16. fejezet

Sziasztok! :)
Csütörtök, tehát új fejezet, méghozzá jó hosszú és már kezdenek kibontakozni az érzelmek is... :D Köszönöm azoknak, akik írtak.
Abellana

(Kristen)

A szőke lány csak szipogva álldogált az ajtóban, vöröslő szemekkel. – Liz… - lehelte Rob meglepetten, mire a lány felzokogott és a nyakába ugrott. Rob úgy viselkedett, ahogyan még soha nem láttam. Szorosan magához ölelte a lányt és szeretetteljesen ringatta a karjaiban, míg ő lenyugodott. Aztán pár pillanat múlva megpillantott engem.

- Óh, jaj! – ugrott el gyorsan Robtól. – Annyira sajnálom, nem tudtam, hogy vendéged van, én igazán…

- Hagyd csak, én éppen indulni készültem – szakítottam félbe a mentegetőzését mosolyogva.

- Dehogy készültél – szólt rám azonnal Rob, majd visszafordult a lányhoz. – Liz, ő itt Kristen, egy nagyon jó… barátom. Kristen, ő a nővérem, Elizabeth.

- Hívj csak Lizzynek – mondta a lány kedves mosollyal, miközben odajött hozzám megszorította a kezem. – Tényleg rettenetesen sajnálom, hogy csak így beállítottam és megzavartalak titeket.

- Te akkor jössz, amikor akarsz – nézett a testvérére Rob csillogó szemekkel. Le sem tagadhatták volna, hogy mennyire szeretik és tisztelik egymást. A férfi, akit ismertem, mintha teljesen átváltozott volna a nővére közelében… - Ülj csak le szépen, azt hiszem el kell beszélgetnünk. Téged pedig – fordult felém – eszem ágában sincs haza engedni az éjszaka közepén. Várj meg a hálóban – simított végig az arcomon. Az utolsó szavakat olyan halkan suttogta, hogy csak én halljam.

- Rendben – feleltem. – Jó éjt, Lizzy!

- Jó éjt, Kristen – mosolyodott el a lány, bár szemei még mindig könnyektől csillogtak. Mikor bementem a szobába, eltűnődtem, hogy vajon miért van itt. Rob szerint Londonban él. Ráadásul valami nagyon megviselhette, hiszen az ember nem állít be ilyen feldúltan a testvéréhez az éjszaka közepén csak úgy…

Kibújtam a magassarkúmból, és most ébredtem csak rá, hogy mennyire fáj a lábam. A nem éppen otthoni viseletre tervezett ruhától is gondolkodás nélkül megszabadultam, és helyette kölcsönvettem Rob egyik pólóját. Csak nem bánja…

Hallottam, ahogy elkezdtek beszélgetni. Kíváncsiságom az uralma alá hajtott és tettem egy lépést az ajtó felé, hogy tisztábban halljam a szavaikat.

- Szóval mi történt? – kérdezte Rob. – Egy szóval sem említetted, hogy New Yorkba fogsz jönni.

- Hirtelen történt az egész, egyszerűen csak kiborultam. Apa tajtékzik, azt hiszem van néhány probléma a cégnél. Bár ezt te úgy is jobban tudod nálam. Néhány napja anya eljött meglátogatni. El sem tudod képzelni, mennyire elkeseredett volt, Rob. Annyira rossz volt látni, hogy boldogtalan. Aztán apa megtudta, hogy eljött hozzám. Annak ellenére, hogy megtiltotta neki. Feljött a lakásomba, ordibált, teljesen kikelt magából. Azt mondta megszégyenítettem az egész családot, hogy iskola után zenélgettem meg utazgattam. A régi nótát fújta megint, hogy példát vehetnék Victoriáról. Nem bírtam tovább. El akartam menekülni az egésztől – magyarázta megtörten Lizzy.

- Ugye nem vettél be semmit? – kérdezte Rob azonnal, azzal a dühös hanggal, amit én már jól ismertem. Nem érkezett válasz, de a következő pillanatban Rob felmordult. – A rohadt életbe, Liz!

