24. fejezet

Tudom, tudom... magam is alig hiszem el, de végre elkészültem. :D Nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok velem. Tudom, hogy legtöbbször egy hárpiának tűnök, aki csak kommenteket akar, de higgyétek el, nem így van ám, sokat jelent minden vélemény amit tőletek kapok. :) Szóval íme itt van az új rész, és ezután még három lesz, tehát közeledünk a végéhez. Remélem tetszeni fog. :)
Abellana

(Kristen)

Mikor rávettem magam, hogy belépjek az épületbe, a többiek már ott ültek a mi kis közös asztalunknál. Andrew és Jessica mosolyogva köszöntöttek, viszont Dan kerülte a tekintetem. Felsóhajtottam. Szóval ez egy nehéz menet lesz…

- Beszélhetnék veled? – kérdeztem tőle.

- Erre semmi szükség – rázta meg a fejét. – Nincs közöm a döntéseidhez, Kristen.

Jessék próbáltak úgy tenni, mintha nem is hallanának minket, de láttam rajtuk, hogy össze vannak zavarodva.

- Kérlek – sóhajtottam. Dan végre felnézett rám, és morcos képpel ugyan, de felállt és arrébb jött velem, hogy kettesben tudjunk beszélni. – Figyelj… jó barátom lettél mostanában, ezért értékelem, hogy aggódsz és most nyilván dühös is lehetsz, mert hát azok után ami a menyasszonyoddal történt…

- Megmondtam, Kristen. Azt csinálsz amit akarsz – vont vállat, én pedig meglepetten hőköltem hátra a hirtelen jött nyers modorától.

- Én csak… szeretném, ha barátok maradnánk – motyogtam bizonytalanul.

Dan gúnyosan felnevetett. – Hát hogyne. De előre szólok, hogy nem én foglak vigasztalni, mikor az első adandó alkalommal megdugja valaki másnak a feleségét – vágta hozzám keményen a szavakat, majd egyszerűen csak faképnél hagyott.

A délelőtt további része nyilvánvalóan elég kínosan telt. Én és Dan morcos képpel gubbasztottunk egymás mellett, fél óra után pedig Jessica és Andrew már meg sem próbálták enyhíteni a hangulatot. Nem hibáztattam őket…

Hatalmas megkönnyebbülésként ért, mikor elérkezett az ebédszünet és Jessicával elugrottunk az egyik közeli kis étterembe. Egész végig nézett rám a kíváncsi bociszemeivel, de nem akartam erről beszélni. Persze ő ettől még nem adta fel a bámulást.

- Mi van? – sóhajtottam.

- Muszáj elmesélned, mi történt. Talán történt valami köztetek és rosszul sült el a dolog, vagy…

- Jesszusom, dehogy! – tiltakoztam. – Egészen másról van szó.

- Akkor bökd ki – követelte Jessica.

- Oké, szóval… ugye tudod, hogy Dan egyszer majdnem megnősült? – kérdeztem.

- Igen – bólintott. – De csak annyit mondott, hogy a dolgok nem alakultak jól és lefújta az esküvőt.

- Nos… Dan menyasszonya az esküvőjük előtti napon lefeküdt egy másik férfival – mondtam. Jessica szeme elkerekedett és döbbenetében a szája elé kapta mindkét kezét. – Én pedig… szerelmes vagyok abba a másik férfiba.

- Hogy micsoda? – kiáltott fel meglepetten.

- Ssssh! – csitítottam. – Jól hallottad. Dan meglátott minket ma reggel az épület előtt csókolózni és természetesen tök pipa lett. És sajnos meg is tudom érteni a helyzetét.

- Hát igen, ez szörnyű lehet neki, különösen mivel annyira oda van érted és…

- Várj, mi van? – szakítottam félbe. – Mi az, hogy oda van értem? Megőrültél, Jess?

Kedvenc kolléganőm arcán egy pillanatra pánik suhant át. Látszott rajta, hogy sok dolgot akar mondani, de nem tudja igazán, hogy melyiket mondja először. Végül egy elég rossz utat választott. – Most komolyan Kris, vak vagy? – törtek elő belőle a szavak. – Azóta bír téged, hogy összeraktak minket együtt dolgozni, de persze most már meg tudom érteni, hogy miért nem lépett az ügyben. Nem tehet jót senki egójának, ha megcsalják.

Nem feleltem semmit, és az ebéd hátralévő részében sem szóltam. Inkább Jessica szavait emésztgettem. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne erről az egészről gondolnom. Végre boldog vagyok Robbal, nem lehetne minden egyszerűen csak ilyen könnyű? Naná, hogy nem…

(Rob)

Mikor munka után elmentem Kristenért, úgy omlott a karjaimba, mintha az valami hatalmas megkönnyebbülés lenne. – Rossz napod volt? – simítottam végig az arcán.

- Csak vigyél haza és tegyél róla, hogy minden más kimenjen a fejemből – kérte.

- Ezer örömmel – feleltem enyhén perverz mosollyal, és az agyamban máris gondosan eltervezgettem, hogyan fogok vele ma este minden gondot elfeledtetni. De a gondolataim elterelődtek, mikor a szemem sarkából megláttam egy fickót. Csak egy pillanatra nézett ránk, egészen pontosan a karjaimban lévő nőre, de a tekintete ellenséges volt.

Kristen is észrevette, és csüggedten megrázta a fejét, mint mikor valaki egy rossz gondolatot akar eltüntetni.

- Mégis ki a fene ez a srác? – követeltem választ.

- Nem fontos – sóhajtott Kristen szomorúan, mire megfogtam az állát és felemeltem, hogy a szemembe nézzen.

- Nekem úgy tűnik, hogy épp elég fontos – mondtam. Kristen szinte könyörögve nézett rám, hogy dobjam végre a témát. Felsóhajtottam és én is egy pillantással tudattam vele, hogy egyelőre hagyjuk, de nem fogom ennyiben hagyni.

Az út hazafelé elég csendesen telt, mivel mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Az ember azt hinné, hogy akkor jön el a boldog befejezés, mikor két ember egymásra talál. De a dolgok nem voltak ennyire egyszerűek. Láthatóan még mindig nem tudunk megnyílni egymásnak teljesen. És valahogy úgy sejtem, hogy még több vihar jön majd, mikor az apám megtudja, hogy otthagyom a cégét. Ő sokkal rosszabb, mint én. Meg fogja találni a módját, hogy bosszút álljon, és nem fog válogatni az eszközök közt.

