2. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm szépen a kommenteket az első fejezethez, remélem ez is tetszeni fog! :) Örömmel olvasnám a véleményeteket erről is.
Abellana

(Kristen)

Csak mi voltunk a táncparketten. Sőt, csak mi voltunk az egész teremben. Lassan ringatóztunk a lágy dallamra. Éreztem a testéből áradó forróságot, éreztem ahogy tenyere végigsimít az oldalamon egészen a csípőmig. Olyan szorosan magához szorított, hogy szinte teljesen összepréselődtünk. Megéreztem forró leheletét a nyakamnál, majd ajkaival puhán megérintette a fülem alatti részt és végighúzta a nyakam aljáig. Kapkodni kezdtem a levegőt. Ajka egyre közelebb araszolt az enyémhez, és abban a pillanatban, mikor belenéztem a szürkéskék szempárba, távoli zaj sértette meg a fülem. Erőtlenül küzdöttem, hogy vele maradjak, de mielőtt ajkai elérték volna az enyémeket, elmosódott minden.

Reflexszerűen kapcsoltam ki a mobilom ébresztőjét. Az álmom már teljesen szertefoszlott, nem maradt belőle semmi. Felültem az ágyban, ezzel is próbálva elkerülni azt, hogy visszaaludjak. Ahogy eszembe jutott, hogy hétfő van, máris elment a kedvem mindentől.

Megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy Ash már elment, így csakis enyém a fürdőszoba. Miután letusoltam és felöltöztem, megszólalt a kapucsengő. Ki a fene keresheti bármelyikünket is hétfő reggel? – Ki az? – szóltam bele kicsit mogorván. Egyeseknek dolgozniuk kéne, nem kéne őket zaklatni…

- Én vagyok, cica – szólt bele Garrett. Utáltam, ha cicának hívott. – Be kell mennem a szállodába beszélnem apámmal, elviszlek téged is.

- Ez… figyelmes – nyögtem ki valami kedves szót. Valójában ma semmi kedvem nem volt társasághoz. Nagyon harapós kedvemben voltam és azt is tudtam, hogy miért. Úgy éreztem, hogy a tegnap este egy totális megszégyenülés volt… lejárattam magam egy idegen előtt. Ráadásul ez a Rob valahogyan elérte, hogy teljesen elveszítsem az eszem. Egész este vonzott magához, miközben itt van nekem Garrett. – Két perc és elkészülök, megvársz lent?

- Hát persze – felelte kedvesen. Még gyorsan lófarokba kötöttem a hajam, bedobtam a mobilt a táskámba és máris lefelé igyekeztem. Ahogy odaléptem Garretthez, rögtön magához húzott egy csókra. – Jó reggelt – mosolyodott el vidáman.

- Neked is – préseltem ki magamból valami mosolyfélét én is. Az úton a szálloda felé Garrett érdeklődött a tegnap estéről, én pedig szűkszavúan feleltem. Emlékeztettem magam, hogy szólnom kell majd Ashley-nek, nehogy véletlenül bármit is kikotyogjon Garrett előtt Robról. Az aztán szép is lenne.

Mikor beléptünk a munkahelyemre, nem a szokásos hétfő reggeli, nyugis környezet fogadott. A személyzet fel-alá rohangált. Mikor Martin meglátott minket, megkönnyebbülten felsóhajtott és odasietett hozzánk. – Fiam, menj hátra, mindjárt ott leszek én is – szólt Garrettnek feszülten.

- Ööh… rendben – válaszolt ő bizonytalanul. – Minden rendben van itt?

A főnököm csak legyintett és elhessegette a fiát. – Kész őrültek háza van ma itt, Kristen! – fordult felém. – Valami nagymenő fejes az éjszaka közepén találta ki, hogy áthelyezteti a cége mai tárgyalását az Astoriából ide. Pont ide!