- Tök mindegy, itt vagyok, nem? – mondta Lizzy szemrehányóan.

- Ne merj nekem ilyet mondani, megértetted? Ez már a harmadik próbálkozásod volt, Lizzy! – kiabálta Rob. Szinte magam előtt láttam, ahogy vérben forog a szeme.

- Jól vagyok – felelte makacskodva a nővére. – Nem is igazán akartam megtenni, csak… kicsit felejteni akartam, de tudtam, hogy úgy sem lesz igazi bajom. A fiúk persze nem bírták nézni a szerencsétlenkedésemet. Szóval ide küldtek hozzád.

Azta. Rob egyik szokatlanul őszinte pillanatában már elárulta, mekkora seggfej az apja. De nem tudtam, hogy ennyire szétcseszte a családját. Sejtettem, mivel próbálkozott Lizzy már harmadjára. Az agyam egy hátsó része pedig eltűnődött, hogy vajon milyen fiúkról beszélt. Akárhogy is, nem hittem, hogy volna olyan személy aki jobban vigyázhatna rá, mint Rob. Egy perc után Lizzy újra megszólalt.

- Kristen nagyon rendesnek tűnik – mondta. A szívem meglódult, ahogy Rob válaszára vártam.

- Az is – felelte tömören.

- Ne kelljen már elővennem a harapófogót – morogta ingerülten a nővére. – Szomjazom az információt! Vagy minden „nagyon jó barátod” arra kéred, hogy várjon meg a hálószobádban? Egyáltalán mióta töltik nálad a lányok az egész éjszakát?

- Felnőttek vagyunk, Liz – sóhajtotta Rob, de kihallottam a mosolyt a hangjából. – Csupán csak élvezzük egymás társaságát.

- Tudom, tudom… csak semmi érzelem. Van elég bajod a szerelem nélkül is – mondta Lizzy gúnyosan, mint valami betanult szöveget. De aztán ismét lágyabb lett a hangja. – Pedig jót tenne neked, Rob. Komolyan mondom. Kedvelem.

- Húsz perce sem ismered.

- Viszont tévedhetetlen vagyok – vágott vissza Lizzy vidáman.

- Menj aludni, fáradt lehetsz. Tudod, hogy merre találod a vendégszobát – zárta le a témát Rob. Gyorsan elléptem az ajtótól és az ágyhoz rohantam, hogy beoperáljam magam a takaró alá. A következő pillanatban belépett Rob. – Rendkívül jól mutatsz a pólómban – vigyorodott el.

- Remélem nem bánod – néztem fel az arcára, mire ő csak megrázta a fejét. – Szóval ő lenne a nővéred…

- Igen – bólintott. – Bocsáss meg, amiért megvárakoztattalak, de ő elég bonyolult eset.

- Ugyan – legyintettem. – Úgy tűnik nagyon szereted őt. Van valami különleges a szemedben, mikor rá nézel.

Rob elgondolkozott, miközben ellökte magát az ajtótól és lassan kigombolta az ingét. – Igen, gondolom. Ő megtette azt, amire én nem voltam képes. Nem volt hajlandó megálljt parancsolni az álmainak. Nem hagyta, hogy más irányítsa. Pedig tudom, hogy fáj neki mindaz, amivel ez járt. Éppen ezért tisztelem őt nagyon.

Eltűnődtem a szavain, miközben ő ledobta a nadrágját is és bemászott mellém az ágyba. A póló alá benyúlva elkezdte a hátamat simogatni és belecsókolt a nyakamba. Elmosolyodtam erre a kedveskedő érintésre, és ő visszamosolygott mikor a szemembe nézett. A pillantása annyira… nem is tudom milyen volt, de még sosem láttam ilyennek. Talán a nővére érkezése hozta ki belőle ezt a kedvességet vagy még mindig bocsánatot akart kérni az este miatt, nem tudom… de mikor ajkai a következő pillanatban megtalálták az enyémeket, már nem is érdekelt.

