11. fejezet

Sziasztok! :)
Megint sikerült egy hosszú fejezetet összehoznom, ráadásul Rob szemszöggel is, úgyhogy remélem örültök neki. :D Egyébként nem akarom sokáig húzni a dolgokat, mert akkor eleve az egész történetet is csak a végtelenségig nyúznám, és ezt nem tervezem olyan hosszúra, mint a TS-t. Szóval hamarosan beindulnak a dolgok, ahogy azt majd itt is olvashatjátok. Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket, bár kicsit rosszul esik a kevés visszajelzés, de próbálom emlékeztetni magam, hogy nem ezért írom a történetet. Azért még mindig reménykedek, hogy talán egyszer kapok kicsivel több kommentet. :D Az új részhez pedig jó olvasást :)
Abellana

(Kristen)

- Óh! – leheltem meglepődve. – Hát te meg hogyan…?

Nem tudtam befejezni a mondatot, csak hápogtam össze-vissza. Kicsit hamarabb jött el a pillanat, amit amúgy sem vártam. Az újratalálkozás Garrettel.

- Megkérdeztem Ashley-t, hogy mikor jössz vissza és hogy meglephetnélek-e. Beleegyezett, azt mondta, neki úgyis van valami találkozója – magyarázta.

- Értem – sóhajtottam. – Fura, mert éppen beszélni akartam veled. Míg nem voltam New Yorkban, gondolkodtam kettőnkről és…

Garrett nem várta meg a mondandóm végét, két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és hirtelen hévvel magához ragadott és megcsókolt. A meglepődöttségtől nem túl nagy aktivitással viszonoztam a csókot, és amint eltávolodtak tőlem az ajkai, kibontakoztam a karjaiból.

- Garrett, ne csináld ezt, komolyan mondanom kell valamit – néztem rá kissé szúrósan.

- Hát jó, hallgatlak – vont vállat még mindig mosolyogva. Basszus, ez nehéz menet lesz…

- Szóval ahogy mondtam, gondolkodtam kettőnkről. És akárhogy is próbálkozunk, ez már nem működik. Talán soha nem is működött. Úgyhogy szerintem…

Garrett megint félbeszakított. – Azt hiszem tudom, mit akarsz mondani, Kristen – pillantott rám szívszorítóan. – De ne dobjunk el két évet csak így. Szerintem komolyan van rá esély, hogy összejöjjön köztünk a dolog. Én szeretlek!

- Hát nem érted? Éppen ez az! Olyan lányt érdemelnél, aki viszont szeret – bizonygattam. Garrett úgy nézett rám, mint akit pofon vágtak.

- Figyelj…

- Nem, te figyelj! Mit szólnál ha azt mondanám, hogy nem is a szüleimnél voltam a hétvégén? Voltak dolgok, amikben nem voltam teljesen őszinte veled – mondtam, megadva ezzel a végső ütést. Tudtam, hogy ez eléggé kegyetlenség, de végül is ez az ő érdekeit is szolgálta. Senki nem érdemel olyan párt, aki nem szereti igazán.

- Sosem kértem tőled számon a dolgaidat, Kristen. Éppen azért, mert a te dolgaid. Ha csak ezen múlik, akkor kezdjünk tiszta lappal – kérte kétségbeesetten. – Nem kérdezem, hol voltál az utóbbi két napban. Csak azt szeretném, hogy tegyük rendbe a dolgainkat.

- Az sem érdekel, ha valaki mással voltam? – kérdeztem csöndesen. Garrett arca fájdalmas grimaszba torzult.

- Nem – nyögte végül. – Szeretlek.

Lehunytam a szemeimet és két másodpercre azt képzeltem, hogy nem itt vagyok. Valahol máshol, valami szép helyen, ahol nem kell ezzel megbirkóznom. Ahol éppen nem töröm össze annak a férfinak a szívét, aki szeret, egy olyanért, aki sosem fog.

- Komolyan úgy gondolod, hogy ebből kisülhet valami jó? Hogy ezután nem csak szenvedünk egymás mellett?

- Komolyan gondolom – bólintott. – Megérdemlünk még egy esélyt.

- Jól van – fújtam ki a levegőt. – Ha te így gondolod, akkor talán tényleg meg kell próbálnunk még egyszer.