Mikor megérkeztünk a lakásomra, Kristen döbbenten nézett körbe. – Öö, na igen… bocs a felfordulásért – nyögtem ki. Miután összevesztünk és ő elment, gyakorlatilag dührohamot kaptam, ezért hevert most minden bútor szanaszét. Az alkohol odaszáradt a padlóra, és még mindig láttam néhány üvegszilánkot, pedig azokat megpróbáltam felszedni.

- Mi történt itt? – kérdezte, de tisztában voltam vele, hogy igazából tudja a választ. Nem akartam hangosan is kimondani, ezért csak vállat vontam. – Hol van Patty?

- Feldühítettem – sóhajtottam. – Nem vagyok rá valami büszke. Elment pár napra meglátogatni a lányát, mert már nem bírt elviselni.

Kristen közelebb lépett hozzám és átkarolt, miközben fejét a mellkasomba fúrta. Olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogy csak tudtam. Nem hagyhatom, hogy még egyszer elmenjen. Gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait, és tudtam, hogy eljött az igazság pillanata.

- Akit a munkahelyemnél láttál az az egyik kollégám, Dan – mondta. Az ezután következő szavaira azonban nem számítottam. – És azért haragszik rám, mert lefeküdtél a menyasszonyával.

Olyan halkan mondta a szavakat, hogy kellett egy pillanat, mire felfogtam. Döbbenten hátráltam Kristentől pár lépést, ő pedig készségesen hagyta. – Hogy… hogy mondtad? – dadogtam.

- Azt mondta nagyjából két éve történt. Az esküvőjük előtti napon. A menyasszonya megcsalta őt. Veled.

- Nem, nem, az lehetetlen… - tiltakozott az agyam rögtön. Sok nővel voltam, ez igaz. Na de… - Ez nem lehet! Feleséggel vagy menyasszonnyal soha nem kezdtem.

Kristen kételkedve húzta fel egyik szemöldökét.

- Komolyan mondom, Kristen! Mindig is tisztában voltam vele, hogy ha bármi ilyesmi kiderülne rólam, az nagyon rossz fényt vethet rám üzleti szempontból is.

- Nézd, én nem tudok semmit az ügyről, de Dan száz százalékig biztosra tudja, hogy te voltál az – mondta. – Nem ez lenne az első alkalom, hogy valaki leveszi a gyűrűjét egy estére és azt hazudja, hogy egyedülálló.

Nem is figyeltem már Kristen szavaira, csak az járt az eszemben, hogy máris elbuktam. Két napja megfogadtam, hogy történjen bármi, ki fogom engesztelni minden eddigiért és soha többé nem bánom meg. Erre most a múltam visszaüt, és ilyen szörnyű helyzetbe hozza őt. – Úgy sajnálom – motyogtam, arcomat a kezeimbe temetve.

- Nem számít – felelte Kristen, mire felkaptam a fejem.

- Ezt meg… mi az, hogy nem számít? Már hogy ne számítana? – kérdeztem értetlenül. – El sem hiszem, hogy ilyen megalázó helyzetbe hoztalak.

- Rob, már jó pár napja tudok erről és elfogadtam – vont vállat. – Tudom, hogy ki voltál régebben, de azt is tudom, hogy próbálsz változni. Most, hogy ki fogsz szállni az apád cégéből, fontos dolgok történnek az életedben. És én itt vagyok, hogy támogassalak.

Utolsó szavai közben Kristen közelebb jött hozzám és két keze közé fogta az arcomat. Megszoktam, hogy amióta csak élek, nem számíthatok senkire sem igazán. Az apámnak csak a saját érdekei számítottak, Victoria bálványként imádta, az anyámat és Lizzy-t pedig már annyira tönkretette, hogy ők maguk is támogatásra szorulnak. Erre betoppan ez a nő az életembe, elviseli az összes hülyeségemet, eljön velem Londonba mikor szükségem van rá, és mindennek ellenére még mindig itt van és mellettem áll mindenben. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki őt, de nem fogom elengedni, ahhoz túlságosan önző vagyok.

Magamhoz húztam, hogy lágy csókot nyomjak puha ajkaira, amit ő örömmel viszonzott. Lehetséges napról napra egyre jobban beleszeretni valakibe? Mert azt hiszem velem ez történik. Ijesztő volt beismerni magamnak, de nem annyira, mint az ő hiányának a gondolata. Bármi fog is történni a jövőben, kiélvezek minden egyes vele töltött percet.

Édes csókunk közben még közelebb vontam magamhoz a testét és a konyhapultig hátráltam vele, hogy aztán felültessem rá. Ha Patty megtudná, milyen piszkos dolgot tervezek művelni az ő kis birodalmában most, élve megnyúzna. Úgy tűnt, Kristent nem is érdekelhetné kevésbé a helyszín, kezei ugyanis lelkesen kezdték lehámozni rólam a ruhadarabokat, így hát én is hasonlóan cselekedtem. De a türelmetlenségünk ellenére mindketten tudtuk, hogy ez nem csak a vágyakról szól. Ez most az a „szeretlek és szükségem van rád” fajta szex.

Mikor már mindkettőnk testét csak az alsóneműk takarták, finom csókokkal borítottam be minden elérhető felületet a bőrén, miközben egyik kezem becsúsztattam a sötétkék csipke alá és ujjaim rátaláltak legérzékenyebb pontjára. Mosolyogva hallgattam Kristen kétségbeesett nyöszörgését, míg másik kezem rátalált a fentebb elhelyezkedő tökéletes halmok egyikére és az ajkát elhagyó sóhajok hangosabbak lettek, ahogy befúrtam ujjaimat a forró nedvességbe.

A szemébe néztem és az eddig melleit becézgető kezemmel megfogtam az arcát, hogy viszonozza a pillantásom. Nem voltam az a fajta ember, aki csak úgy könnyedén megvallja az érzéseit bármelyik pillanatban, de abból, ahogyan rá néztem, kétsége sem lehetett az érzelmeim felől. Ajkaink forró csókban találtak egymásra és nem sokkal később megéreztem, ahogy Kristen megfeszül majd elernyed az ujjaim körül.

