nekünk. Ő is elég fiatalnak látszott, talán csak pár évvel lehet idősebb Robnál. Folytatták tovább az eszmecserét, én pedig jól elbeszélgettem Carlával. Nem is figyeltem a másik beszélgetésre, míg egyszer csak meg nem hallottam a nevem.

- Érdekes, Miss Stewart nemrégiben végzett a Columbián. Újságírást tanult – mondta Rob Jarednek, aki ekkor érdeklődve felém fordult.

- Valóban? – kérdezte. Az arckifejezése olyan volt, mint mikor sokáig keres az ember valami kis tárgyat és végre megtalálja ott, ahol nem várja.

- Jared a New York Observer tulajdonosa – magyarázta Rob. – Éppen most említette, hogy egy új írót keresnek.

- Nagyon örülnék, ha összeegyeztetnénk egy találkozót New Yorkban, Miss Stewart – mondta.

Váó. El sem akartam hinni. Az Observer tulajdonosa találkozót akar munkaügyben… nem semmi. – Az remek lenne – nyögtem ki meglepetten.

- Pompás, ezt megbeszéltük – bólintott elégedett tekintettel. Hirtelenjében teljesen felvillanyozódtam a ténytől, hogy az egész elutazós dolog eddig jól sikerült. Ma kaptam egy kis betekintést Rob valódi énjébe, és a vacsora is jobb volt, mint vártam. Ráadásul felcsillant a remény, hogy tényleg elkezdhetek végre írni.

Valamikor tizenegy körül járhatott az idő, mikor mind elbúcsúztunk egymástól, és Rob megint elkísért az ajtómig. – Szóval… sikeres volt a megbeszélés? – érdeklődtem illedelmesen.

- Az majd New Yorkban kiderül – villantotta meg féloldalas mosolyát. – És úgy tűnik rád is új lehetőségek várnak.

- Hát igen – motyogtam a lábamat fixírozva. Nem csak a munka terén várnak rám új lehetőségek…

- Nos, örülök, hogy jól érezted magad – mondta, nagy meglepetésemre ezúttal egy egész kedves mosollyal. – Jó éjt, Kristen.

- Neked is – viszonoztam a mosolyt, Rob pedig sarkon fordult és elindult. Én azonban néhány lépés után újra megszólaltam. – Várj, Rob! – Kíváncsian megfordult. – Még meg sem köszöntem igazán… az utat, meg a mai estét.

- Igazán nincs mit megköszönnöd – felelte, hamisítatlan „ne beszélj már badarságokat” hangnemben, majd a szobája felé vette az irányt.

Nagyot sóhajtva beléptem az ajtón, azonnal lerúgtam a cipőmet, majd lehuppantam az ágyra és végigfeküdtem rajta a plafont bámulva. Miért? Miért csábít annyira? Teljesen nyugodt lenne most az életem, ha öt nappal ezelőtt nem kísérem el a legjobb barátnőmet egy idióta és sznob rendezvényre. Újból felsóhajtottam, gondterheltebben mint valaha. Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Éjszaka még szebb volt a kilátás, bár New Yorkhoz nem volt fogható.

Igaz, hogy még csak negyed tizenkettő volt, de ágyba akartam bújni, hogy magam mögött hagyjam a terhes gondolatokat és a mai hosszú napot. Azonban az agyam maximális sebességen volt, tudtam, hogy lehetetlen lenne most elaludnom. Belebújtam egy kényelmesebb cipőbe, és lefelé vettem az irányt. Úgy döntöttem sétálok egyet a hotel körül. Az előcsarnok majdnem teljesen üres volt már, mikor én kiléptem az ajtón. A sétámra azonban nem indulhattam el. A szálloda rendelkezett egy hatalmas medencével, én pedig megpillantottam benne valakit, és legyökerezett a lábam.

Az alak sebesen úszta a hosszokat. A sötétségben csak a medence lámpáinál látszottak megfeszülő hátizmai. Meg kell mondjam, nyálcsorgató látvány volt. És természetesen azonnal tudtam, hogy ki az. Néhány perc észrevétlen bámulás után ő is észrevett engem és leállt. Meglepődött.

- Nem tudtam, hogy szoktál úszni – szóltam.

- Szeretek esténként úszni – vont vállat. – Azt hittem alszol.

- Most nem tudnék aludni. Inkább kijöttem egy kicsit a levegőre – válaszoltam.

Rob kissé perverz módon megnyalta az ajkát. – Ha már itt vagy, miért is nem csatlakozol?

Inkább nem próbáltam meggyőzni, hogy ez mekkora őrült ötlet, helyette azt feleltem: - Inkább kihagyom, a ruhatáram nem készült fel az éjszakai fürdőzésre.

- Semmi szükséged fürdőruhára – heccelt tovább. Élvezte, hogy ugrathat engem, és tudta, hogy egy részem vágyódik mellé a medencébe. Már megint kegyetlen volt. Látszott rajta, hogy ő maga sem hiszi el, hogy bemennék mellé. Tényleg ennyire gyávának néz?

Megugrott bennem az adrenalin és hirtelen ötlettől vezérelve levetkőztem, míg már csak a fekete csipkés melltartóm és bugyim takarta el a testemet előle. Élvezettel figyeltem, ahogy Rob ledöbben, miközben lassú léptekkel besétáltam a medencébe…