12. fejezet

Sziasztok!
Először is, köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket. Ezt tegnap kezdtem el, és elég nehézkesen jött össze, mivel ez csak amolyan átvezető rész ahhoz, ami majd a következőben történni fog. De végül mégis csak sikerült időben összehozni, szóval jó olvasást hozzá! :D
Abellana

(Kristen)

Teljesen kiürült az elmém és az ösztönök vették át az irányítást felettem. A testem úgy válaszolt Rob minden egyes mozdulatára, mintha bele lett volna kódolva, hogy ezt kell tennie. Egyik keze besiklott a ruhám szoknyarésze alá és erősen a combomba markolt, mire én belenyögtem a csókunkba. Mindent elködösített a vágy, csakis erre tudtam gondolni. És most nem is számított más, csak egy valamit akartam. Önkéntelenül simultam hozzá még jobban és elégedetten éreztem meg, hogy ő rá is nagy hatással van a kis akciónk. Eddig tarkóján nyugvó kezemet előrevezettem a mellkasára, majd egyre lejjebb haladtam és már majdnem elértem a nadrágja szélét, amikor…

- Mit művelsz? – ziháltam, mikor ellépett tőlem és nem éreztem többé meleg testét az enyémnek feszülni.

Rob hirtelen és nagyon dühösen az arcomba mászott. – Ezt teszed velem minden nap – morogta. – Minden egyes nap mikor nem hagyod el őt, csak felhúzol aztán félbe hagysz mindent. Én játszadozom az emberekkel, Kristen, nem pedig fordítva.

Fájdalmasan felnyögtem. Nem lehetett volna, hogy ezzel később hozakodjon elő? – Megmondtam, hogy nem egyszerű a helyzet – mondtam, miután kicsit lenyugodtam. – Szakítok vele, amint csak tudok. Végleg.

- Csodás. Értesíts, mikor sikerült végrehajtani – felelte gúnyos mosolyával, amitől hirtelen dühbe gurultam.

- Megértettem, hogy ez a dolog csak a testi kapcsolatról fog szólni, de azt senkitől nem viselem el, hogy bunkóskodjon velem – rivalltam rá.

- Soha még csak a közelében sem jártam annak, hogy bunkó legyek veled – felelte szárazon. Ebben nem voltam olyan biztos, mint ő, de végül is megenyhültem. Nem akartam vitázni.

- Nem lehetne, hogy egyszerűen csak folytassuk a meghitt ünneplésünket és többet ne beszéljünk Garrettről? – javasoltam. Rob rábólintott a dologra, és úgy folytattuk az estét, mintha mi sem történt volna. Valahol legbelül még örültem is, hogy leállított, mielőtt olyat teszek, amit később megbánok.

Mivel későn érkeztem haza, az alvás kicsit sokáig húzódott. Vagy legalábbis biztosan sokáig húzódott volna, ha nem ébreszt fel egy telefonhívás, másodpercre pontosan fél kilenckor. Az Observertől hívtak, és hivatalosan is közölték velem, hogy felvettek és hogy holnap nyolckor kezdek. Nagyon megörültem, de ez rögtön el is múlt, amikor eszembe jutott, hogy mennyi kellemetlen dolgon kell túlesnem a mai napon. Először is fel kell mondanom az Affiniában, utána pedig – és ez az igazán fontos – szakítanom kell a főnök fiával. Tuti, hogy ezek után a szállodában pletykálni fognak rólam. Sőt, talán már akkor elkezdték, amikor Robbal láttak.

Nem túl nagy lelkesedéssel keltem ki a kényelmes ágyikómból, pedig nagy volt a kísértés, hogy ott maradjak a takaró alá bújva, mondjuk úgy egy évig. De legalább tudtam, hogy ma estére már túlleszek mindezen.

Szépen lassan elkészültem és még egyszer utoljára elmentem az Affiniába, ahol beszéltem a főnökömmel és kiléptem. Nagyon meglepődött, és úgy tűnt nem is örül neki túlzottan, de megértette, hogy már igazán szeretnék az újságírással foglalkozni.

- Nagy kár, hogy nem maradsz nálunk tovább, de azt hiszem mi úgyis látjuk még egymást, hiszen a fiammal jársz – mosolygott rám Martin barátságosan, miközben kikísért. Nem feleltem, csak próbáltam én is kipréselni valami mosolyfélét magamból. Kínos.