Martin úgy nézett ki, mint akinek mindjárt szétrobban a feje az idegességtől. Meg is tudtam érteni, a befolyásos emberek nem éppen ide rendezik a tárgyalásaikat. És pláne nem az előző éjszaka közepén változtatják meg a helyszínt. Valahogy sejtettem, hogy ebből számomra sem sülhet ki jó. Martin kifújta a levegőt, majd újra megszólalt. – A lényeg, hogy az emberünk két napig marad a hotelben. Addig is nagyon fontos, hogy mindenben a rendelkezésére kell állnod, Kristen. Ha füttyent, te ugrasz! Sajnálom, hogy ez van. Fogalmam sincs miféle gazdag seggfej lehet, de tesszük neki a szépet és kész.

Hát ez remek… nem elég, hogy az életkedvem valahol a nulla körül volt, a következő két napban valami beképzelt vénembernek kell pattognom.

- Úgy lesz – bólintottam megértően, mire ő elmosolyodott és hátra ment. Én a jól megszokott pulthoz vettem az irányt, ahol Chloe fülig érő mosollyal köszöntött. Ő is nagyjából akkor kezdett el itt dolgozni, mikor én. Kedves kisugárzású, szőke lány volt, az életvidámságával mindig Ashre emlékeztetett. – Mi ez a fülig érő vigyor? – kérdeztem gyanakodva.

- Az a pletyka járja, hogy a pasi egy igazi szexisten – kacsintott rám vidáman. Nem tudtam nem elmosolyodni.

- Csak azt ne mondd, hogy valami nyolcvan éves az – röhögtem a saját kis tréfámon.

- Azt mondják fiatal – vont vállat Chloe. – Ahh, képzeld el milyen jó lenne leakasztani egy pénzes ürgét. Aki ráadásul még dögös is.

Én csak mosolyogva csóváltam a fejem kolléganőm ábrándos szavain. Nagyjából fél óra múlva Garrett újra megjelent, úgy tűnik az apjával megbeszéltek mindent, amit akartak. Odalépett hozzám és egyik karját körém fonta. – Akkor áll még a ma este?

- Hát persze – feleltem. Legszívesebben inkább kialudtam volna magam holnapra, de mostanság eléggé elhanyagoltam Garrettet. Kijárt neki ennyi. – Mi lesz a program?

- Nem is tudom. Elmehetünk valahova vacsorázni, aztán… - Nem folytatta a mondatot, de éreztem, ahogy keze egyre feljebb csúszik rajtam. Elkaptam, mielőtt még túlságosan eltévedt volna.

- Hé, a munkahelyemen vagyunk – kuncogtam.

- Értettem – vigyorodott el, majd ajkai hosszú csókban tapadtak össze az enyémekkel. Miután elment, szórakozottan tekintettem az órára, amelynek mutatója a nyolcashoz közeledett. Ez azt jelentette, hogy hamarosan megérkezik a pasas akitől úgy rettegnek. Ki lehet az a fickó, aki ennyire fontos?

Engem mindenesetre nem érdekelt az egész, csak végezni akartam a munkámat és túllenni ezen a két húzós napon. Épp ezért fel sem néztem, tudtam, hogy még van időm és addig inkább belefeledkeztem egy könyvbe. Aztán elém állt valaki és megszólalt bársonyos hangján.

- Szeretnék bejelentkezni. – Felpillantottam, és csak elképzelni tudtam, hogyan nézhetett ki a reakcióm kívülről. Az állam nagyjából a padlón koppant, a kezemben tartott könyv pedig úgyszintén. A jól megjegyzett gunyoros félmosollyal találtam szemben magam.

- Aztaku… - hadartam el majdnem egy káromkodást egy szóban. – Rob? – kérdeztem, mintha el sem hinném, hogy ő áll előttem. És valóban nehezemre esett.

- Helló, Kristen – köszönt még gúnyosabb mosollyal. Esküszöm, mintha mindenkit lenézne… talán az arcához tapadt ez a kicseszett térdremegtető mosoly, vagy mi? – Örülök, hogy újra találkozunk.

- Mit keresel itt? – kérdeztem kissé talán faragatlanul, de ő csak higgadtan mosolygott.