Szép lassan lehúztam róla az utolsó ruhadarabot, majd én is kibújtam a sajátomból és magamra húztam a testét. Mindkettőnkből jóleső sóhajok törtek elő, ahogy elkezdtem benne mozogni. Egyikünknek sem volt most türelme a lassú tempóhoz, de kiélveztük az időnket érzéki simogatásokkal és szerelmes csókokkal. És tudtam, hogy ezek után jöhet bármi, együtt megoldjuk. Mert rájöttem, hogy nem napról napra szeretem jobban Kristent. Sokkal inkább percről percre.

(Kristen)

Még néhány felejthetetlen szeretkezéssel később – immáron az ágyban – kimerülve próbáltuk magunkat átadni az álomnak. Vagyis leginkább én, Rob ugyanis már édesen szuszogott mellettem, én meg fülig érő mosollyal figyeltem az arcát, mint valami betegesen rajongó iskoláslány. Már épp kezdtem volna álomba merülni, mikor meghallottam a telefonom rezgését. Gyorsan kiosontam a hálószobából és hunyorogva néztem a világító kijelzőre. Az ott található név pedig eléggé meglepett.

- Halló? – szóltam bele a telefonba.

- Kristen… kérnem kell tőled egy szívességet – hallottam meg Lizzy szipogását.

- Liz, mi történt? Bajod esett? – kérdeztem rögtön aggódva.

- Valami nagyon rosszba keveredtem, nem tudom elmagyarázni, de nem mondhatom el Robnak, gyere el értem, kérlek – sírta.

- De hát hol vagy?

- Philadelphiában – felelte Lizzy, mire elakadt bennem a levegő. Az két órányira van innen autóval. És mégis hogyan mehetnék el érte Rob tudta nélkül?

- Nem tudom, hogyan…

- Kérlek – szakított félbe szívszaggató sírással, mire felsóhajtottam.

- Jól van, ott leszek amint tudok, küldd el nekem a címet – mondtam.

- Köszönöm – hálálkodott Rob nővére még mindig elég zaklatottan, és amint letettem, máris egy régóta nem használt számot kerestem meg a mobilomban. Ha mindennek vége lesz, Rob mérhetetlenül ki lesz rám akadva. De nagyon úgy hangzott, hogy Liz komoly bajban van. És csak egy emberre tudtam gondolni, aki anélkül segíthet, hogy bárki megtudná.

Remegő kézzel nyomtam meg a hívógombot, és a szívem vadul kalapált, ahogy a mobilja kicsöngött. Egyszer, kétszer, háromszor… és semmi. Már éppen le akartam tenni, mikor az álmos hang beleszólt a telefonba. Kifújtam a levegőt és megszólaltam.

- Garrett, én vagyok az. Szükségem van a segítségedre.

Mindenféle

Sziasztok! :)

Mivel már két hete nem igen hallattam magamról (a chatet leszámítva) úgy gondoltam itt az ideje, hogy írjak egy kicsit a friss állapotáról. Kb a feléig van csak meg, de minden nap próbálkozok írni legalább egy kicsit. Sajnálom, hogy ilyen lassan megy, de eldöntöttem, hogy ezentúl nem szeretnék valami összecsapott részt kiadni a kezemből. Ezért is van az, hogy mostantól nem csütörtökönként lesz a friss, hanem amikor éppen kész.

A másik dolog: nem titok, hogy már csak befejezni akarom ezt a történetet, nem pedig tovább húzni. Kb még öt rész lesz hátra, talán eggyel több vagy kevesebb, még nem tudom. Persze ahogy azt sejtettétek már, lesz még bonyodalom, de nem onnan, ahonnan várnátok ;)

Ahogy írtam próbálok sietni, remélhetőleg hamarosan sikerül felraknom. Köszönöm azoknak, akik még várják. :) Azt hiszem ennyi is lenne, remélem eddig jól telik az évetek! :D

Abellana

24. fejezet - részlet

Először is nagyon boldog karácsonyt mindenkinek! :) Végre sikerült rávennem magam, hogy írjak egy kicsit, ebből született meg ez a rövid részlet. Hogy mikor lesz friss azt még nem tudom, de az biztos, hogy ezentúl nem csütörtökönként lesz, hanem össze-vissza ahogy éppen jön. Köszönöm amiket az előző bejegyzéshez írtatok, némelyik nagyon jól esett :)
Abellana

Mikor rávettem magam, hogy belépjek az épületbe, a többiek már ott ültek a mi kis közös asztalunknál. Andrew és Jessica mosolyogva köszöntöttek, viszont Dan kerülte a tekintetem. Felsóhajtottam. Szóval ez egy nehéz menet lesz…

- Beszélhetnék veled? – kérdeztem tőle.

- Erre semmi szükség – rázta meg a fejét. – Nincs közöm a döntéseidhez, Kristen.

Jessék próbáltak úgy tenni, mintha nem is hallanának minket, de láttam rajtuk, hogy össze vannak zavarodva.

- Kérlek – sóhajtottam. Dan végre felnézett rám, és morcos képpel ugyan, de felállt és arrébb jött velem, hogy kettesben tudjunk beszélni. – Figyelj… jó barátom lettél mostanában, ezért értékelem, hogy aggódsz és most nyilván dühös is lehetsz, mert hát azok után ami a menyasszonyoddal történt…

- Megmondtam, Kristen. Azt csinálsz amit akarsz – vont vállat, én pedig meglepetten hőköltem hátra a hirtelen jött nyers modorától.

- Én csak… szeretném, ha barátok maradnánk – motyogtam bizonytalanul.

Dan gúnyosan felnevetett. – Hát hogyne. De előre szólok, hogy nem én foglak vigasztalni, mikor az első adandó alkalommal megdugja valaki másnak a feleségét – vágta hozzám keményen a szavakat, majd egyszerűen csak faképnél hagyott.

