14. fejezet

Sziasztok újra! :)
Elég nehezen sikerült összehoznom ezt a részt, de nem akartam vele késni vagy jövő hétre hagyni, na nem mintha olyan sokakat érdekelne... :D Na de nem baj, a dolgom elvégeztem, habár elnézést amiért kicsit összecsapott lett. Köszönöm azoknak, akik írtak, még ha csak pár szót is.
Abellana

(Kristen)

A falakat teljesen betöltő ablakokon beszűrődött a ragyogó napsütés. Amint kinyitottam a szemeim, azonnal eszembe jutottak a tegnap este pillanatai. Oldalra sandítva megpillantottam, ahogy Rob még békésen alszik, és elmosolyodtam. Ez alapján, na meg a tegnapi édes pillanatok után ki gondolná, hogy néha mekkora segg.

Tekintetem az arcáról az órára vándorolt, és kisebb szívrohamot kaptam, mikor megláttam, hogy háromnegyed hét múlt. Hiszen nekem ma fél nyolcra ott kell lennem az első munkanapomon! Frissen, rendezetten és üdén, profinak öltözve, ráadásul feltett szándékom volt a jó benyomás kedvéért előbb beérni.

Azonnal felültem az ágyban és sietősen kezdtem magamra kapkodni a ruhákat, mikor egy kar átfonta a csípőmet, tulajdonosa pedig a nyakamat kezdte érzékien szívogatni. Minden porcikám beleborzongott, de nem álltam le. – Mégis hová rohansz? – kérdezte, miközben lejjebb haladva finoman beleharapott a vállamba. Ezt már nem bírtam ki egy apró sóhaj nélkül.

- Ma kezdek az Observernél – magyaráztam. – Fél nyolcra bent kell lennem.

Nem úgy tűnt, hogy Robot túlságosan izgatná a karrierem, most ugyanis keze csúszott feljebb és vette birtokba egyik mellemet.

- Jaj Rob, miért teszed ezt velem? – nyögtem fel fájdalmasan.

- Nyugi, majd Dean bevisz – felelte.

- Előbb haza is kell mennem! – fakadtam ki türelmetlenül.

- Jó, akkor előbb hazavisz – mondta nyugodt hangon, majd visszafeküdt mögöttem. Na tessék! Már megint a türelmetlen énje…

Felsóhajtottam, aztán megfordultam és odamásztam hozzá. A nadrágom és a cipőm már rajtam volt, de amúgy teljesen félmeztelen voltam. Csodálkoztam is, hogy nem kezdek el szégyenlősködni. – Gondolom este találkozunk, ha ráérsz. Most viszont muszáj elkápráztatnom az új munkahelyemen mindenkit.

- Ha oda is melltartó és póló nélkül mész, garantált sikered lesz – vigyorgott, mire én csak grimaszoltam. Újra az öltözködéssel voltam elfoglalva, miközben Rob mögöttem a sofőrjével telefonált. Éppen akkor tette le, mikor végeztem. – Dean odalent vár. Pontosan elmagyaráztam neki, hogy előbb vigyen haza, aztán a munkahelyedre. Megfelel?

- Igen, köszönöm – bólintottam. Felálltam volna az ágyról, de Rob a karomnál fogva visszahúzott és arcomat szembe fordította az övével.

- Este találkozunk – mondta lágyan. – Majd elmegyek érted.

- Rendben van – feleltem csöndesen. Mindössze ennyivel köszöntünk el, semmi csók vagy ilyesmi. Azt hiszem az furcsa is lett volna.

Odalent tényleg várt már rám egy kocsi. – Jó reggelt, Miss Stewart – vette fel profi mosolyát Rob sofőrje, miközben kinyitotta nekem az ajtót.

- Jó reggelt – viszonoztam a köszöntést megszeppenten, megpróbálkozva egy mosollyal. Vajon mit gondolhat rólam? Csak egy újabb egyéjszakás lány akit neki kell reggel hazafuvaroznia… uhh. Beleborzongtam a gondolatba, hogy bárki is így tekintsen rám. Na nem mintha érdekelt volna mások véleménye, de most valahogy mégis zavart egy kicsit. Megráztam a fejem, hogy megszabaduljak az összes ide nem illő gondolattól. Most az első munkanapomra kell koncentrálnom.