- Tárgyalni jöttem, természetesen – közölte olyan hangnemben, mintha ő minden nap ide járna tárgyalgatni. – Holnap estig maradok.

Te jó ég. Rob lenne az érkező befolyásos üzletember? Aki valamilyen okból áthelyeztette a mai programját ide. Ráadásul az tegnap éjszaka, miután megtudta, hogy itt dolgozok. Ezt én nem értem… Csak bámultam szürkéskék szemeibe, mintha azt várnám, hogy onnan kiolvashatom a válaszokat. Miért van rám egy idegen ekkora hatással, és miért kell vele még itt is összeakadnom? Végül nem kérdeztem semmit, talán csak kinevetne, amiért ilyeneken gondolkodom. Odaadtam neki a lakosztálya kulcsaként szolgáló kártyát, ő pedig egy utolsó kifürkészhetetlen pillantást vetett rám, majd beszállt a liftbe és felment.

- Te ismered? – kérdezte Chloe, aki úgy nézett rám, mintha az előbb épp Jézus jelentkezett volna be és haverkodtam volna vele egy kicsit. Eddig ő is csak döbbenten és leesett állal szemlélte a lezajlott jelenetet.

- Ja, ő Rob – rántottam meg a vállam.

- Rob? Rob??? Ő Robert Pattinson, New York egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú embere! És a neveden szólított!

Ránéztem Chloe-ra, ő pedig kérdőn tekintett vissza rám. Felsóhajtottam. Magyarázatot várt. – Jól van, na. Tegnap elkísértem Ashley-t egy hülye jótékonysági vacsorára és ő is ott volt. Táncoltunk, beszéltünk egy kicsit aztán hazavitt. Ennyi a történet.

- Táncoltatok?? Te jó ég! – sikoltott fel Chloe, én pedig nem győztem lepisszegni. Olyan volt, mint aki rohamot készül kapni. – Nem merem elhinni, hogy hozzáértél Robert Pattinsonhoz. És beültél a kocsijába is!

- Tudom, én is alig hiszem el, mivel anyukám arra tanított, hogy ne üljek idegenek kocsijába – jegyeztem meg epésen.

- Egyébként azt olvastam az egyik magazinban, hogy valami modell a csaja – csicsergett tovább túlságosan is lelkes kolléganőm.

- Cöhh… jellemző – horkantam fel. Az ilyenek mindig üresfejű, anorexiás csajokat döngetnek. Ő miért lenne más?

Kilenckor kezdődött a tárgyalásuk a hotel egyik földszinti termében. Szerencsére Martin nem engem küldött, hogy menjek kávét felszolgálgatni nekik, hanem Chloe-t. Belőlem valami olyasmit váltott ki Rob, amitől nem voltam benne biztos, hogy akarom-e látni őt. Ráadásul a munkámra sem tudtam figyelni, mert minden egyes percben ő járt a fejemben. Néha emlékeztetnem kellett magam, hogy nekem barátom van.

Kezdtem azt hinni, hogy simán meg fogom úszni ezt a két napot és Rob tényleg valami komolyabb dolog miatt rakta át ide a tárgyalást. Hiszen ő maga mondta tegnap, hogy ez egy kellemes hotel, talán a dolognak semmi köze hozzám. Egyszerre éreztem magam megkönnyebbültnek és csalódottnak ettől a verziótól. Aztán dél körül Chloe vette fel a pultban a telefont és miután letette rám vigyorgott.

- Az überszexi pasi akivel tegnap táncikáltál, látni akar. Csakis téged. A szobájában – kacsintott.

Gyanútlanul és kicsit félve mentem fel az Affinia legdrágább lakosztályába, nem tudva, hogy mire számítsak. Mikor beléptem az ajtón, Rob éppen a telefonált. Én megálltam és türelmesen megvártam, hogy befejezze, miközben összefontam kezeimet a hátam mögött.

- Áh, Kristen! – pillantott rám, miután ledobta az ágyra a mobilját. – El kéne faxolni néhány dokumentumot, ott vannak az asztalon, rajta van a szám is.