(Rob)

Lázasan csókoltam Kristent, miközben megszabadítottam a pólómtól, hogy aztán magamhoz vonjam törékeny testét. Hátradöntöttem az ágyon és mellé feküdtem, hogy kezeim hozzáférjenek. Végigsimítottam mellei puhaságán, végigfutattam ujjaim a csípőjén, hogy aztán utat találjak selymes combjaihoz. Nem tudom mit művelt velem ez a lány, de annyira kívántam, mint eddig még senkit sem.

Éreztem, hogy libabőrös lesz finom érintéseimtől, és belemosolyogtam nyelveink játékába. Nyaka érzékeny bőrét kezdtem el szívogatni, miközben kezem lejjebb azon dolgozott, hogy eltüntesse róla az utolsó ruhadarabot. Egyre sűrűbben törtek fel belőle a sóhajok, mikor legérzékenyebb pontján körözgettem, azt pedig már én sem bírtam hangok nélkül, mikor ujjaim mindennél könnyebben siklottak belé. Kristen fejét hátravetve nyögött fel, én pedig ámulva figyeltem enyhén szétnyílt ajkait és nyakának kecses ívét.

Megbabonázva űztem őt a gyönyör felé rendíthetetlenül, mikor ajkain egyszer csak megrekedt a sóhaj, szempillái rebegni kezdtek, ujjait pedig belemélyesztette a karomba. Mikor kitisztult a tekintete, a szemembe nézett. Végre nem rejtette el előlem azt az igéző zöld szempárt. Magam sem tudom mi ütött belém, mikor ajkaim lágy csókba csábították az övéit, de most nem is akartam ezzel törődni. Elterelte a figyelmem a mai nap összes szarságáról és végül is ez volt a lényeg, nem?

Mikor Kristen fölém akart gördülni, hagytam neki, de ahogy megéreztem lejjebb kalandozó kezeit, felültem vele az ölemben, mert türelmetlenül vártam a saját beteljesülésemet. Csípőjénél fogva húztam magamra és vettem birtokba a testét – a mai napon már másodszorra.

Kényelmes tempóban kezdett el rajtam mozogni, miközben szüntelenül édes sóhajok hagyták el ajkait. Volt már alkalmam megfigyelni, hogy ilyenkor mindig felszabadultabb és gátlástalanabb lett, mintha minden más kiment volna a fejéből. Csak az ösztönök számítottak. Határozottan örültem, hogy ilyenkor el tudja engedni magát.

Kristen egyre gyorsabban ringatta csípőjét, néha leírva egy-egy kört vele, én pedig – ezzel elfojtva feltörni készülő morgásomat – mellének tökéletes formáira hajoltam. Ujjai a tarkómra kúsztak, mint mindig, mikor ezt csináltam. Egy idő után még türelmetlenebbek és még szenvedélyesebbek lettünk. Nyirkos testünk összetapadt, ajkaink minden lökésnél súrolták egymást, forró leheletünk összekeveredett. Nem bírtam tovább, megragadtam Kristen csípőjét és még egy utolsó lökés után magamra szorítottam. Hátravetett fejjel kiáltottam fel, egy percig semmit sem érzékelve. Magamhoz térve rögtön az arcára pillantottam. Ugyanúgy zihált, mint én. Végül kimerülten omlottunk az ágyra, egymás mellé.

(Kristen)

Elmerengve tanulmányoztam Rob nyugodt arcát, ami csakis álmában szokott ilyen aggodalommentes lenni. Én még mindig nem tudtam elaludni, az agyam túlpörgött, mint mostanában minden nap végén. Pár óra leforgása alatt egyszerre rettentem meg a dühétől, és ámultam el szokatlan kedvességétől. Mikor belementem ebbe a csak szex dologba, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy olyan lesz mint egy személyiségzavarossal. Nem tudtam őt megfejteni.

Sóhajtva felkeltem az ágyból. Hirtelen úgy éreztem, kiszáradt a szám. Magamra kaptam a pólót és halkan kisurrantam a konyhába. Azonban valaki felkapta a fejét az érkeztemre. Lizzy halkan üldögélt az egyik bárszéken. – Inszomnia? – kérdezte féloldalas mosollyal. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, hogy mennyire hasonlított ez az arckifejezés Robra.