Kis szünet

Úgy döntöttem, hogy egy ideig szüneteltetem az írást. Inkább kínlódás már ahelyett, hogy szívesen csinálnám, és ez meg is látszik a történeten. Nem titok, hogy össze-vissza szenvedek vele, ezért is akarom minél hamarabb befejezni, és szerintem nem is fog hiányozni sok embernek, ez pedig nem valami motiváló. A szünet pedig azért csak kis szünet, mert nem fog hónapokig tartani, nem akarom azt csinálni mint más blogok, és semmiképpen sem fogom félbehagyni. Most időt szánok arra, hogy kitaláljam mi mindent akarok még leírni és mindezt hány fejezetben. Nem tudom, hogy még az év vége előtt visszatérek-e, de tényleg nem akarom sokáig húzni ezt a szünetet.

Abellana

23. fejezet

Újra csütörtök! :)
Köszönöm az előző részhez érkezett véleményeket, örülök, hogy egyre többen írtok. Bár sajnos állandó kommentezőket is vesztettem, de hát így jártam... :D Nem tetszhet mindenkinek. Azért mégis örülök, ha a többségeteknek tetszik, remélem ez így is marad ;) Be kell vallanom, hogy ezt eléggé összecsaptam, mert ahogy a chatben is írtam, tegnap közbejött valami, márpedig akkor szándékoztam megírni a fejezet második felét. Úgyhogy nem is lett valami jó, de jövő héten próbálkozok valami jobbat összehozni.
Abellana

(Kristen)

Legszívesebben a karjába vetettem volna magam, szomjazóként könyörögtem volna a csókjaiért és azt suttogtam volna, hogy nem érdekel. Nem érdekel mi történt, a lényeg, hogy most itt van velem. Megdöbbentett, hogy rá is ennyire hatott a veszekedésünk. Szemei alatt mély karikák húzódtak, és valahogy éreztem, hogy ma már ivott. Habár szerintem most nem volt részeg.

- Nem gondoltam, hogy idejössz – mondtam halkan.

- Nem gondoltam, hogy egyáltalán akarsz még látni – vallotta be keserű félmosollyal.

- Hát persze, hogy akarlak – vágtam rá kicsit talán túl gyorsan. Rob mosolya ettől kissé vidámabb lett, én pedig ráébredtem, hogy itt álldogálunk az ajtó mellett. – Ha gondolod, gyere be – mutattam a szobám felé.

Rob bólintott, úgyhogy bevezettem a szobámba és becsuktam az ajtót magunk mögött. Kicsit már kezdtem szégyellni, hogy nem takarítottam össze a héten. Meg az azelőttin sem. De úgy tűnt, őt nem zavarja a dolog. Végignézett a helyiségen és mintha újra elmosolyodott volna.

- Ma délután Tom nálam járt. Szépen kiosztottad – tette hozzá már majdnem nevetve. – De azért valamiért hálás vagyok neki. Kirángatott az ivászatból és emlékeztetett, hogy mit veszíthetek.

- Miért, mit veszíthetsz? – néztem rá nyílt kíváncsisággal. Ekkor ő is a szemembe nézett végre és odalépett ahol én álltam még mindig az ajtónak dőlve. Egyik keze lassan felnyúlt és elsimított egy tincset a hajamból.

- Elveszíthetem az első nőt, akibe beleszerettem – mormolta, miközben megsimogatta az arcomat. Szorosan lehunytam a szemem és próbáltam elhinni, hogy ez a valóság. – Nagy hiba volt, hogy sokáig nem vettem tudomást arról, hogy többet jelentesz nekem. Ráadásul borzasztó dolgokat mondtam legutóbb.

- Akárcsak én – motyogtam. Rob felemelte az állam, hogy ránézzek és elmosolyodott.

- Akkor megegyezhetünk abban, hogy teljes egészében elfelejtjük azt az éjszakát és megpróbálunk normális, felnőtt emberek módjára viselkedni egymással? – kérdezte.

Felsóhajtottam és próbáltam racionálisan gondolkodni. Megfogtam Rob kezét, ami még mindig az arcomon volt, és a szemébe néztem. – Tudod, hogy nem csak ez a gond – suttogtam.

- Ugyan mi más gond lenne? – csattant fel türelmetlenül. Nyilván nem számított rá, hogy akadékoskodni fogok.

- Nos… az apádnak igaza volt – feleltem, mire Rob tekintete kissé elsötétült. – Túl nagy a különbség köztünk, ez mindenkinek nyilvánvaló. Te gazdag és ismert vagy itt New Yorkban, én meg csak…

- Kristen! – szakított félbe. – Az apámnak nincs igaza semmiben. Reménykedtem benne, hogy nem hallottad a vitánkat, de gondolom most már nem tagadhatom. Viszont egyáltalán nem érdekel, hogy mit mond, nem szólhat bele az életembe.

- Valójában nagyon is beleszólhat, és ezt te is tudod – néztem rá gúnyosan.

Rob kicsit ellépett tőlem, hogy jobban rám nézhessen, és hirtelen széles mosoly költözött az arcára. – Többé már nem – jelentette be. – Régóta elgondolkodtam már azon, hogy teljesen függetlenítem magam tőle. Elég kapcsolatom van és egy életre is bőven elég pénzem ahhoz, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Otthagyom az apám cégét.

Döbbenten felnéztem rá és éreztem, hogy nekem is mosoly kúszik az arcomra. Nem azért, mert az apja egy szemétláda volt aki lenézett engem, hanem azért mert tudtam, hogy ez mennyire fontos és nagy lépés lehet neki. Egész életében mindig az apja diktálta, hogy mit csináljon, és most végre megszabadul tőle. Kirobbant belőlem az öröm és a nyakába vetettem magam, ő pedig karjaival magához szorított.

- Ne legyenek kifogásaid, édes – mormolta a nyakamba, majd elszakadt tőlem és a szemembe nézve kezei közé fogta az arcom. – Az enyém vagy és úgy sem engedlek el.

Eszembe sem jutott kifogásokat felsorakoztatni, különösen mert a következő pillanatban ajkai rátaláltak az enyémekre. Minden más gondolatot és aggodalmat kitörölt a fejemből, most csak ő létezett számomra és én kirobbanó örömmel viszonoztam a szerelmes csókot. Mert igaza van. Az övé vagyok.

Ujjai elvesztek a hajamban, miközben ajkaink egyre hevesebben játszadoztak egymással. Karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és a lehető legközelebb férkőztem hozzá, míg már egy gombostű sem fért volna közénk, de úgy tűnt, ő sem bánja.

