10. fejezet

 Újra csütörtök! :) Ez a rész is egész hosszú lett, szóval remélem nem fogtok csalódni. Megköszönném a véleményeteket is. Egy kis megjegyzés, hogy átneveztem Rob sofőrjét, mert az első fejezetben teljes véletlenségből Rupertnek neveztem el. :D Csak hogy aztán nehogy valaki olyat képzeljetek el, akit nem kéne. :D
Abellana

(Kristen)

A döbbenet helyét lassan elégedett mosoly vette át Rob arcán. – Nézzenek oda… úgy tűnik tartogatsz meglepetéseket – nyalta meg az ajkait. A szívem őrült tempóban vágtázott minden egyes mozdulatától.

- Mondtam, hogy nem ismersz még engem – feleltem csábítónak szánt hangon. Fogalmam sincs mi ütött belém, de egyszerűen nem tudtam semmi másra gondolni. Csak arra, hogy igenis el akarom csábítani ezt a férfit, azt akarom, hogy ne csak egy lánynak lásson a többi közül. Azt akarom, hogy vágyakozzon utánam. Mindennél jobban.

- Csak nem kezded meggondolni magad? – kérdezte kíváncsian, fürkésző tekintettel, miközben lassan közeledett felém.

Nem tudtam egyértelmű választ adni. Tényleg kezdem meggondolni magam? Tényleg hajlok rá, hogy elfogadjam Rob „csak semmi érzelem” ajánlatát? – Most itt vagyok veled ahelyett, hogy New Yorkban lennék a barátommal. Ez jelent valamit gondolom – vontam vállat.

- Valóban? – kérdezett vissza a legszexisebb hangján. Mivel a medence szélénél voltam, Rob könnyen sarokba tudott szorítani, és én most az egyszer nem bántam. Testével a medence falához nyomott, két karjával pedig a szélén támaszkodott. A szívem még gyorsabb és még hangosabb lett, szinte már ő is tisztán hallhatta. – Le sem tudnád tagadni, hogy benned is épp úgy tombol a vágy – suttogta érzékien, miközben orrával végigcirógatta az állam vonalát és itt-ott apró csókokat lehelt a nyakamra. Pihekönnyű érintések voltak, mégis beleborzongtam a vágyakozásba.

Ajkai megálltak az enyémeknél, de nem csókolt meg. A mellkasom egyre sűrűbben emelkedett, ahogy kapkodni kezdtem a levegőt. Neki is éreznie kellett, mivel olyan szorosan összepréselődtünk, hogy egy papírlapot sem lehetett volna kettőnk közé beszorítani. – Szeretnéd ha megcsókolnálak, igaz? – mormolta. Ajkai lágyan súrolták az enyémeket beszéd közben. Egy hang sem jött ki a torkomon, így hát csak bólintottam. – Csak kérned kell, Kristen – mosolyodott el Rob, egyik keze pedig lejjebb tévedve a combomat kezdte cirógatni.

- Csókolj meg – ziháltam erőtlenül. Nem habozott teljesíteni a kérésem, valószínűleg ő is vágyakozott már erre. Puha ajkai szenvedélyesen kóstolgatták az enyémeket, néha apróbb harapásokkal fűszerezve a csókot. Nem bírtam magammal, a testem magától kezdett vonaglani a karjai közt.

Rob két kezével megragadott a térdhajlatomnál és széthúzta a lábaimat, hogy közéjük férkőzzön, én pedig automatikusan fontam őket a csípője köré. Felnyögtem, ahogy megéreztem árulkodó vágyát. Karjaim a nyaka köré fonódtak, miközben tüzes csókunk egyre csak mélyült. Soha nem tapasztalt érzések borzongatták meg minden érzékemet. Lehetetlenül vágyakoztam még többre, amit a gyomromban lévő hatalmas csomó is bizonyított.

Kis híján fájdalmasan felnyögtem mikor ajkai elváltak tőlem. – Mondj igent – suttogta a fülembe.

- Még nem tehetem – pihegtem. Időm sem volt elgondolkozni azon, hogy meg tudok-e birkózni egy olyan kapcsolattal, ami tényleg csak a testi dolgokról szól. Mi lesz, ha beleszeretek? És mi lesz Garrettel?