Hazafelé csakis az járt az eszemben, hogy vajon jól cselekszem-e. Önző módon esélyt sem adtam Garrettnek. Talán éppen Ashnek van igaza, és az egész dolognak Robbal csak fájdalom meg sírás lesz a vége. De lebénított a gondolat, hogy úgy éljek ezután, mint eddig is. Egy szörnyű kapcsolatban. Egy kis kalandozás talán még nem árt meg. Talán…

Mikor hazaértem, azonnal megpillantottam Ashley-t. A konyhában volt és éppen szitkozódva söpört a kukába egy serpenyő odaégett valamit. Na igen, nem a főzőtudományáról volt híres. – Áh, szia! – tekintett fel, mikor meghallotta az ajtó csukódását. – Merre jártál?

- Bent voltam a szállodában. Most már hivatalosan is végeztem ott – jelentettem be.

- Ez szuper, Kris – mosolygott rám kedvesen. – Figyelj, azt hiszem mára elegem van a konyhai kísérletezésből. Nem ülünk be valahova ebédelni?

Azonnal rábólintottam az ötletre, úgyhogy el is sétáltunk az egyik kis olasz étterembe, ami itt volt a sarkon túl. Nem volt olyan gyönyörű, napos idő mint tegnap, de azért az egyik kinti asztalhoz ültünk le. Rögtön rendeltünk is, és természetesen Ashley azonnal faggatni kezdett, mikor magunkra maradtunk.

- Milyen volt a tegnap este Robbal? – kérdezte cinkos mosollyal.

- Bonyolult – sóhajtottam. Ash kérdőn megemelte a szemöldökét. – Jól éreztem magam vele, de tudom, hogy nem mindig lesz vele olyan könnyű dolgom. Ráadásul ha nem állít le tegnap este, akkor kis híján…

Legjobb barátnőm szemei elkerekedtek. Nem is csodálom, hisz nem ilyennek ismert. Én sem magamat. – Akkor most mi lesz? Végre szakítasz Garrettel?

- Igen, már elterveztem. Ma délután beszélek vele.

- Hát, sok szerencsét. – Ezután kihozták a kaját és mi pár percig nem is beszéltünk, így a gondolataim szabadon csaponghattak.

- Szerinted ettől gonosz vagyok? – kérdeztem őszintén érdeklődve. Tudni akartam, hogy Ash mit gondol rólam.

- Sehogy sem tudsz jól kijönni a dologból, Kris, ez az igazság – vont vállat. – Ha vele maradnál, az már mártírkodás lenne. Így legalább mindkettőtöknek lesz esélye olyat találni, akivel tényleg jól érzitek magatokat. Szerintem jó döntést hoztál.

Hálásan Ashre mosolyogtam, hiszen mint mindig, a szavai most is megnyugtattak és eloszlatták a kétségeimet. Tényleg így lesz a legjobb mindkettőnknek, és ezt Garrettel is meg kell értetnem. Az ebéd hátralévő részében már csak fecsegtünk mindenféléről, főleg az első munkanapomról, ami miatt már eléggé izgatott voltam. Habár amikor hazafelé tartottunk, Ashley megemlített valamit, ami még inkább lázba hozott.

- Szóval ha ma délután szakítotok, utána beszélsz Robbal, igaz? – kérdezte.

- Hát… gondolom igen – bólintottam. Ash úgy nézett rám, mintha még valami információra várna. – Mi van?

- Jaj, Kristen! – bökött oldalba. – Hát akkor ma este…? Tudod... – célozgatott, és nekem kellett pár pillanat, mire leesett, hogy mire gondol. Te jó ég. Ezen még nem is igazán gondolkodtam.

- Öhh… nem tudom – makogtam. – Lehet. Gondolom. Azta. – Kezdtem bepánikolni. Ashley viszont majdnem sikítórohamot kapott és tapsikolni kezdett.

- Ez olyan izgi – nevetett.

- Jaj, ne idegesíts – nyögtem fel fájdalmasan. – Nem akarok most még ezen is izgulni, most egyelőre a szakításon kell túlesnem.

És tudtam, hogy nem halogathatom tovább. Amint felértünk a lakásba, felhívtam Garrettet. – Kris? – vette fel két csöngés után, kellemes meglepetéssel a hangjában.

- Szia, Garrett – motyogtam. – Szeretném, ha ma találkoznánk. Már ha ráérsz, természetesen.

- Hát persze – felelte vidáman. Ajjaj. – Nagyjából egy óra múlva végzek. Átmenjek?

- Mit szólnál, ha inkább én mennék? – ajánlottam. Nehogy már házhoz jöjjön a szakításért.

- Rendben van. Akkor egy óra múlva nálam! – Letette, én pedig kifújtam az egész beszélgetés alatt bennem rekedt levegőt. Belesajdult a szívem a gondolatba, hogy fájdalmat fogok neki okozni. De enm volt más járható út.

Minden percben az óra mutatóját lestem és rettegve vártam, mikor eléri azt a bizonyos pontot. Egy óra múlva mégis erőt vettem magamon, lementem, és fogtam egy taxit. Elgondolkodtam, hogy vajon hogyan fogadja majd ezúttal Garrett. Lehet, hogy jobban, mint a múltkor. Talán legbelül már számított is rá.