Kezeit a csípőmre vezette, majd feljebb kúsztak a blúzom legfelső gombjáig, én pedig egészen beleborzongtam már ebbe az érintésbe is. Lefelé haladva szép lassan kibújtatta az összes gombot, és akárhányszor egy megvolt, édes csókot nyomott a nyakam tövébe… majd feljebb… és még feljebb… míg végül elért a fülem alatti érzékeny pontocskához. Óvatosan szívogatta érzékeny bőrömet és közben egyik keze elindult a nyakamtól lefelé, a melleim közt, egészen a nadrágom gombjáig.

Nem hagyhattam, hogy már rögtön az elején elkábítson. Elléptem tőle és elmosolyodtam értetlen arckifejezésén, ami rögtön vidámabb lett mikor lehúztam őt magammal az ágyra. Minden eddiginél türelmetlenebb voltam, hiszen hajtott a tudat, hogy végre bevallottuk egymásnak amit érzünk. Még rajtam volt a farmerem és a melltartóm, de már azon voltam, hogy Robot vetkőztessem. Ő azonban nem így gondolta.

Megfogta a csuklóimat és az ágyhoz szorította őket a fejem fölött. Egy végtelenül hosszú percig a szemembe nézett. Zavarba kellett volna jönnöm a pillantásától. Olyan mély volt és annyira bensőséges. Intimebb pillanat volt, mint bármelyik amit valaha átéltem vele. Lehajolt hozzám és megcsókolt, hosszan és lassan. Felnyögtem, ahogy forró nyelve táncba hívta az enyémet. Csalódott sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor Rob eltávolodott tőlem. Feltérdelt a két lábam közé és először eltávolította rólam a nadrágot, majd nagyon-nagyon lassan lehúzta a bugyimat is. Az őrületbe kergetett, ahogy ujjait végighúzta közben a combjaimon, majd a térdemen és a vádlimon, végül a bokámon… mindenem libabőrös lett.

Miután a melltartó is lekerült rólam, már teljesen meztelen voltam, Rob viszont még mindig fel volt öltözve. Ujjaim nadrágjának gombjához nyúltak és ezúttal hagyta is, hogy megszabadítsam tőle, miközben ő kibújt a fehér V-nyakú pólóból, amit viselt, és amiben őrületesen és roppant igazságtalanul szexi volt.

Mikor már egy ruhadarab sem választott el minket egymástól, Rob felhúzott az ölébe és elvesztünk egymás pillantásában. Tudtuk, hogy ez most más. Lágyan megcsókolt és közben lassan magára húzott, amivel előcsalogatott belőlem egy vágyakozó nyögést. Elkezdtem mozogni és csak élveztem, ahogy csupasz bőrünk egymáshoz ért és ajkai alig hagyták el az enyémeket. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta, ő pedig finoman simogatta a tarkómat és az egyik pillanatban a fülemhez hajolt.

- Szeretlek – suttogta. Döbbent tekintetem az ő pillantását kereste. Most először mondta ki így közvetlenül, ráadásul egy ennyire meghitt helyzetben. Annyi oldalát láttam már Robnak, és kezdtem elhinni, hogy még így sem mindet.

- Szeretlek – feleltem én is remegő hangon, attól félve, hogy az egész csak egy szép álom, ami eltűnik majd és a helyét átveszi a szokásos sötétség. De ha tényleg csak álmodom, ki kell élveznem, ameddig tart…

Fél éjjel csak szeretkeztünk, és nem érdekelt, hogy mi lesz holnap. Most csak arra koncentráltam, hogy végre boldog vagyok…

***

A fejem Rob vállán nyugodott, míg ő a hajamat simogatta. Annyira békés volt ez a pillanat, de ahogy kicsit csillapodott bennünk az izzás, újból előjött a racionálisabb felem. Felnéztem rá, ő pedig elmosolyodott. Ujjaimmal végigsimítottam a borostáján. Úgy tűnik az utóbbi napokban ezt is elhanyagolta, de engem nem érdekelt. Szívdöglesztő volt így is.

- Ugye tudod, mit jelent ha kiszállsz az apád cégéből? Olyan lesz mintha soha nem is választottad volna ezt az utat. Téged is el fog tiltani a családodtól, mint Lizzy-t – mondtam csöndesen. Rob felsóhajtott.

- Az apám társaságától boldogan megszabadulok. Victoriától is, ha ez az ára. Bár azt hiszem, őt fogom még látni mindenféle eseményeken. Az anyám már más kérdés – ráncolta a homlokát gondterhelten. – De ez nem folytatódhat örökké. Nem fogom azt tenni, amit az apám akar.

Felkönyököltem és egy csókért hajoltam Rob felé, majd miután elváltunk, kissé félve megkérdeztem: - És velünk mi lesz?

Rob arcára kiült a szokásos féloldalas mosoly. – Nem elég egyértelmű? – nyalta meg az ajkait kacérkodva, mire a szemeimet forgattam.

- Nekem nem – vontam vállat.

- Hát nem megmondtam, hogy szeretlek? – kérdezte, miközben egyik kezével eltűrte a hajamat a bal vállamról és apró csókokat lehelt a nyakam oldalára. Megmosolyogtatott, de nem űzte el a kételyeimet.

- Nos… az egy dolog. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy máris megszabadultál a komoly kapcsolatok iránti ellenszenvedtől – mondtam. Lehajtottam a fejem és kerültem a tekintetét. Valahogy szégyelltem erről beszélgetni. Nem akartam, hogy azt higgye, erőltetem a dolgot. Rob felemelte a fejem és gyengéden a szemembe nézett.

- Persze, hogy nem szabadultam meg tőle csak úgy egy csettintésre. De azt hiszem már azóta nyakig benne vagyok, hogy találkoztam veled – sóhajtotta. – Nem tudom, hogy mi lesz, Kristen. Nem tudom, hogy egy hónapig fog tartani, vagy két évig, vagy örökké… de most ezt akarom. Veled akarok lenni. És ha te is ezt szeretnéd, nem látok akadályt.