- Olyasmi – feleltem. – Te sem tudsz aludni?

- Kicsit összekavartak az időzónák – mondta. – Ráadásul nekem félelmetesen nagy ez a hely, megszoktam már, hogy össze vagyok zárva egy kis lakásban három sráccal.

Miközben beszélt, öntöttem magamnak egy pohár vizet és jólesően kortyoltam bele, de majdnem ki is köptem. – Három srác? – kérdeztem, miközben a szemöldököm felszaladt a homlokomra. Lizzy felnevetett.

- Igen, együtt zenélünk. Persze ez a kezdőknek nem túl jövedelmező szakma, úgyhogy együtt is lakunk egy kis londoni albérletben. De valójában olyanok nekem, mint egy rakás aggódó báty. Pont, mint Rob – ült ki széles mosoly az arcára. – Ő persze könyörög, hogy vehessen nekem egy jóval nagyobb lakást, de megmondtam neki, hogy eszem ágában sincs elköltözni. Egyedül nem is bírnám.

Én ennek a teljes ellentéte voltam. Jobban szerettem egyedül lenni, vagy csakis olyanokkal, akiket jól ismerek. Rob nővérének viszont szüksége volt a folytonos társaságra, a lüktetésre, a rohanásra… irigyeltem néha az ilyen embereket.

- Rob nem említette, hogy te mivel foglalkozol – szakította félbe a gondolataimat.

- Hát… úton vagyok az újságírás felé, azt hiszem – feleltem. Erről már megint eszembe jutottak korábbi aggodalmaim a „kapcsolatokról”, de nagyon nem akartam most ezzel törődni.

- És mióta ismered az én többnyire kiállhatatlan öcsémet? – kérdezte, mire felnevettem.

- Igazából csak két hete – mondtam kissé elpirulva. Lizzy nyilván nem volt ütődött, tudhatta, hogy mi folyik köztünk. Nem akartam, hogy ilyen könnyelműnek gondoljon. De láthatólag nem bírált.

- Azt hittem, hogy rosszabb állapotban találom majd itt. Hogy majd megint egymásra kell támaszkodnunk. De úgy tűnik, ezúttal csak én támaszkodom rá. Jobb kedvre deríted.

Utolsó mondatának hallatán legszívesebben felhorkantam volna. Még hogy én jobb kedvre derítem Robot, hát ezzel tudnék vitatkozni! De az első mondata jobban lekötötte a figyelmem. – Miért hitted, hogy rosszabb állapotban lesz? – kíváncsiskodtam.

- Azt hiszem csak hülyeségeket beszélek – hárított Lizzy egy fáradt nevetéssel, és lecsusszant a székről. – Kicsit elálmosodtam, megpróbálok aludni. Jó éjt, Kristen.

- Jó éjt – mondtam halkan, miközben ő elment. Úgy tűnik ez a titokzatoskodás családi vonás. Engem pedig az őrületbe kergettek vele. Az agyam ekkor döntött úgy, hogy mára elég lesz a rejtélyeskedésből, túlságosan elfáradt. Egy perccel később én is visszamentem aludni.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. A napfény betöltötte a szobát, Rob viszont már nem volt mellettem. Felvettem a mobilom, anélkül, hogy ránéztem volna a kijelzőre. Egy túlságosan rikácsoló hang már azelőtt rákezdett, hogy egyáltalán beleszólhattam volna. – Kristen! Na végre! Azonnal be kell jönnöd.

Eltartottam a készüléket a fülemtől és megpillantottam a hívó nevét. Megan. Hát persze. – Ma szombat van. Úgy volt, hogy nekem ma nem kell bemennem – emlékeztettem a lehető legkedvesebb hangomon, mielőtt még leordítanám a fejét véletlenül.