Ezt a gondolatot viszont el is vetettem, miután megérkeztem és egy lelkes csókkal fogadott. – Örülök, hogy felhívtál, Kris – mondta mosolyogva, mintha csak régi ismerősök lennénk, akik összejönnek beszélgetni egy kicsit. Ezek az apró dolgok is ráébresztettek arra, hogy tényleg véget kell vetnem neki.

- Azért hívtalak, mert szeretnék veled beszélni.

- Van ennek valami köze a múltkori beszélgetésünkhöz? – kérdezte gyanakodva. Csak bólintottam, mire az arca elsötétült.

- Tudom, hogy szeretted volna, ha megpróbáljuk, de nekem ez nem megy. Sajnálom.

- Azért mert van valaki más? Az akivel a hétvégén voltál?

- Nem csak erről van szó – sóhajtottam. – Akkor sem működne ez a dolog kettőnk között, ha ő nem lenne a képben. Ha úgy érezném, hogy meg lehet még menteni a kapcsolatunkat, akkor megpróbálnám, Garrett. Komolyan.

Dühösnek tűnt, és először azt hittem, rám haragszik. – Ki az? – kérdezte hátat fordítva nekem, miközben keze ökölbe szorult.

- Nem ismered. És különben is, nem történt köztünk semmi. Vagyis semmi olyan, amire gondolsz – helyesbítettem. Hiszen ő nyilván azt hiszi, hogy lefeküdtem vele. Nem tudhatja, hogy a kiszemeltem egy birtoklásmániás, aki nem hajlandó osztozkodni.

Garrett pár percig csendben maradt és emésztgette a mondandómat. Én kíváncsian vártam a reakcióját, és közben csak szórakozottan vettem észre, hogy odakint eleredt az eső.

- Nem gondolod, hogy kínos lesz, ha ezentúl összefutunk a szállodában? – kérdezte egyszer csak.

- Nem fogunk – feleltem. – Ma mondtam fel. Állást kaptam az Observernél.

- Teljesen új élet, mi? – morogta.

- Azt hiszem – mondtam halkan. – Figyelj… nem akarom, hogy dühösen váljunk el. Remélem, hogy találsz majd valakit, aki viszont fog szeretni téged, úgy ahogyan megérdemled.

- Ne haragudj, Kristen, de azt hiszem kénytelenek leszünk dühösen elválni. Ugyanis most nem érzek semmi mást, csak dühöt és csalódottságot.

- Sajnálom – hajtottam le a fejem bűntudatosan. Tényleg sajnáltam. Sóhajtva felálltam. – Remélem, hogy egyszer megbékélsz majd velem és a döntésemmel, Garrett. Ha lecsillapodik a dühöd, meg fogod érteni.

Ő nem válaszolt, és tudtam, hogy itt az ideje távoznom. – Viszlát, Garrett – suttogtam, majd kiléptem a lakásból. Azt hittem meg fogok könnyebbülni és jobban érzem majd magam a szakítás után, de mégsem így volt. Viszont azt tudtam, hogy ezt kellett tennem.

Mikor leértem, már szakadt az eső. Gyorsan leintettem egy taxit, és hezitáltam egy pillanatra, mikor megkérdezte, hogy hova vigyen. Egy pillanatomba telt átgondolni a dolgot és végül bediktáltam neki Rob címét.

(Rob)

Az egész délutánt a dolgozószobámban töltöttem, viszont valamiért csakis a tegnap este járt a fejemben. Hatalmas volt a kísértés, hogy ne álljak le, mikor egyre hevesebbé váltak a dolgok köztünk Kristennel, de ebből nem engedtem. Csak és kizárólag magamnak akartam. Dühbe gurított a gondolat, hogy ez a Garrett hozzá ér, magához öleli vagy éppen megcsókolja. Mindeközben megőrjített a vágyakozás és a türelmetlenség. Néha azon kaptam magam, hogy másra sem gondolok.

Gondolataimat egy kopogás zavarta meg. – Gyere be – mondtam halkan, de az illető így is meghallotta. Megfordultam a székemmel és láttam, hogy Patty nyitott be.

- Mr. Pattinson, itt van Miss Stewart – jelentette be mosolyogva. Kikerekedtek a szemeim. Felpattantam és Patty azonnal félreállt az ajtóból, mielőtt még letarolnám szegényt. És valóban, az előszobában ott állt Kristen. Elázva ugyan, de még így is gyönyörűen.

- Nem számítottam rád. Minek köszönhetem a látogatásod?

És ekkor végre kimondta. – Szakítottam vele.