- Én nagyon is szeretném – feleltem, mire ő elmosolyodott és újabb csókot nyomott ajkaimra. Hamarosan elszenderedtem a karjaiban és napok óta először végre békésen aludtam…

Reggel úgy ébredtem, mintha nem is csak pár órát aludtam volna. Bár kétségtelenül a kimerültség is megérte volna, hiszen mellettem feküdt a férfi, akit szerettem. Odahajoltam hozzá és óvatos csókokkal kezdtem el ébresztgetni. Tiltakozva nyögött fel az ébresztés ellen, de a csókot viszonozta.

- Mennem kell dolgozni – suttogtam.

- Hmm… maradj inkább velem – motyogta.

- Nem arról volt szó, hogy érett emberekként fogunk viselkedni? – nevetgéltem. Rob felsóhajtott és kinyitotta a szemét.

- Akkor elviszlek – mondta végül.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, és egy utolsó csók után kimásztam az ágyból, hogy kerítsek valami ruhát. Azonban arról szinte el is feledkeztem, hogy még mindig meztelen vagyok… Rob mögém lépett és magához húzta a testemet.

- Mégis hogyan engedjelek el, ha így járkálsz előttem? – mormolta a fülembe.

- Kénytelen leszel – vigyorodtam el, megfordulva a karjaiban. – Különben fizetheted az egynapi béremet.

- Ne szemtelenkedj, mert tudod, hogy megteszem – mosolyodott el. Felnevettem és kiszabadultam a karjai közül, hogy felöltözhessek. Nagyjából fél óra múlva sikerült csak ezt végrehajtani, mert közben egyfolytában leálltunk egymással foglalkozni. Szerencsére Ash már nem volt itthon, különben kiérdemeltünk volna egy-két ferde pillantást.

Mikor végül megérkeztünk az Observer épülete elé, kiszálltunk a kocsiból és Rob még egyszer utoljára magához húzott, hogy megcsókoljon. – Este látni akarlak – jelentette ki.

- Ó, hát ilyen ragaszkodó pasim van? – kacérkodtam.

Rob szexisen megemelte az egyik szemöldökét. – Tehát az vagyok?

- Nem tudom. Az vagy? – haraptam bele az alsó ajkamba.

- Határozottan az vagyok – dobta be a féloldalas mosolyt, mire én felnevettem. Azonban a jó kedvem nem tartott sokáig, ugyanis a következő pillanatban megláttam Dan-t, aki szintén most érkezett. Elképedt, mikor meglátta, hogy kivel vagyok. Én pedig rájöttem, hogy ez a kis gond teljesen kiment a fejemből…

22. fejezet

Íme itt van, a következő rész! Ráadásul hosszabb az eddigieknél. :) Köszönöm azoknak, akik írtak az előzőhöz, remélem ezt a jó szokást megtartjátok. :D
Abellana

(Rob)

Halk kopogás az ajtón. Nem fáradtam azzal, hogy válaszoljak neki, tudtam, hogy úgyis bejön. És igazam volt. Patty aggódva lesett be a résnyire nyitott ajtón. Tudta, hogy nem a szokásos helyzetben talál majd a dolgozószobámban, az asztalnál ülve, éppen dolgozva valamin. Hanem a kanapén fetrengve, ugyanabban a fekete ingben, ami tegnap is rajtam volt, és pohárral a kezemben. Szinte le sem tettem az elmúlt tizenakárhány órában. Amióta ő elment.

- Uram… ennie kellene már valamit – javasolta Patty félénken.

- Nem vagyok éhes – morogtam.

- Ez akkor sem túl egészséges – nézett rám rosszallóan.

- Ne legyél már ilyen ünneprontó, Patty – nevetgéltem, miközben a nyelvem egyfolytában összecsomózódott a szavak kiejtése közben. – Azt mondják a napi egy pohár bor egészséges!

- Csakhogy maga tegnap este óta iszik és a szaga alapján valami sokkal erősebbet, mint a bor – förmedt rám.

- Annál egészségesebb leszek! – vigyorogtam rá. Rám vetette legbotrányosabb arckifejezését, miközben mániákusan törölgetni kezdett mindent a szobában.

- Az az ing sem tiszta, le kéne vennie.

- Na de Patty! – tettettem megdöbbenést. – Le akarsz vetkőztetni a dolgozószobám közepén? Nyolc éve dolgozol nekem, de még nem tettél ilyen szentségtelen ajánlatot. Most aztán kibújt a szög a zsákból, rossz kislány!

Legdrágább anyáskodó házvezetőnőm most úgy nézett rám, mint aki mindjárt tarkón vág. – Micsoda tiszteletlenség – dohogott, aztán kimasírozott a szobából. Most nem törődtem azzal, hogy megbántottam szegény Patty-t, inkább újratöltöttem a poharam. Megfogadtam, hogy addig iszom, amíg már semmire sem emlékszem a tegnap estéből…

(Kristen)

- Kris! Kristen! Figyelsz te rám? – csettintgette az ujjait az arcom előtt Dan.

- Bocsáss meg – dörzsölgettem meg a szemeimet. Nem néztem tükörbe, de biztosan vörösek voltak a sírástól és az ébren töltött éjszakától. – Azt hiszem kicsit elkalandoztak a gondolataim.

- Azt észrevettem – jegyezte meg. – Valami gond van?

- Minden rendben – hazudtam, miközben próbáltam kipréselni magamból egy gyenge mosolyt. Dan a szemeit forgatta nyilvánvaló hazugságomra, de vette az üzenetet és nem kérdezett többet. A következő pillanatban Jessica és Andrew csatlakoztak hozzánk.

- Remek ötletünk támadt – jelentette be Andrew. – Ma el kéne mennünk bulizni egyet, ha már így összerázódtunk. Mondjuk a karaoke bárba.

- Én passzolok – vágtam rá rögtön.

- Na ne már, Kristen! Ígérem nem nevetlek ki. Jess-t sem szoktam, pedig ha rákezd akkor olyan, mint egy visító macska…

Jessica grimaszolt egyet a megjegyzésre, de válasz nélkül hagyta és felém fordult inkább. – Komolyan, Kris, gyere már! Ne hagyj egyedül ezzel a kettővel!

Felsóhajtva néztem végig legkedvesebb kollégáim arcán. – Legyen – adtam be a derekam végül. – De csak bizonyos mértékű alkoholfogyasztás után rángathattok mikrofon közelébe.

Dan felnevetett, majd rám kacsintott. – Azzal nem lesz gond, higgy nekem!