Garrett arca felderült és én megint borzasztóan éreztem magam. Ő szeret, én meg Rob után koslatok. Jobbat érdemelne nálam, de nincs szívem szakítani vele, ha ő ennyire meg akarja menteni a kapcsolatunkat.

- Köszönöm – suttogta, majd közelebb jött és én nem tiltakoztam, mikor ajkai megérintették a számat. Azonban rögtön szétváltunk, mikor hirtelen kinyílt az ajtó.

- Óh, helló srácok – köszönt Ash meglepetten. Gondolom az zavarta össze, hogy ilyen helyzetben talál minket, miközben tudja, hogy szakítani akartam. – Mi újság?

- Minden a legnagyobb rendben – felelte Garrett, és vidáman közelebb húzott magához. Ashley szemei kikerekedtek.

- Hát ez… remek – nyögte ki végül.

- Mi jót csináltál ma? – érdeklődtem, hogy eltereljem a témát.

- A lapunk főszerkesztőjének a fiát kellett pesztrálnom – forgatta a szemeit. – Étterembe mentünk, aztán meg a Metropolitanbe, ahol felvágott azzal, hogy ő milyen sokat tud a művészetről. Olyan gazdag és nagyképű seggfej, mint… - Ashley hirtelen elhallgatott, mikor Garrettre tévedt a tekintete. – Na mindegy. Anyám közben megerőszakolta a hangpostámat az idegesítő üzeneteivel. Már megint összedobnak valamit este, és persze követelte, hogy ott legyünk. Te is jöhetnél, Garrett.

Az említett ekkor tanácstalanul rám pislogott. – Mit szólsz? Nem gond, ha elkísérlek?

- Dehogy – vágtam rá talán túlságosan gyorsan, és közben megpróbáltam összehozni egy mosolyfélét. Ha már egyszer próbálkozunk…

(Rob)

- Robert, drágám! Úgy örülök, hogy eljöttél – csapta össze a két tenyerét Michele, mikor megérkeztem a Greene-házba. Csillogó szemekkel mért végig, majd futólag a mellettem álló Tomra pillantott. – Megtanulhatnál végre normálisan kiöltözni, Thomas – morogta, majd elviharzott.

- A hideg kiráz ettől a nőtől. De egyszer őt is megkapom – vont vállat.

- Te beteg vagy – vigyorogtam. Tom szerette az érettebb nőket is becserkészni, meg úgy alapból bárkit. És ebből nem csinált nagy titkot. Én most csak egy valakit akartam megkapni, de őt nagyon. Észrevétlenül pásztáztam körbe a helyiséget, hátha meglátom. Úgy nagyjából ötvenen lehettek itt, és ez még egy kisebb parti volt.

- Hé, odanézz – bökött oldalba Tom, majd fejével a szoba másik vége felé intett. Egy külső szemlélő annyit láthatott, hogy Mr. Greene vidáman elbeszélget a lányával és egy párocskával. Én ebből csupán annyit láttam, hogy a nőt, akit csakis magamnak akartam, egy másik férfi öleli magához. Mikor egy másodpercre találkozott a tekintetünk, kibontakozott a barátja karjaiból, mondott valamit neki, majd elindult a mosdó felé. Természetesen azonnal követtem, és mikor befordult a ház egyik néptelen folyosójára, megragadtam a csípőjénél fogva és magamhoz húztam.

- Láttam vendéget is hoztál – suttogtam a fülébe, majd ajkaimmal lejjebb haladva finoman beleharaptam nyaka érzékeny bőrébe, mire ő felnyögött. Éreztem, ahogy ujjai a karomba mélyednek.

- Ashley hívta meg – zihálta nehézkesen, ugyanis én éppen a nyaka csókolgatásával voltam elfoglalva. – Nem mondhattam, hogy ne jöjjön.

- És az elbűvölő Miss Greene miért hív meg férfiakat, akikkel szakítani akarsz? – néztem a szemébe szúrósan.

- Mikor hazaértem, már ott várt rám. Gondoltam akkor már el is intézem a dolgot, meg is akartam tenni, de annyira akart még egy esélyt magunknak, nem mondhattam nemet – magyarázta.