Mikor az autó megérkezett a házunk elé, gyorsan felküszködtem magam a lépcsőkön, és a lakásba belépve szemben találtam magam Ashley-vel. – No lám, ki talált haza… - mondta perverzül vonogatva a szemöldökét. Fülig érő vigyor kúszott az arcomra, mielőtt még letörölhettem volna onnan.

- Szóval megtetted – vonta le a következtetést leesett állal. – Mármint te meg ő…

- Ahogy mondod – bólintottam.

- És…? Kicsivel több részletet, ha lehetne!

- Attól tartok most nem mondhatok részleteket, fél órán belül be kell érnem – mondtam gonoszul. Tudtam, hogy Ash oldalát fúrja a kíváncsiság. Csak nevettem a puffogásán, miközben a fürdőbe siettem. Egy villámgyors zuhany után felöltöztem és végigmértem magam a tükörben. Elégedetten nyugtáztam, hogy egész profin festek a fekete ceruzaszoknyámban és egyszerű fehér blúzomban. A fekete magassarkúmat is magamra kaptam, kicsit fintorogva ugyan, mivel tudtam, hogy nagy kínokat fog okozni a nap végére.

Amint elkészültem, siettem lefelé és olyan gyorsan vágódtam be a kocsiba, hogy Deannek alig volt ideje kinyitni az ajtaját. Most, hogy már nem kellett azon aggódnom, odaérek-e időben, a tegnap éjszaka emlékei lerántottak magukkal. Kibámultam az ablakon, de nem láttam a járókelőket és a felhőkarcolókat, csakis azt láttam, ahogyan Rob rá nem jellemző gyengédséggel szorít magához. Emlékeztem, ahogy a fülembe suttogta, hogy megmutatja milyen is tud lenni. Hirtelen nagyon melegem lett, ahogy elmerültem azokban a pillanatokban, úgyhogy inkább próbáltam másra gondolni. Nem szabad most erre koncentrálnom.

- Sok szerencsét, Miss Stewart – mosolyodott el kedvesen a sofőr, mikor megérkeztünk az Observer épülete előtt. Ugyanilyen kedvesen megköszöntem, majd kissé remegő végtagokkal kiszálltam az autóból.

Mikor beléptem az épületbe, éppen a táskámban turkáltam, ugyanis fel volt írva, hogy kit kell majd keresnem. Viszont úgy tűnt, mégsem lesz rá szükségem. – Te vagy Kristen, ugye? – kérdezte egy hang. Fiatal nő volt – maximum a harmincas évei elején járhatott – az enyémhez hasonló ruha összeállításban. Kissé szigorú tekintetét szögegyenes, vállig érő barna haj keretezte. Éppen a recepcióssal beszélt valamit, mikor felfigyelt az érkeztemre. Végignézett rajtam, a fényes fekete cipőmtől kezdve az arcomig, majd meglágyult a pillantása. Reméltem, hogy ez a rokonszenvének a jele.

- Én Megan vagyok – nyújtott kezet mosolyogva. Megkönnyebbülten viszonoztam, mikor beugrott, hogy őt kellett volna keresnem amúgy is. – Gyere, körbevezetlek.

Engedelmesen követtem őt, miközben megmutogatott mindent és elmagyarázott néhány dolgot. Ha út közben összeakadtunk valakivel, bemutatott. Egész jónak tűnt a légkör, és a legtöbb ember kedvesnek látszott. Mikor beléptünk a szerkesztőségbe, körbenéztem és elmosolyodtam. Hatalmas helyiség volt, tele fülkékkel, néhány ember vészesen püfölte a billentyűzetet, mások ide-oda rohangáltak, megint mások pedig megálltak beszélgetni. Elég sokan tűntek alváshiányosnak és/vagy robbani készülő bombának, ami elgondolkodatott, hogy vajon én is ilyen leszek-e pár hónap múlva. Megan mosolyogva hátratekintett rám. – Ne aggódj, csak lapzárta közelében lesz mindenki közveszélyes őrült – mondta.