***

Munka után mi négyen taxiba szálltunk. Én benyomorodtam Dan és Jess közé a hátsó ülésen, Andrew pedig előre ült. A legnépszerűbb bár a környéken a Tonic volt, mindössze egy köpésre a Times Square-től. Azt még én is ismertem, így hát joggal feltételezhettem, hogy oda tartunk. Azonban a taxiból kiszállva egyáltalán nem ott találtam magam. Egy némivel csendesebb utcában álltunk egy eldugott bár előtt, ami valami pincehelyiségben volt kialakítva. A hely neve Don’t Tell Mama… hát amiatt nem kell aggódniuk, erről egy szót sem szólok anyámnak, az biztos.

- Biztos, hogy jó címet adtál meg? – kérdeztem bizonytalanul Andrew-tól.

- Bízz bennem, Kris. Nem a legfelkapottabb hely, de akik megismerték, eddig még sosem bánták meg – vigyorodott el.

Belépve rájöttem, hogy ez tényleg elég más. Inkább olyan sport bár-szerű volt, és nem voltak olyan puccos alakok, amilyeneket a Tonicban látna az ember. A színpadon éppen valami nem túl józan pasi énekelt egy Britney-számot, csakhogy elég gyakran összekeverte a dalszöveget. A hallgatóság részeg fele lelkesen füttyentgetett neki, a másik fele pedig nevetett.

Gyorsan befoglaltuk magunknak az egyik asztalt, Andrew pedig elment valami piáért. – Ne hagyjátok, hogy ma este ilyen állapotban felkerüljek oda – nyöszörögtem az éneklő pasast fixírozva.

- Egy duettel jössz nekem, Stewart – vigyorodott el Dan.

- Pff – nevettem el magam. – Meg a nagy büdös fenéket.

Negyedik társunk visszatért, kezében négy korsó sörrel. Azta. Nem is tudom, mikor ittam utoljára sört. Robnál leginkább az eszetlenül drága whisky volt a megszokott. A fenébe, már megint rá gondolok. Azonnal meghúztam az olcsó sört, hátha az majd segít a felejtésben. Nem sokkal később Jessica és Andrew úgy döntöttek, hogy énekelnek egyet – egyelőre még józanul. Én és Dan csak mosolyogva figyeltük a mérsékelten színvonalas produkciójukat.

- Na öntsd ki a szíved – karolta át a vállamat Dan. – Egész nap olyan voltál, mint aki máshol jár.

- A világért sem untatnálak vele – feleltem.

- Ne terelj, Kristen. Mennyire húzós az ügy? Családi dráma? Baráti zűrök? Netán szerelmi civódások?

- Eltaláltad – sóhajtottam, majd nekikezdtem az újabb korsónak.

- Ki a pasi? – kérdezte a legmegértőbb képével, amitől kicsit mosolyognom kellett.

- Hát… ő egyike a New York-i nagymenőknek. Gazdag, befolyásos, fiatal és ráadásul piszok jóképű. Eddig teljesen tökéletesen hangzik. De ő sosem akart kapcsolatot senkivel, úgyhogy mi csak… tudod…

- Prütyköltetek – vágta rá.

- Igen – nevettem el magam a szóhasználatán. – Aztán múlt héten Londonba kellett utaznia üzleti ügyek miatt és megkért, hogy kísérjem el. Az egészből az lett, hogy az apja egy senkinek hívott és jóformán megparancsolta neki, hogy keressen egy befolyásos családból származó lányt, engem meg dobjon el. Utána napokig nem beszéltünk, és végül tegnap este minden összejött. Borzasztó dolgokat ordibáltunk egymásnak. Azt mondta, hogy belém szeretett, de tönkretettem az életét. Aztán még több szörnyű dolgot mondtunk, én eljöttem, és most úgy fest, hogy vége.

- Sajnálom, Kristen. Az a fickó egy tuskó lehet, jobbat érdemelsz nála – vigasztalt.

- Hát nem tudom, hogy Rob is így gondolja-e – morogtam keserűen, inkább csak magamnak.

- Rob? Ugye nem Robert Pattinsonról van szó? – kérdezte hirtelen.

- Honnan ismered? – pislogtam meglepetten.

- Nos, jobban örülnék, ha nem ismerném. Vagy legalább ha a menyasszonyom nem csalt volna meg vele a tervezett esküvőnk előtti napon – szorította össze a fogát dühösen.

- Jézusom, Dan…

- Kris, az egy seggfej. Örülj, hogy elkerültél a közeléből és ha szerencsés vagy, többet nem is látod – nézett a szemembe.

- De hát… ez mikor történt? – faggatóztam.

- Nagyjából két éve. Az esküvőt persze azonnal lefújtam – felelte.

- Úgy sajnálom – motyogtam.

- Ne beszéljünk erről többet – rázta meg a fejét. – Ma szórakozunk és elfelejtjük a bosszantó exeket!

És így is tettünk. Kellő alkoholmennyiség után Dan is előadta magát a színpadon, utána pedig én is bevállaltam valami buta pop dalocskát Jessicával. Hajnali egy körül Andrew már holtrészegen énekelte a Like A Virgin-t, és mikor a szám közepén elkezdte a mellbimbóját simogatni, a közönség füttyviharban tört ki, én meg majdnem belefulladtam a sörömbe a röhögéstől.

Meglepő módon remekül éreztem magam az este. Inkább ittam és ittam ahelyett, hogy elgondolkodtam volna az új információn, amit Dan osztott meg velem Robról. Végül is eddig is tisztában voltam vele, hogy megdugta fél New Yorkot, ennél rosszabb már nem igazán lehet…

Fél három körül úgy döntöttünk, végleg takarodót fújunk. A bár is egészen megüresedett már addigra. Jessica elég közel lakott, így hát ő úgy döntött, hogy hazasétál, Andrew pedig lovagiasan elkísérte. Dan és én taxit fogtunk. Az alkohol eléggé harsánnyá tett minket, úgyhogy egész úton kiabáltunk és visszaénekeltük az este legjobb pillanatait. Szegény sofőr nem is tudom, hogy bosszankodott-e miattunk, vagy inkább szórakoztattuk.

Mikor megérkeztünk a lakásom elé, Dan megkérte a taxist, hogy várjon, amíg ő felkísér az épület bejáratáig felvezető néhány lépcsőfokon. – Igazatok volt, ezt kár lett volna kihagyni – mosolyogtam rá.