- Bocsáss meg, talán derogál bejárni a munkahelyedre? Túlságosan elkényeztet a pasid – jegyezte meg epésen. Ha nem fölöttem állna a ranglétrán, most nem állnék jót magamért, de sajnos nem így volt.

- Mikorra menjek be? – morogtam.

- Természetesen most azonnal! – kiabálta, majd le is csapta a kagylót. Fantasztikus. Ennyit a jó munkahelyi légkörről.

Füstölögve kászálódtam ki a túlságosan is kényelmes ágyból, hogy aztán gyorsan magamra kapjam a ruhámat. Odakint csak Patty és Rob volt, utóbbi az egyik bárszéken ült, előtte egy tányér érintetlen kajával, és közben valakivel telefonált.

- Reggelit, Miss Stewart? – kérdezte Patty anyáskodó mosollyal.

- Nem, köszönöm. Nagyon kell sietnem – feleltem, mire Rob kíváncsian rám nézett és belemorogta a telefonba, hogy majd később visszahívja.

- Hová sietsz annyira? – méregetett gyanakvó arccal.

- Most hívott Megan – fintorogtam. – Változtak a tervek, mégis be kell ma mennem. Nem vagyok éppen a szíve csücske.

- Elrendezem ezt a dolgot – mondta rögtön, szemében harag csillant.

- Te csak ne rendezz el semmit! – szóltam rá. – Magam is el tudom intézni az ügyeimet, Rob! Nem vagyok egy elkényeztetett kisgyerek!

A tekintete megenyhült. – Egy percig sem gondoltam, hogy az lennél – mondta halkan, a tányérját bámulva. – Dean szívesen elvisz, vele hamar odaérsz. Ha nem bánod, utána el is hozhatna. Lizzy nagyon örülne a társaságodnak.

A hangja megint annyira kedves volt, hogy belemart a szívembe a bűntudat, amiért felemeltem a hangom vele szemben. Felsóhajtottam és oldalra sandítottam. Szerencsére Patty nem velünk foglalkozott, úgyhogy odahajoltam Robhoz és pár pillanatig hagytam, hogy ajkaink édesen becézgessék egymást. – Akkor délután találkozunk – suttogtam.

Rob gyorsan szólt Deannek, és mire leértem az utcára, már mindenre felkészülten várt ott. Megkértem, hogy előbb haza vigyen, ahol aztán sietősen felfrissítettem magam és átöltöztem. Ashley nem volt sehol, de most nem is bántam, igyekeznem kellett.

A munkahelyemen iszonyú lassan telt a délelőtt. Megan föl-alá ugráltatott, olyan feladatokat osztogatva, amelyek egyáltalán nem az én hatáskörömbe tartoznak, és közben előszeretettel hangoztatta csípős megjegyzéseit is. Úgy bírtam ki az egészet, hogy közben magamban szép csendesen eltervezgettem, hogy hányféleképpen tudnám megkínozni az irodaszerekkel. Éppen azon morfondíroztam, hogyan is okozhatnék neki fájdalmat a tűzőgéppel, mikor végre elengedett – utolsóként, természetesen. Persze ma estére még plusz feladatot sózott a nyakamba…

Odakint már várt rám a kocsi, és én megkönnyebbülve ültem be, hiszen hétfőig megszabadultam Megan bosszújától. Nagyot csalódtam benne, hiszen az első napjaimon olyan kedvesnek tűnt. Azt hittem kicsit érettebb lesz ebben a helyzetben. Robra is haragudnom kellett volna, de ma képtelen voltam rá. Talán majd holnap. Valamivel úgyis mindig feldühítjük egymást.

Mikor megérkeztem Rob lakására, ő és Lizzy éppen a konyhában voltak. Úgy tűnik, valamin nagyon jól szórakoztak, össze-vissza nevetgéltek. – A megmentőm! – kiáltott fel Lizzy, mikor megpillantott. Azonnal hozzám szaladt, megragadta a kezemet, és Rob felé húzott, aki elmosolyodott. Nem a féloldalas mosoly volt, hanem egy igazi. – Talán te meg tudod győzni a csökönyös öcsémet, Kristen.