- Jó tudni – sóhajtottam színpadiasan, mire ő felnevetett.

- Ez lesz a te saját kis birodalmad – szólt, mikor odaértünk egy üres fülkéhez. Szó szerint értette, hogy kicsi, de őszintén szólva egyelőre nem zavart. Régóta vártam arra, hogy ezt csinálhassam.

***

Nem sokkal Ashley után értem haza. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, lerúgtam a cipőmet és a kanapéra dobtam magam. – Csak nem fárasztó volt az első nap? Vagy még mindig az éjszaka hatása? – nevetgélt.

- Micsoda poéngyáros lettél – forgattam a szemeimet.

- Na jó, akkor komolyan. Milyen volt?

- Melyik is? – kérdeztem vissza elvigyorodva.

- Mindkettő – mondta nevetve. – De előbb mesélj a napodról!

- Eddig nagyon élvezem – feleltem óvatosan. – Akikkel találkoztam, azok jófejek voltak.

- Na és mi a helyzet Robbal? – tudakolta türelmetlenül.

- Hát… tegnap este odamentem, miután szakítottunk Garrettel. Meglepődött, hogy végre elszántam magam. Aztán egyszer csak úgy elragadtak a dolgok, és megtörtént. Egyszerűen olyan volt… szóval, soha nem éltem még át ilyet – meséltem, kissé küszködve a szavakkal. Nem is tudtam, hogyan írhatnám le. – Ma eljön értem.

- Hmm, egy kis repeta – nyalogatta a száját.

- Jesszusom, Ashley, mi a frász bajod van? – kérdeztem a nevetéstől fulladozva. – Csak nem hiányaid vannak?

A válasz egy grimasz meg egy díszpárna volt a képembe. – Emlékszel a srácra, akit említettem? A főnököm fiára, akit el kellett vinnem szórakoztatni egyik délelőtt. – Bólintottam. – Na szóval, ma bejött az apjával beszélni és összefutottunk. Elhívott vacsorázni. Esküszöm, tökre emlékeztet Robra, egy gazdag és pimasz seggfej. Mégis el akarok vele menni.

- Pontosan tudom, hogy miről beszélsz – grimaszoltam. – Mindig megtalálják a módját, hogy elcsábítsanak, nem igaz?

Sosem hittem volna, hogy Ashnek és nekem valaha hasonló problémáink lesznek. Mondjuk azt sem hittem volna, hogy egyszer egyáltalán közöm lesz valaki olyanhoz, mint Rob. De már meg sem próbáltam megérteni azt, ami jelenleg zajlik az életemben. Csak sodródok, és lesz ami lesz.

Nem sokáig cseveghettünk munkáról meg pasikról, mivel a kapucsengő félbeszakított minket. Könyörögve néztem Ashley-re, mert már olyan kényelmesen elterpeszkedtem a kanapén. Ő sóhajtva felállt, majd beleszólt a kagylóba. Nem hallottam semmit, de mikor letette, grimaszolva felém fordult.

- Kurafi üzeni, hogy a hintó előállt – jelentette be.

Azonnal felpattantam és rendbe hoztam a ruhám meg a hajam. – Hogy nézek ki? – kérdeztem idegesen.

- Roppantul szexi vagy – felelte tudományos arckifejezéssel.

- Kösz – nevettem. – Holnap találkozunk, Ash.

Ezekkel a szavakkal búcsúztam, majd a táskámmal és a magassarkúmmal a kezemben már rohantam is lefelé. Mielőtt kiléptem az ajtón, újból magamra vettem a cipőmet. Mikor Rob meglátott, egy pillanat alatt végigmért, majd megvillantotta féloldalas mosolyát. – Hogy telt a napod? – érdeklődött.

- Remekül – feleltem kicsit túl lelkesen. Jaj, gyerünk Kristen, szedd össze magad, ne viselkedj izgulós tini lány módjára. Rob felnevetett.