- Rendben – bólintottam kötelességtudóan és az asztalhoz léptem. Ekkor azonban megéreztem mellkasát a hátamnál.

- Kérlek – tette hozzá a fülembe suttogva. Nyeltem egy nagyot és próbáltam figyelmen kívül hagyni a bizsergést, ami elárasztotta minden porcikámat. A jobbik felem ellökte volna őt magától, de a rosszabbik még többet akart és legszívesebben hozzásimult volna a mellkasához. Megfordultam, arra számítva, hogy így könnyedén elsétálhatok mellőle, de ehelyett ő elállta az utamat.

- Ha ennyire sürgős, talán jobb lenne, ha kiengednél – próbáltam erélyesen felszólalni, de ő csak mosolygott rajtam. Annyira közel volt hozzám, hogy éreztem a köztünk vibráló forróságot.

- Annyira azért nem sürgős – felelte, majd úgy fürkészte az arcom, mintha valami megfejthetetlen rejtély volnék.

- Tudod… nem kéne ilyen bizalmas közelségbe kerülnöd minden nővel. Úgy hallottam, hogy valami modellel jársz – böktem ki hirtelen jött bátorsággal. Úgy éreztem, meg kell tudnom, hogy ez igaz-e. Pedig tisztában voltam vele, hogy semmi közöm hozzá, és nem kéne, hogy érdekeljen.

Rob láthatóan nagyon is meglepődött. – Nem hittem volna, hogy szennylapokat olvasgatsz – jegyezte meg összevont szemöldökkel.

- Nem is – húztam fel az orrom gőgösen. – Az egyik barátnőm mondta. Valami okból teljesen beléd van zúgva.

Rob erre felnevetett. Láttam én őt már nevetni egyáltalán? Fogalmam sincs, de határozottan legalább olyan szexi volt, mint a szokásos mosolya. – Szóval belém zúgott, mi? Remélem mások is követik a példáját – nézett rám jelentőségteljesen, miközben megnyalta ajkait. Nem tudom, hogy szándékosan csinálta-e, vagy észre sem vette, de nekem azért volt közben egy mini infarktusom. Lehetséges, hogy valakinek minden egyes mozdulata ilyen kábító legyen?

- Mennem kell – nyögtem ki, majd végre kikerültem a bűvköréből. – Tehetek esetleg még valamit? – kérdeztem meg jó munkaerőhöz méltón.

Meglepetésemre Rob újból felnevetett. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem sokszor csinálja. – Óh Kristen, annyi mindent tehetnél. De egyelőre ennyi lesz, köszönöm.

Kurtán bólintottam, majd kiiszkoltam a szobából. A szívem hevesebbeket dobbantott, akárhányszor lejátszódott a fejemben, ahogy kimondja a nevem. Kristen. Még sosem tűnt ennyire szépnek a nevem. Álmodozva ballagtam vissza a pulthoz, Chloe pedig csak somolygott rajtam és nem kérdezősködött. Egészen estig a szobában lejátszódó jelenet részletei jártak a fejemben. Több hívást szerencsére azóta nem kaptam tőle.

Hazafelé a metrón próbáltam kiűzni őt a gondolataimból és próbáltam a ma estére koncentrálni, amit Garrettel töltök. Pedig nem sok kedvem volt hozzá. Sőt, mostanában azért hanyagoltam őt, mert egyáltalán semmihez nem volt kedvem vele. Hogy akkor miért nem szakítok vele? Hát ez jó kérdés. Az elején még azt hittem, hogy megszerethetem, de most, két évvel később, már kezdem elhinni, hogy erre nincs esély. De mégis, ebben a két évben része volt az életemnek és ha nem is vagyok belé szerelmes, kötődöm hozzá. Sőt, hűséggel tartozom neki, épp ezért nem kéne Robra gondolnom.