Dühösen felmordultam, a kezem pedig ökölbe szorult, ahogy hátat fordítottam Kristennek. A következő pillanatban megéreztem, ahogy apró kezei végigsimítanak a hátamon és kissé ellazultam.

- Nemsokára észhez térítem – mormolta békítően. – Belementem az idióta „csak szex” ajánlatodba, de nem könnyű a helyzetem. Ő ugyanis szeret.

Nem akartam a barátjáról többet hallani, úgyhogy hirtelen megfordultam és rávetettem magam Kristen ajkaira. Mohón faltam őket, miközben éreztem, ahogy elernyed a teste a karjaim közt és készségesen csókol vissza. Máskor már rég kerestem volna egy másik nőt, de Kristenben volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Annyira akartam őt, mint még soha senkit. Mágnesként vonzott magához.

- Legalább ne olyan helyen csinálnátok, ahol bárki megláthat – csendült egy hang mögöttünk hirtelen. Kristen azonnal eltolt magától, de megkönnyebbülten vette észre, hogy csak Ashley az. – Garrett már tűnődik, hol lehetsz. Mondtam neki, hogy megkereslek.

- Jól van, megyek – bólintott Kristen, majd miután utoljára rám pillantott, már el is tűnt a szemem elől. Ashley visszafordult felém.

- Egy nap nagy fájdalmat fogsz neki okozni. És én a saját két kezemmel foglak megfojtani – mondta, majd sarkon fordult és a legjobb barátnője után iramodott.

(Kristen)

- Még mindig nem hiszem el, mennyire idióták voltatok – csóválta a fejét Ashley, mikor hazaértünk. – Akárki rajtakaphatott volna titeket, még Garrett is! Ráadásul egész nap nem volt alkalmam megkérdezni, hogy mi is ez a nagy idill köztetek. Tegnap még szakítani akartál vele!

- Hé, te voltál az, aki hagytad neki, hogy meglepjen mikor hazajövök!

- Miért, mit mondtam volna? – tárta szét a karját védekezve. – Nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy éppen egy másik pasival vagy és amúgy is véget akarsz vetni a kettőtök dolgának.

- Akartam is, és el is akartam mondani neki. De szerinte nem éri meg eldobni azt ami köztünk van, és ez még működhet. A francba, Ashley, őt nem érdekli, hogy kivel voltam és mit csináltam. Azt mondta szeret és meg akarja próbálni még egyszer.

- Elég szar helyzet – sóhajtotta Ash, majd lehuppant a kanapéra. Lerúgva a magassarkúmat, én is mellételepedtem.

- Egyébként még nem is tudtam elmondani, hogy holnap állásinterjúm lesz az Observernél – váltottam kellemesebb témára. Az utóbbi napokban leginkább csak a szerelmi életemről siránkoztam Ashnek, így nem is közöltem vele a nagy hírt. Kikerekedett szemekkel bámult rám.

- Micsoda? Erről én eddig miért nem tudtam? – kérdezte kissé sértetten.

- A lap tulajdonosa ott volt Houstonban és Rob bemutatott neki – vontam vállat. – Vérfrissítésre van szükségük, úgyhogy ajánlott egy találkozót. Ma a partin beszéltem vele telefonon, mielőtt visszamentem volna Garretthez. Holnap talán végre megkapom életem első igazi újságírói állását.

- Az Observernél, azta! Kris, ez csodás, úgy örülök! – borult a nyakamba Ashley.

- Azért még ne igyunk előre a medve a bőrére – figyelmeztettem. – De már most nagyon izgulok.

- Remek leszel, biztos vagyok benne – mosolygott rám, én pedig hálás voltam a szavaiért. Miután beszélgettünk még egy kicsit, ágyba bújtam. Szerencsére nem volt alkalmam elgondolkodni mindazon, ami ma történt, ugyanis azonnal álomba zuhantam.

Másnap délelőtt lázasan készülődtem az állásinterjúmra. Vagy hatszor átöltöztem és közben feltúrtam a szekrényem és mindent a feje tetejére állítottam a szobámban. Végül egyszerűen csak fogtam magam, átmasíroztam Ash hálószobájába, és kiszolgáltam magam a ruhatárából. Egy egyszerű, testhez simuló szürke ruhát vettem tőle kölcsön, aminek kifejezetten profi kisugárzása volt.