Robnak nem tetszett a válasz. Ajkai újra birtokba vették az én ajkaimat, miközben megmozdította a csípőjét és egyik keze felcsúszott a mellemre. Ó, te jó ég… - Mondj igent – ismételte.

- Ah, Rob – nyögtem fel. – Kérlek. Ezt majd New Yorkban beszéljük meg.

- Ahogy gondolod – lépett el tőlem kegyetlen mosollyal az arcán. Élvezte, hogy megőrjíthet. Már megint. De bizonyos szempontból jobb is volt így, legalább nem művelek valami őrültséget. – Türelmetlen ember vagyok, Kristen – sóhajtotta Rob. – De rendben van, majd a hazatérés után megbeszéljük. Lesz időd gondolkodni.

- Azért csak ne bízd el magad – mondtam kissé sértetten. Azt hiszi, hogy máris a markában vagyok.

Rob csak nevetett. – Az előbbiek bizakodásra adnak okot, nem így gondolod? – nyalta meg az ajkait a lehető legperverzebb és legszexisebb módon, miközben egyik ujjával végigsimított a csípőmön.

- Azt hiszem ideje felmennem – sóhajtottam ellépve tőle. Nem bírtam tovább a köztünk lévő szikrázást. Túl sok volt ez egy estére. – Majd holnap találkozunk, Rob. Jó éjt.

Ő azonban nem engedett. Két lépés után visszarántott magához és olyan csókban részesített, hogy teljesen megszédültem tőle. Rövid volt, de annál intenzívebb és élvezetesebb. – Jó éjt, Kristen – mormogta a szemembe nézve, én pedig majd’ elolvadtam. Lehetetlen volt kikerülni a bűvköréből.

Kimásztam a medencéből, és gyorsan magamra kaptam a ruhámat. A hajam szerencsére nem lett vizes, csak az alja egy kicsit. Miután váltottunk még egy utolsó pillantást, nagyot sóhajtva ott hagytam Robot és felmentem a szobába, bár biztos voltam benne, hogy nem fogok könnyen elaludni…

Mikor felébredtem, a napsütés teljesen elárasztotta a szobát. Kellett egy kis idő, míg az agyam feldolgozta a részleteket. Az idegen környezetet, és a tegnap este emlékeit… Gondterhelten felsóhajtottam és az órára tekintettem. Te jó ég! Fél tizenkettő volt. Fogalmam sincs mikor ébredtem utoljára ilyen későn, bár az tény, hogy csak hajnalban sikerült elszenderülnöm. Álmosan kikeveredtem a szobából és ijedten felsikoltottam, mikor megláttam, hogy valaki ül a nappaliban.

Rob vigyorogva mért végig. Csak egy fekete, pántos felső és egy nem sokat takaró rövidnadrág volt rajtam. – Halálra ijesztettél – bosszankodtam.

- Neked is jó reggelt – somolygott magában, majd belekortyolt egy csésze kávéba. Felém is nyújtott egyet.

- Mióta vagy itt? – kérdeztem, miközben letelepedtem mellé a kanapéra és én is beleittam a kávéba.

- Nem régóta – felelte. – Idefelé belefutottam Charlie-ba, gondolom emlékszel rá a tegnapi vacsoráról. Ma este lesz egy rendezvény itt, a hotel egyik termében. Vacsorával meg ilyesmivel. Meghívott minket. Lenne hozzá kedved?

Váó. Maga a tény, hogy van olyan, hogy mi, megdöbbentett. Ugyanakkor egyáltalán nem rossz értelemben. – Én benne vagyok – vontam vállat.

- Remek. Most viszont öltözz fel, elmegyünk ebédelni.

- Előbb lezuhanyoznék – mondtam, miután egy utolsót kortyoltam és letettem a csészét az asztalra. Meg sem várva Rob válaszát felálltam és a csípőmet riszálva elvonultam a fürdőszoba felé. Ő meglepett mosollyal nézett utánam.

- Ó, abban segíthetek – nevetgélt.