- Akkor jó. Gyere – intett fejével a kocsi felé. Teljes csöndben voltunk, mikor elindultunk a lakása felé. Nem beszéltünk a tegnap estéről, nem csókolt meg, és meg sem próbált úgy viselkedni velem, mint azelőtt. Sehol sem volt már az a csábító macska-egér játék, amikor felhúzott és aztán élvezte, hogy bosszankodom miatta. Hirtelen mérhetetlen keserűséggel csapott le rám a felismerés, hogy neki nem olyan volt a tegnapi, mint nekem. Talán ezután már nem is akar tőlem semmit. Akkor mégis mit keresek még itt?

Ilyen gondolatok kínoztak egész úton. De hát mégis mi a francot gondoltam? Tegnap még úgy éreztem, hogy összepasszolunk ezen a téren – ha más téren nem is. Mostanra viszont teljesen elbizonytalanodtam.

Nagyjából végig csendben utaztunk, csak egyszer-kétszer szólaltunk meg. Éppen ezért kicsit fellélegeztem, mikor megérkeztünk Rob lakására. – Ha valami baj van, Kristen, mondd meg. Úgy tűnik, aggaszt valami.

A francba. Tényleg ennyire nyilvánvaló? – Nem, semmi gond – hazudtam rögtön. Nem akartam neki elárulni a buta kis problémámat. Nyilván nem fogunk nekiállni lelkizni.

- Akkor jó, ugyanis más terveim vannak veled ma estére – mondta, miközben egyre közelebb jött, mígnem szinte a falhoz préselt. Felnyögtem, mikor megéreztem ajkait a nyakamon. Kezeim kétségbeesetten szorították a gallérját. Ajkai felkúsztak az enyémekig és heves csókba kezdtünk. Elgyengülten olvadoztam a karjai között… már megint. Aztán valaki köhintett egyet mögöttünk, és villámgyorsan szétváltunk.

- Elnézést a zavarásért – szabadkozott Rob házvezetőnője, bár furcsa módon mintha elégedetten csillogott volna a szeme. – Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy kívánnak-e vacsorázni.

Rob kérdőn rám pillantott, tekintete tele volt vágyakozással, ami meglepett előbbi gyanúim fényében. – Most nem éppen ételre vágyom – suttogtam, hogy csakis ő hallja.

- Nem vacsorázunk, Patty, köszönöm – szólt hátra Rob, majd máris megragadott és a háló felé húzott, nem törődve semmi mással.

Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, Rob nekidöntött, kezei becsúsztak a szoknyám alá, nyelve pedig forró táncba kezdett az enyémmel. – Van róla fogalmad, milyen közel álltam hozzá, hogy már a kocsiban letámadjalak? – mormolta, miközben ujjai sebesen gombolgatták a blúzomat.

- Nyugodtan megtehetted volna – ziháltam. Az én kezeim is azon szorgoskodtak, hogy eltüntessem ruháit az utamból.

- Kétlem, hogy örültél volna, ha Dean végignézi – nevetett, majd a padlóra került a blúzom és rövidesen a szoknyám is követte. Rob éhes vadállat módjára tekintett végig a testemen. Úgy tűnik a szokásosnál is türelmetlenebb volt. Miután az ing is lekerült róla, kigombolta a nadrágját, engem megtartott a fenekemnél fogva, félrehúzta a bugyimat és egy hirtelen lökéssel máris bennem volt.

Felsikoltottam és végighúztam körmeim a hátán. Még hallottam a morgását, mielőtt beleharapott a fülcimpámba. A tegnapi édes gyöngédségnek most nyoma sem volt, ez csupa vágy és szenvedély volt, mégis ugyanúgy élveztem, sőt ha lehet, talán még jobban. Még szerencse, hogy Rob megtartott, ugyanis mikor egyik keze lehúzta melleimről a finom anyagot és érzékeny bőrömet kezdte szívogatni, mindenem kocsonyaként kezdett el remegni.

Egyikünknek sem tartott sokáig elérni a csúcsot, az élvezetek hamar elragadtak minket. Viszont előttünk volt még az egész éjszaka. És Rob tekintete is ezt ígérte, mikor a szemembe nézett. Egy utolsó csók után újra karjaiba emelt és lassan az ágy felé sétált…