Mikor megérkeztem az interjúra, kiderült, hogy teljesen feleslegesen izgultam. Persze nyilván voltak elvárásaik, de úgy tűnik, hogy a Columbia hírneve még mindig nyom valamennyit a latban. Hazafelé akaratlanul is kielemeztem, hogy milyen voltam, de végül is úgy ítéltem meg, hogy egész jól szerepeltem.

Legalább a hét közepéig nem is számítottam semmi értesítésre, azonban meglepő módon nem sokkal azután, hogy hazaértem, csörgött a telefonom. A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megpillantottam Rob nevét a kijelzőn.

- Halló – szóltam bele a telefonba remegő hangon.

- Azt hiszem én leszek az első gratulálód – hallottam meg elégedett hangját.

- Gratulálóm? Mégis miért? – értetlenkedtem.

- Beszéltem Jareddel. Megkértem, hogy azonnal értesítsen engem, ha vége az interjúdnak. Úgy tűnik, hogy elbűvölted őket. Tiéd az állás. Remélem tudod, hogy ez hatalmas dolog.

Pár pillanatig meg sem bírtam mukkanni. El sem tudtam hinni. Végül összeszedtem magam és próbáltam stabil hangon válaszolni. – Azt hiszem igazából neked köszönhetem. Végül is te mutattál be neki.

- Nem, Kristen, ez a te érdemed. Kivételesen nem volt benne a kezem a dologban.

- Megnyugtató – kuncogtam.

- Arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk a jó hírt. Meghitt körülmények között… - Hallottam a hangján, ahogy mosolyog, és a szavaitól nekem is illetlen képek kezdtek leperegni az agyamban.

- Pontosan mennyire meghitt körülmények között? – érdeklődtem félve.

- Nálam. Kettesben. Ahol senki nem zavar.

Kellett néhány pillanat, hogy újra normálisan tudjak levegőt venni. Basszus, mit művel velem már csak a hangja is… - Jó, legyen – feleltem.

- Nyolcra ott leszek érted – jelentette ki, majd letette a telefont. Hirtelen rám tört a vidámság. Nem csak, hogy ma végre munkát kaptam az egyik lapnál, de ami még izgatottabbá tett, hogy ma este találkozom Robbal. Nála. Kettesben.

Nyolcig még volt időm, amit leginkább azzal töltöttem, hogy fel-alá járkáltam a lakásban, miközben két énem vitatkozott egymással. Az egyik ostorozta magát, amiért nem próbálkozom Garrettel igazán, a másik pedig vágyakozva gondolt a ma estére. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy ma lefeküdjek vele. Na meg Rob is világosan kifejtette, hogy nem fog osztozkodni rajtam.

Kora este Ashley is hazaért, és rögtön nekem szegezte a kérdést. – Na, hogy sikerült az állásinterjú? Mikor tudsz meg valamit?

- Igazából Robnak köszönhetően már tudom is, hogyan sikerült. Megkaptam az állást.

Ash tapsikolva és sikongatva ugrott a nyakamba, én pedig nevetve öleltem vissza. – Gratulálok, Kris! – mondta hatalmas mosollyal.

- Kösz, Ash. Szerencsét hozott a ruhád. Így utólag remélem nem bánod, de kicsit kölcsönvettem – szabadkoztam.

- Ugyan, dehogy – legyintett. – Remekül áll.

- Arra gondoltam, hogy nem bánnád-e ha esetleg ma estére is kölcsönkérném…

- Persze, nyugodtan. Csak nem valami különleges programod lesz? – kacsintott.

- Ami azt illeti, olyasmi. Robbal találkozom. – Félve vártam barátnőm reakcióját. Azt gondoltam, talán ellenkezni fog, de nem szólt semmit, csak két szeme közt megjelent egy aggódó ránc. – Figyelj, tudom, hogy szerinted ez nem jó ötlet, de…

- Kris! – szakította félbe a mondatomat. – Két évig néztem, ahogy Garrett mellett tengődsz, Robot pedig kicsivel több, mint egy hete ismered, és máris ki vagy virulva. Úgy tűnik jót tesz neked egy kis kalandozás. Én csak nem akarom, hogy fájdalmat okozzon. Légy óvatos.