- Alig vagy nálam idősebb – morogta közbe Rob, de Lizzy úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna.

- Szombat este van és a világ legklasszabb városában vagyunk! Mégis hogy teheted, hogy nem viszel el két ilyen szép lányt szórakozni?

- Mi dolgozó emberek vagyunk, Liz. És bizony az ilyen keményen dolgozó emberek baromi kimerültek szombat este. Arról igazán nem tehetek, hogy képtelen vagy nyugton ülni a seggeden – gúnyolódott Rob.

- Hogy bírod őt elviselni? – mormolta nekem Lizzy.

- Valójában nem mehetek sehova. A főnököm elküldött, hogy írjak kritikát valami ostoba, amatőr színdarabról. Végül persze be sem fogja rakni a lapba, és ez amúgy sem az én dolgom lenne. Sőt, ez senki dolga nem lenne, csak imád cseszegetni – magyaráztam.

- Megan rád szállt? – kérdezte Rob dühösen.

- Az nem kifejezés – puffogtam. – Mindegy, a lényeg, hogy ma el kell mennem erre a darabra, szóval semmiképpen sem érek rá.

- Majd én elmegyek veled – ajánlkozott Lizzy azonnal.

- Önként vetnéd bele magad a halálunalomba?

- Majd elszórakoztatjuk egymást – vont vállat.

- Tudjátok mit? Azt hiszem ez nagyon jó ötlet. Menjetek csak, nézzétek meg azt a darabot, aztán szórakozzatok egy kicsit. Végül is New York éjszaka a legjobb. Nekem van némi elintéznivalóm – mondta Rob.

- Hát rendben – bólintottam, mire Lizzy visítva ugrott a nyakamba.

(Rob)

Amint Liz és Kristen elmentek, én kocsiba ültem. Attól féltem, nem tudok majd normálisan vezetni, annyira elöntött a düh. Mégis inkább egyedül mentem, a lányokat pedig Dean gondjaira bíztam. Tudtam, hogy vele biztonságban lesznek.

Még emlékeztem az útra, pedig csak egyszer tettem meg. Mikor megérkeztem, szerencsém volt. Valaki nyitva hagyta a lenti ajtót, így még csak csöngetnem sem kellett. Pompás, legalább minden haragomat személyesen zúdíthatom rá. Csak pár emeletet kellett lépcsőznöm – mert lift persze nem volt – hogy megtaláljam a megfelelő ajtót. Próbáltam nem dörömbölni, a jelenetet inkább bentre tartogattam. Megan meglepődött képpel nyitott ajtót.

- Mit keresel itt? – kérdezte inkább kíváncsian, a „takarodj innen” hangnem helyett.

- Kibaszott kicsinyes és szánalmas vagy, remélem tudod – morogtam, miközben beengedtem magam. Ő becsukta az ajtót, majd gőgösen felém fordult.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – hazudott.

- Akkor elmondom úgy, hogy a te végtelenül egyszerű agyad is felfogja, drága Megan – mosolyogtam a lehető legkedvesebben. A hangom mindvégig nyugodt maradt. – Még egy megjegyzés Kristennek vagy még egy idióta bosszú ellene, és fél kézzel zúzom össze az egész karrieredet, világos? Tudod, hogy van hatalmam. És ha még egyszer úgy mersz hozzászólni, hogy az neki nem tetszik, elintézem, hogy többé egy rohadt szavad sem jelenhet meg nyomtatásban.

Pillantásában ott kavargott a negatív érzelmek egész skálája. Ijedtség, félelem, szégyen, megbántottság. Viszont nem tudtam sajnálni, mivel szemernyi megbánást sem mutatott. Csak a büszkesége sérült.

- Megértetted amit mondtam? – sziszegtem a képébe. Legyőzötten bólintott, de közben a szemembe sem mert nézni. Helyes. Minden további szó nélkül otthagytam. Viszont egy valamit tudtam. Nem lesz túl kellemes, mikor Kristen ezt megtudja.