Mikor beléptem a lakásba, Ashley felkapta a tekintetét a magazinról amit éppen olvasott. Észrevette furcsa hangulatomat, ezért a kanapéra parancsolt és kifaggatott. Én pedig vonakodva elmondtam neki a ma történteket. Ő türelmesen hallgatott, és próbálta visszafogni, hogy kiüljenek arcára a reakciói. Mikor befejeztem, ő homlokráncolva kutatta az arcom.

- Kris… te mégis mit érzel a közelében? – puhatolózott óvatosan. – Mármint az egyértelmű, hogy ő rád van kattanva.

- Azt erősen kétlem – feleltem őszintén. – Szerintem ő csak játszadozni akar valakivel. Ismeri a saját hatását az emberekre és szépen ki is használja.

Ash elgondolkodott, komolyan megfontolva amit mondtam. – Hát nem is tudom – húzta el a száját. – Mindenesetre vigyázz vele, Kris.

- Tudom-tudom – sóhajtottam fáradtan. – Mennem kell elkészülni, Garrett nemsokára értem jön.

Sietősen lezuhanyoztam és átöltöztem, ezúttal csak egy szolid nadrág-szexi felső szerelésbe. Kiengedtem a hajam, beletúrtam néhányszor, és a tükör elé állva megállapítottam, hogy nem is olyan rossz. Mikor kiléptem a szobámból, Garrett az ajtónál állt és Ashley-vel beszélgetett. Elmosolyodott, mikor meglátott. – Mehetünk? – kérdezte.

- Persze – bólintottam, majd kifelé menet Ash jó szórakozást kívánt nekünk.

- Milyen volt a napod? – érdeklődött Garrett, mikor már a kocsiban ültünk és elindultunk. – Nagyon szörnyű az a fickó?

Egy pillanatra megállt a lélegzetem. – Semmi különös, nem olyan vészes – feleltem semlegesnek szánt hangon, és emlékeztettem magam, hogy Garrett csak csevegni próbált, nem pedig inkvizíciót tart. Szerencsére hamar megérkeztünk. A cél a Twenty One Club földszinti étterme volt.

Én csak egy salátát rendeltem, mivel nem igazán voltam éhes. Pedig visszagondolva csak egy joghurtot ettem egész nap. Vacsora közben békésen elbeszélgettünk mindenféléről. Úgy éreztem magam, mintha két idegen ülne egymással szemben és udvariasságból csevegnének olyan idiótaságokról, mint az időjárás. Szinte már nevetséges volt az egész.

- Figyelj csak, Kris… - szólalt meg egyszer csak Garrett, komolyabb hangot megütve. – Gondolkodtál azon, amit múlt héten mondtam?

Hirtelen minden tagom lezsibbadt. Sarokba szorítva éreztem magam. – Mondtam, hogy én erre még nem vagyok felkészülve – motyogtam haragosan a salátámat bámulva.

- Ugyan, cica. Ez még csak összeköltözés, már együtt vagyunk két éve, épp elég érettek vagyunk hozzá, nem gondolod? – erősködött tovább.

- Garrett! Megmondtam, hogy én még nem szeretnék összeköltözni, nem érted? – emeltem fel a hangom.

- Jól van, na – mosolyodott el békítően. – Csak egy ötlet volt, természetesen van még időnk rá bőven.

A kedvem még rosszabb lett és tüntetőleg meg sem mukkantam a továbbiakban. Aztán egyszer csak pittyegett egyet a mobilom. Garrettre pillantottam, hogy bánja-e, ha megnézem. Ő csak mosolyogva jelezte, hogy nyugodtan. Egy üzenetem érkezett. Elállt a lélegzetem, mikor megláttam a küldő nevét.

Drága Kristen!
Sajnálom, hogy az esti órákban zavarlak, munkaidőn kívül, de nagy szükségem lenne a segítségedre valamiben. Tudod, hol találsz.
Rob

Nagy levegőt vettem, miközben ezer gondolat kavargott a fejemben. Honnan tudja a számom? Mit akar tőlem éppen ilyenkor? Tudtam, hogy nem kötelességem elmenni hozzá. A kíváncsiságom mégsem engedte, hogy kihagyjam ezt az alkalmat.