- Mást sem csináltam egész életemben, csak óvatoskodtam – forgattam a szemeimet.

Rob nagyon is pontos volt. Nyolckor felhívott, hogy a ház előtt vár, én pedig össze-vissza verdeső szívvel igyekeztem lefelé. Az első dolog, ami feltűnt, hogy nem a szokásos öltözékét viseli. Elhagyta az öltönyt és a nyakkendőt, ezúttal farmerben és kockás ingben volt, arcán pedig ott csücsült a napszemüveg és az ellenállhatatlan mosoly. Azt hiszem nem láttam még így, és meg kell mondanom, irtó szexi volt.

- Hmm… ha ebben a ruhában mentél az interjúra, nem is csodálom, hogy megkaptad az állást – mért végig, amint odaléptem hozzá.

- Kösz, azt hiszem – feleltem, mire felnevetett. – Hát a sofőröd hol hagytad?

- Bármilyen meglepő is, jól el tudom furikázni magamat. Amúgy sem üzletemberként vagyok most itt.

- Azt észrevettem – mértem végig én is, mosolyogva. Csak remélni tudtam, hogy nem nyáladzok túl feltűnően, az eléggé ciki volna.

- Mehetünk? – kérdezte végül Rob, és mikor bólintottam, kinyitotta nekem az ajtót majd ő is beszállt. Egész úton próbáltam észrevétlenül bámulni, bár nem hiszem, hogy sok sikerrel jártam. Mikor megérkeztünk, döbbenten vettem észre, hogy tényleg csak kettesben leszünk az egész lakásban.

- Hol a személyzeted? – kíváncsiskodtam.

- Kimenőt kaptak – felelte röviden. Míg ő elővett két poharat, én lassan az óriási ablakhoz sétáltam – ami gyakorlatilag egy üvegfal volt – és lenéztem a városra, ami fölött éppen lement a nap. Eszembe jutott, hogy egy hete pontosan ilyenkor még Garrettel vacsoráztam, mikor megkaptam Rob üzenetét, hogy látni akar. Úgy éreztem, mintha legalább hónapok teltek volna el azóta, és én csak szenvedek két férfi között.

Egy érintés rántott ki a gondolataimból. Rob végigsimított a derekamon, majd megéreztem ajkait a vállamon. Halkan felsóhajtottam. – Nagyon elgondolkodtál – jegyezte meg.

- Csak az új munkán – füllentettem.

- Apropó, gratulálok! – nyújtotta felém az egyik pohár pezsgőt.

- Nagyon stílusos – mosolyogtam.

- Hogy állnak a dolgok a… barátoddal? – kérdezte Rob hirtelen, különösen megnyomva az utolsó szót.

- Ma még nem igazán volt alkalmam beszélni vele – feleltem, és közben szembefordultam Robbal. – De ahogy mondtam, amint lehet, túlesek rajta.

- És miből gondolod, hogy nem fog megint az ellenkezőjéről meggyőzni? – mormolta, miközben eddig derekamon nyugvó keze lekúszott a csípőmre. Próbáltam nem kimutatni, hogy robbanás közeli állapotba kerülök minden apró érintésétől.

- Hajthatatlan vagyok, akárcsak te – mondtam. Rob felnevetett.

- Ennek örülök, ugyanis szörnyen türelmetlen vagyok már – súgta a fülembe, majd ajkai a nyakam oldalára vándoroltak, keze pedig még szorosabban húzott magához. – És ahogy látom, te is…

Felnyögtem, ahogy a fenekemnél fogva közelebb húzta a csípőmet magához, és nem bírtam tovább. Vadul kaptam ajkai után, és ő legalább olyan hevesen viszonozta a csókot. Keményen a falhoz nyomott, miközben kezeit mindenhol magamon éreztem, nyelve pedig érzéki táncba kezdett az enyémmel. Soha senki nem bánt velem még így, és meglepődve vettem észre, hogy nagyon beindít ez a vadság.

Próbáltam emlékeztetni magam a korábbi elhatározásomra, miszerint ma biztosan nem fekszem le Robbal, előbb szépen szakítok Garrettel. De nem számítottam rá, hogy ilyen hatást vált majd ki belőlem, és hirtelen minden korábbi elhatározásom a porba hullott…