- Nagyon önzetlen ajánlat, de abból nem lenne valami nagy zuhanyzás – mosolyogtam vissza kacéran az ajtóból, majd előszedtem valami normális ruhát és bevonultam a fürdőbe. Csakis vigyorogni tudtam a kis flörtünk után. Most először büszke voltam magamra.

Nagyon gyorsan letudtam a zuhanyt és utána sietve felöltöztem és megfésültem a hajamat. – Kész vagyok, mehetünk – jelentettem ki, mikor visszatértem a nappaliba. Rob tudomásul vette és bólintott.

Nem a tegnapi étterembe mentünk, hanem egy kicsit modernebb helyre, ami a szálloda legtetején volt. A helyiség kör alakú volt, üvegfalakkal, így nagyszerű panoráma terült el az asztalok mellett. Amint leültünk az egyik két személyes, vörös asztalhoz, rendeltünk, majd a pincérnő magunkra hagyott minket. Most, hogy kettesben maradtunk, eszembe jutott valami, amit meg akartam kérdezni. Megköszörültem a torkom és Robra néztem.

- Kérdezhetek valamit?

- Már meg is tetted – mosolyodott el pimaszul, mire egy grimaszt kapott tőlem cserébe. – Kérdezz.

- Mit hisznek rólunk az emberek, akiknek tegnap bemutattál?

- Jaj Kristen, mégis mit hinnének… - forgatta a szemeit. – Felnőtt emberek, jól tudják, hogy nem a játszópajtásomnak akarlak. Habár ha úgy vesszük…

- Lehetséges, hogy ezt a gondolatot inkább ne fejezd be? – szóltam közbe, mire ő elvigyorodott. Az ebéd hátralévő részében gondtalanul folytattuk a csevejt, bár kerültük a komolyabb témákat, meg a tegnap éjszakai fürdőzést. Inkább a biztonságos talajon maradtunk.

Miután visszamentünk, Robnak akadt egy-két elintéznivalója, ami jól jött, ugyanis megígértem Ashnek, hogy felhívom. Mikor egyedül maradtam a szobában, felmásztam a hatalmas ágyra és kényelmesen elhelyezkedtem egy hosszú beszélgetésre. Ashley nagy vidámsággal szólt bele a telefonba, és alaposan kifaggatott mindenről. Nem voltam benne biztos, hogy elmondjak-e neki mindent, beleértve a tegnap éjszakát is, de nem bírtam magamban tartani. Ő persze ledöbbent.

- És most mi lesz? Szakítani fogsz Garrettel? – kérdezte rögtön.

- Nem tudom – sóhajtottam. – Nem hiszem, hogy ezek után el tudnám utasítani Rob ajánlatát. Viszont már épp hogy kezdtek normalizálódni a dolgaink Garrettel. És tudom, hogy ő szeret. Nem akarom megbántani.

- Magadat sem büntetheted azzal, hogy olyannal maradsz, akit nem is szeretsz – vetette fel Ash. – Eddig azt hittem, jobban jársz Garrettel, de most… nem is tudom.

- Azt hiszem el kell vele beszélgetnem, ha hazaértem – fintorogtam. Nem voltam valami nagy szakítómester, Garrett előtt is csak egy fiúm volt, de ő is elég hosszú ideig. Végül békésen megegyeztünk, hogy nem maradunk együtt, mivel én New Yorkba utaztam tanulni. Nem volt nagy szívfájdalom, mivel már akkor sem voltam szerelmes.

- És az utolsó estén mi lesz a program? – terelte el a témát Ash.

- Lesz valami sznob „menő üzletemberek vagyunk és megdughatunk mindenkit” parti – feleltem.

- Ez a hivatalos neve? – nevetett a legkedvencebb barátnőm.

- Nem, de attól még igaz – mosolyodtam el én is.

- Vedd fel az ezüst rucit ma estére – javasolta. – Vadítóan szexi vagy benne, Stew.

- Néha attól félek, hogy éjszaka betörsz a szobámba és rám veted magad – aggodalmaskodtam.

- Attól félhetsz is – viccelődött Ash.