- Örülök, hogy végre elengedted magad – mondta. – Mindenkinek ki kell néha eresztenie a gőzt.

Bólintottam. – Nos, köszönöm az estét. Azt hiszem holnap délelőtt mind alaposan szenvedni fogunk – nevetgéltem.

- Az egyszer biztos – helyeselt széles mosollyal. – Jó éjt, Kris.

- Neked is – feleltem, mire Dan megsimogatta a vállam és egy puszit nyomott az arcomra. Figyeltem, ahogy beszáll a taxiba, és mielőtt beléptem volna a lépcsőházba, még egy utolsót intettem neki.

Körülbelül négy órányi alvás után kiderült, hogy igazam volt. Ma szenvedni fogunk. Borzasztó fejfájással indultam el dolgozni. A másnaposság nem passzolt össze az alváshiánnyal. Bár ilyen kevés alvás után az is lehet, hogy még mindig részeg vagyok, nem másnapos. A többiekre ugyanilyen állapotban találtam. A mai munkanapunk annyiból állt, hogy feküdtünk az asztalon és ásítoztunk. Néha megpróbáltunk úgy tenni, mintha csinálnánk valamit. Tisztára, mint az iskolában…

Az ebédszünetet Jessicával töltöttem, bár mindketten csak tologattuk a kaját. Az én gyomrom felfordult bármitől, ami nehezebb, mint egy saláta. Csak annyi volt a célom, hogy ezt a napot túléljem, de valaki meg akarta nehezíteni a dolgomat…

Mikor visszamentünk, Kim, a recepciós megállított. – Kristen, van itt egy férfi. Rád vár.

Ijedten néztem arra, ahova mutatott, de nem az volt, akire számítottam. – Mi a francot keres itt? – mormogtam magamban, miközben odamentem hozzá. Mikor meglátott, elvigyorodott. – Segíthetek valamiben? – kérdeztem.

- Talán nem emlékszel rám. Tom vagyok, kétszer is találkoztunk Greene-éknél – mondta kicsit fellengzősen, mint aki igenis biztos benne, hogy rá minden nő imádattal emlékezik.

- Tudom ki vagy – feleltem bunkón. Ash szerint ez a srác még Robnál is rosszabb, és ezt magam is így vettem észre a jótékonysági esten, ahol találkoztunk. – Miért jöttél?

- Figyelj, tudom, hogy van köztetek valami gubanc, de…

- Ez nem csak egy gubanc – szakítottam félbe mérgesen. – Talán ő küldött?

- Fogalma sincs róla, hogy itt vagyok. Rob napok óta nem csinál mást, csak iszik. Patty engem hívott fel utolsó kétségbeesett pillanatában. És hidd el, az nagy szó, mert rühelli a pofámat.

- Rejtély, hogy miért – mosolyogtam rá szívélyesen.

- Mindig ilyen csípős vagy? Értem már, hogy miért van oda érted – nevetett. Rávetettem legcsúnyább pillantásomat, mire azonnal rendezte a vonásait. – Te vagy az egyetlen, aki kirángathatja ebből az állapotból.

- És mégis mit csináljak? – tártam szét a karjaim tehetetlenül. – Menjek oda és kérjek tőle bocsánatot? Azt várhatja. Ha ennyire aggódsz az egészségéért, küldd el az anonim alkoholistákhoz, vagy mit bánom én… hagyj ki ebből.

- Hé! – szólt rám mérgesen. – Beszélt a veszekedésetekről és te sem mondtad neki a legszebb dolgokat, úgyhogy ne picsáskodj!

Döbbenten néztem rá. Hogy merészeli? – Na ide figyelj – morogtam fenyegetően. – Menj máshová játszani, ez ugyanis a munkahelyem. Bizony, nekem olyanom is van, nem apuci pénzén élősködöm. A beszélgetésnek vége. – Meg sem vártam, hogy Tom felocsúdjon a döbbent hápogásból. Faképnél hagytam és visszamentem dolgozni… igencsak felpaprikázva.

Miután este hazaértem, csakis arra tudtam gondolni amit mondott. Tény, hogy fel voltam háborodva amiatt, hogy kívülállóként belepofázik a dolgaimba. De basszus… még így is igaza volt valamiben. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy Rob megbántott, hogy el sem gondolkoztam azokon a szavakon, amelyekkel én sértettem meg őt. Nem is akartam erre gondolni, mert akkor csak magamat kezdeném el hibáztatni mindenért. Pedig mindketten hibások voltunk.

Hirtelen borzasztóan kétségbe ejtett a gondolat, hogy ő a veszekedésünk óta csak iszik. Én pedig gyáva vagyok megtenni az első lépést, és talán ő már meggondolta magát, ezért nem ő tette meg. Micsoda patthelyzet.

Mire észbe kaptam, már megint elbőgtem magam. Rob nélkül is folytatódhatna az életem. Végül is új barátaim vannak, és előbb-utóbb biztosan találnék valakit. De tudnék bárkit is valaha úgy szeretni, mint Robot? Hiszen ő volt az egyetlen, akibe eddig bele tudtam szeretni. Kétség nélkül tovább élhetnék nélküle… de a gondolat, hogy megtegyem, iszonyatos fájdalmat okozott.

Mikor Ashley nem sokkal később benyitott a szobámba, az ágyamon talált összekuporodva, vörös fejjel. – Kris, édes… látogatód van – nézett rám szánakozva.

- Ki az? – kérdeztem, miközben felálltam és a tükröm elé sétáltam, hogy megállapítsam, vállalható-e az arcom. Ashnek nem akaródzott válaszolnia, ezért elfordultam a tükörtől és rá néztem. – Ashley, ki az?

- Rob – felelte csöndesen. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy inkább sem. Azt sem tudom, hogy milyen szándékkal jött. Kiléptem az ajtón, Ash pedig hangtalanul követett.

- Rob… - leheltem halkan. A szemébe néztem és ő állta szomorú pillantásom. El sem akartam hinni, hogy itt van. Most jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzott.

- Magatokra hagylak titeket – motyogta barátnőm, és besurrant a szobájába. Mi pedig itt maradtunk kettesben, egymással szemben…