Sokáig beszélgettünk még, mindig ezt csináljuk, ha pár napra nem látjuk egymást. Tényleg úgy összenőttünk, mint a testvérek. Miután befejeztük a csevegést, hallgattam Ashre és elővettem az ezüstös ruhámat. Belebújtam és az egész alakos tükör elé álltam. Vajon elnyeri majd Rob tetszését?

Gyorsan magamra szóltam, amiért ilyeneken gondolkodom. Ezután egy órát szerencsétlenkedtem azzal, hogy lazán feltűzzem a hajam, majd belebújtam a magassarkúmba és a fürdőszobába masíroztam. Épp a szempillaspirállal bénáztam, mikor meghallottam az ajtó csapódását és Rob kiáltását.

- Elkészültél? – jött a hangja a nappaliból.

- Egy pillanat – kiabáltam vissza, és gyorsan befejeztem a minimális sminkemet. Kiléptem a fürdőből, és Rob azonnal megpillantott, ugyanis már a hálóban volt. Kifürkészhetetlen tekintettel pillantott rajtam végig. – Mi van?

- Semmi – felelte, kissé megrázva a fejét, mintha egy gondolattól próbálna szabadulni. – Jól nézel ki – mondta végül.

- Kösz – mosolyodtam el. – Te sem panaszkodhatsz.

Rob erre csak féloldalasan mosolygott, amitől egy pillanatra megremegtek a lábaim. – Mehetünk? – érdeklődött. Bólintottam.

A szállodának hatalmas konferencia termei, és egy bálteremszerűsége is volt, itt rendezték meg ezt a bizonyos elit partit. Amint beléptünk, Charlie és a felesége – ha jól emlékszem, Carla – máris üdvözöltek minket. Aztán elmentek tovább róni a tiszteletköröket, Rob pedig a fülemhez hajolt.

- Azt hiszem ma este sok alkoholra lesz szükségünk – morogta, mire én nem tudtam elfojtani egy mosolyt. Azonnal le is telepedtünk a bárpulthoz. Én száraz martinit kértem, Rob pedig whiskey-t. Mi sem lehet jobb megalapozása egy ilyen eseménynek, mint az ital.

- Remélem nem unatkoztál ma nélkülem – mosolygott rám csábítóan Rob.

- Nem, képzeld, nélküled is jól megvagyok – szegtem fel az állam. – Ashley-vel telefonáltam.

Ahogy megemlítettem Ash-t Robnak, eszembe jutott, hogy tegnap valami nagyon fúrta az oldalam. – Egyébként mivel vetted rá őt? Azt akarta, hogy Garrettel legyek és tartsam távol magam tőled. Erre tegnap erősködött, hogy jöjjek el veled.

Rob titokzatosan elmosolyodott. – Csak beszélgettünk. Ennyi az egész.

- Ugye nem mondtál neki semmi rosszat? – kérdeztem fenyegetően. Rob ekkor kemény pillantást vetett rám.

- Néha kicsit sértő, hogy milyen embernek hiszel – felelte mély, szigorú hangon.

- Te sem tagadod, hogy ha akarsz valamit, akkor mindent megteszel érte. Ezt tapasztaltam – horkantam föl. Elvégre itt vagyok vele egy tök idegen városban, egy tök idegen partin…

Rob egy ideig a padlót fixírozta és nem szólt semmit. Megitta a whiskey-t és lecsapta a poharat a pultra. – Gyere. Táncoljunk – mondta elutasítást nem tűrő hangon. Ha más mondta volna ezt, nyafogok egy sort, hogy én ugyan nem táncolok. De most volt valami Robban, ami… megijesztett. Egyetlen hang nélkül csúsztattam a kezem az ő felém nyújtott kezébe, és elindultunk a terem közepe felé, ahol már sok pár ringatózott a lágy dallamokra. Rob másik keze a derekamra kúszott és közelebb húzott magához, miközben elkezdtünk a zenére billegni.

- Most dühös vagy? – érdeklődtem halkan. Ő azonban elengedte a füle mellett a kérdésem.

- Ez a második táncunk. Az elsőn is ez a ruha volt rajtad.

- Emlékszel? – kérdeztem meglepődötten. A pasik nem szoktak ilyen részletekre odafigyelni.

- Semmit sem felejtek el könnyen – felelte a szemembe nézve. A pillantása olyan kemény volt, hogy sírni tudtam volna. Soha nem kívánnám senkinek, hogy Rob így nézzen rá. Úgy éreztem, megbántottam.

- Rob… - csuklott el a hangom. – Kérlek, ne haragudj rám.

Megint figyelmen kívül hagyta a mondandómat. Helyette ajkai hirtelen az enyémekre tapadtak, akaratosan és kegyetlen érzelemmentességgel. De még így is szédítő volt. – Az enyém leszel – nézett a szemembe szinte már erőszakosan, én pedig éreztem, hogy fojtogatni kezdenek a könnyek. Ebben a pillanatban tényleg félelmetes volt. Na nem abban a pszichopata értelemben, egyszerűen kaptam egy kis ízelítőt abból az oldalából, amiről mindig is gondoltam, hogy van neki. Az ijesztő oldalából.

Nem bírtam elviselni a köztünk tanyázó feszültséget, így a következő pillanatban én leptem meg őt. Kívánatos ajkaira vetettem magam, de az én csókom más volt. Két kezem közé fogtam az arcát és olyan lágysággal csókoltam, mint még soha. Lassan és érzékien. A szorítása erősödött körülöttem, én pedig megkönnyebbülve belevesztem a gyengéd csókba. Nem tudom meddig tartott, de utána már jobban éreztem magam. A fejemmel Rob mellkasához bújtam, ő pedig a nyakamba temette az arcát, és így táncoltunk tovább ki tudja meddig… közben csakis arra tudtam gondolni, hogy nincs ennél biztonságosabb és felkavaróbb hely. A karjai között lenni.

Mikor már jó ideje voltunk így, teljes csöndbe burkolózva, felemeltem a fejem és Robra pillantottam. – Elmehetünk? – kérdeztem halkan. Ő csak bólintott, megfogta a kezem, és kivezetett a teremből. El sem engedte, míg a szobám elé nem értünk. – Holnap… New Yorkban… elintézek mindent – mondtam. Tudtam, hogy a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Beszélnem kell Garrettel.

- Döntöttél?

- Azt hiszem – bólintottam, ezúttal a cipőm orrát bámulva. Rob nem felelt, csak újra megcsókolt. Intenzíven és vágyakozva, egyik kezével az arcomat tartva.

- Jó éjt, Kristen – suttogta végül, majd magamra hagyott, és én sokáig néztem a hűlt helyét. Felsóhajtottam és beléptem a lakosztályba. Amint a fejem párnát ért, a mai emlékeket végigpörgetve merültem lassan álomba…

A következő reggel sikerült korán felébrednem. Kényelmes, nem sietős tempóban rendbe raktam magam és felöltöztem. Fél órával később Rob is betoppant, és közölte, hogy vár minket a kocsi. Hazafelé tartva nem beszéltünk túl sokat, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Délre már meg is érkeztünk az Ash-sel közös lakásunk elé. Kiszálltunk a kocsiból, és Rob intett a sofőrnek. – Kérlek Dean, vidd fel Miss Stewart bőröndjét.

- Ó, ezt igazán nem… - akartam mondani, de Rob elhallgattatott, és kettesben maradtunk. – Figyelj… nekem meg kell beszélnem a dolgokat Garrettel. Csak egy kis időt kérek.

- Szóval benne vagy az ajánlatomban? – kérdezte féloldalas mosolyával.

- Azt hiszem menni fog, igen. – Rob elégedetten elmosolyodott, a következő pillanatban pedig visszatért a sofőrje. – Hát akkor… megyek. Gondolom hamarosan találkozunk.

Rob bólintott. Még vetettem rá egy utolsó mosolyt, majd felmentem a lakásba. Az ajtó előtt ott állt a táskám. Kinyitottam az ajtót és letettem a táskát az egyik szekrény mellé. Mikor felpillantottam, döbbenten vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. És nem Ashley állt a nappaliban…